Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Az egyetlen pillanat
JELENÜNK Az egyetlen pillanat A történet kitalált. A szereplők kitaláltak. Az élet szokott ilyet kitalálni. „Kihirdetem az ítéletet a Magyar Népköztársaság nevében. A ... járás- bíróság . . . bűnösnek találta egyrend- beli könnyű testi sértést okozó közlekedési vétségben és egyrendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében. Ezért... vádlottat a bíróság halmazati büntetésként tízhónapi szabadságvesztésre ítéli. A büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggeszti... A büntetés végrehajtása esetén a szabadságvesztést börtönben kell letölteni.” L. M. leül. Visszaül a vádlottak padjára. Nem tudja, hogy most örüljön-e, vagy inkább most keseredjen neki csak igazán. A tárgyalás időszaka alatt és közvetlenül az ítélethirdetés előtt is még egyetlen perccel riadtan várta a rosszat. A mostaninál sokkal rosszabbat. Ám, ahogy meghallgatta az ítéletet, úgy érzi, túl szigorú az iránta. Nincs arányban azzal, amit elkövetett. Sőt, azt érzi, hogy voltaképpen semmit sem követett el, csak mert mindenki tudta mi a kötelessége, rajta kívül, hát a kötelességtudók verik most el a port rajta. Tudta a rendőrség, tudta az ügyész, még a védő is, tudták a tanúk, meg a bírák. Mindenki. Egyedül maradt közöttük, hát ezért az ítélet. Az indoklást már alig hallja ... Tavasz volt. Száraz, napsugarasan szép tavasz. Meleg, szinte májust idéző. H.-ból igyekezett haza, a szokottnál jóval korábban. A hátsó ülésen bor, hús, kenyér és egy gyönyörű blúz. Ajándéknak. Ma ez a divat. Népi hímzés. Este átjönnek a szülei, ott lesznek a gyerekek, néhány barát is. Húszéves házassági évforduló. Két évtized., hússzor háromszázhatvanöt nap. A meg sem fogant sejtből felnőtt férfi, érett nő lesz ennyi idő alatt. Ügy tervezte, hogy még beugrik a központba néhány pillanatra, mintegy indokolva, miért is jött el előbb a telepről. Mert dolga volt a központban. Aztán rágyújtott egy cigarettára és jó kedve volt. A húsz évtől-e, vagy mert csak olyan szépen pántlikázott a száraz országút a zöldülő földek között, és mert olyan egyenletesen duruzsolt rajta az autó? Hát nem mindegy? Akkor látta meg a lányt. A TANÜ: . . . kérem szépen akkor már fél órája ott szobroztam ... szóval álldogáltam az út szélén, mert kevés autó jött, és azok se vettek fel. Talán mert olyan fiúsán nézek ki? Szóval, akkor jött egy Skodás, intettem neki, lassított is, közelebb jött, mintha el akarna ütni... szóval hülyéskedett kérem szépen ... Sokan vannak ilyenek, meg az olyanok is, hogy lassítanak, aztán mikor az ember szaladna, hogy na végre felvettek, vigyorogva tovarepesztenek . . . De ő megállt. Ügy látszik nem csak ijesztgetni akart, de meg is nézett. Látta, hogy nő vagyok. Szóval lány, és hát felvett... Na kislány, vagy két csók a jegyváltás ára, vagy nekirohanok egy fának, lesz, ami lesz. Valami ilyesmit mondott, de vigyorgott ... azaz ... elnézést... nevetett. Láttam, hogy csak heccelődik. Sokat stoppoltam én már, megismerem azt a fajtát, aki... Be se szállók olyannak a kocsijába ... A bírósági folyosón, még az ítélet- hirdetés előtt: — Soha, még szabálysértésem se volt. Arra sem emlékszem, hogy egy rendőr megbüntetett volna, mert a tilosban mentem át az úton. S akkor negyvenöt évesen ez a balhé ... Hogy az isten verné meg azt a pillanatot, amikor azt a lányt felvettem ... Amikor arra járt a szerencsétlen. Nem szoktam stopposokat felvenni. Kiska- tonát azt igen, meg ha érzem, hogy nem kéjutazásról van szó, hanem valami baj van. Akkor. Megérzi azt az ember a kerék mögött. De hogy ezt miért vettem fel, meg nem mondhatom ... A feleségem amúgy rendes asszony, de istentelen féltékeny . . . Tudod, valamikor volt is oka rá, de hol van már az a valamikor, sehol és semmi ok. .. Mégis valahogyan belém rögződött az ótzkodás, mintha isteni szeme volna és meglátná. Hát nem, nőt aztán végképpen nem veszek fel... És most ezt az ázott verebet... Nézd meg, ott ül. Az igen, az az. Nem is nő, mi? Ezt vettem fel... A Skoda továbbporzott a tavaszi esőktől tegnapra felszáradt országúton. Ülésén egy negyvenen felüli családapát, üzemvezető technikust és egy fiatal diáklányt vitt, aki az Alföldről utazott fel északra, a szüleihez, a megszokott módon: autóstoppal. S akik soha sem találkoztak, soha nem tudtak hát egymásról, s akiket egy véletlen pillanat sodort ösz- sze. Az autó, az országút, a napfény semmiről sem tehet. Talán a húsz esztendő, az évforduló? Mert az ember az évekkel nemcsak azt ünnepli, amit megélt, de azt is búcsúztatja velük és bennük, mindazt, ami már soha nem jöhet vissza. Amit soha nem élhet már meg. Az ifjúságot. Vagy talán mégis? AZ ÜGYVÉD: ... kérem a tanút, ismételje meg, mit mondott önnek a vádlott. Arra kérem, próbálja meg pontosan visszaidézni. . . AZ ÜGYÉSZ: ... a vádhatóság úgy véli, hogy a kérdésnek, s a reá adan16
