Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Ebergényi Tibor: A Bibi és a Rembrandt
„Vannak írástudók, akik azt állítják, hogy akik vagyunk valóban nem vagyunk. Minden csak látszat." „A nyikorgó szekeret meg lehet olajozni, régi kerékre pántot, lőcsbe új nyelet lehet verni, de újat csinálni régiből nem lehet.” „Minden föld, fönt is, lent is a hazánk. Sőt nemcsak az embereké, hanem az állatoké is, akiknek annak idején, mikor a munkával kész volt az Űr, külön nevet is adott. A föld mindenkié és minden föld egy.” „A maga farkába harap minden cselekedet és történés.” BRÓDY: PONTOK ÉS ELLENPONTOK Gárdonyi világa a falu. Ezt a világot népesítette be parasztjaival és gyerekekkel. Mindez ifjúkori emlék és nosztalgia. Az iharszegi tájképben egyforma színnel jelennek a gyermekkor és pályakezdés állomásai: Karád, Szőlősgyörök, Devecser, Dabrony. Pesti útjai alkalmával vissza-visszatér a Feszty- szalonba, Jókai varázskörébe, de sem Szarvassy Margit vonzó szépsége, sem a baráti kör asszonyai nem voltak rá annyira hatással, hogy elhagyta volna miattuk és értük Egert. Ott is Görének nevezték. „A Feszty-szalon úgy hatott rá, mint Hunorra-Magyarra Dula király erdei tisztáson táncoló lányserege. Gárdonyi Fesztyékhez járt nőalakokat rabolni, s minthogy legismételtebben Margittal találkozott, a női jellemvonások ellesett szálaiból szinte feltűnően vonalzott elő Margit sziluettje.” (Gárdonyi József). Kertjében, virágai, bokrai között érezte jól magát és itt álmodta újra, újra a falu régi képét. A magyar falvaknak akkor három nevezetessége volt: a patak, a malom és a régi temető. Az utat két sor jegenye őrizte, attól jobbra-balra kopár szántóföldek. A fák közül vékony nyakú templom tornya integetett. A falu templomában néhány kép, Szent Pál római köntösben, a hét tőrrel átvert szívű fájdalmas Mária. Mezítlábas vének, megdőlt, kopott sírkövek, behorpadt sírok, apró ablakú nád födele 3 házak, kerített telkek, poros akácfák jelentették ebben a világban az életet. De nem volt ennél különb Wak Lukács otthona, a káplánszoba százéves bútorokkal és Szőcs Péter háza sem: „Szimpla kis virágos udvar: mályvák, gladiólu- szok, jupka egy kőedényben. Vadszőlőlugas. Az udvari kerten túl félholdnyi szőlő”. Emberei Az én falum szereplői, akik azóta felnőttek és megjárták a világháború déli és északi frontjait. Most lesoványodva, kiábrándultán keresik a régi otthont. Mindennek ellentéte a Rembrandt-kori Amszterdam, a XVII. századi gazdag kereskedő és polgárváros, ami akkor nemcsak Európa, hanem a világkereskedelem központja is volt. Az amszterdami polgárok hajói keletről selymet, fűszert, szerecsendiót, porcelánt hoztak. A városban értékmérő a pénz és a gazdag polgárok mindenkit magukhoz öleltek, aki nagyságukat, dicsőségüket és gazdagságukat megénekelte vagy megfestette. Láidőnek egyik szakaszából a másikba érlelik a rajnak tökéletesedését. Az emberi test minden egyes élete megismétli a milliónyi évek során való fejlődést, az őssejttől a mai emberformáig.” „Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Ameddig akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk.” „Aki visszavonultan él nagyobb világokat fedez fel, mint aki utazik. Csatákat él át s földrészeket s egy egy történelmet, amely a lélekvilág történelme.” „A végtelenségben nem lehet semmi véges. A mozgás örök, tehát a fejlődés is örök.” BRÓDY: nyai tartózkodóak és ledérek, semmivel sem különbek azoknál a pesti polgárasszonyoknál és kóristalányoknál, akikből, ha levetik ruháikat és ékszereiket, csak átizzadt nősténységük maradt. Hozzátartoznak ehhez a világhoz a tengerentúlról áruval megrakott hajók, a csatornák, a gettó sikátorai és a város környéki szántók, ahol öregségében oly szívesen barangolt a szűk szállodai szobából sétára induló Rembrandt. Ereszvényben a római vallás törvényei uralkodtak, Amszterdamban a protestáns puritánság, itt nélkülözés, ott a reneszánszra emlékeztető gazdagság. Lovagi öltözetek, kardok, nehezen omló selymek, tollas kalpagok jelképei ennek a színjátéknak és bőségnek. Itt gond a kenyér, ott Tizian és Rubens képekkel, antik bútorokkal kereskednek, divatos selymekbe öltöztetik szeretőiket a város urai. (A gazdag Rembrandt is.) Itt Szőcs Péter a nép elmaradottságát panaszolja fel, házakat vásárol, hogy felépítse a falu művelődési házát, ott Rembrandt szótlanul tűri, hogy vagyona uzsorások kezére jusson. Itt Bibi keresztelője esemény a falu életében, ott az úrvacsora megtagadása. Itt Szőcs Péter halála a falu papjának ügye és szolgálata, ott „a tízek” várják a pillanatot, amikor utolsót lélegzik Rembrandt. Gárdonyi nem szerette a neofitákat, ezért is írt ellenérzéssel Tóth Andrásról (volt Teitelbaum), az eresz- vényi és iharszegi templom patrónusáról és felháborodva emlegeti, hogy Eger polgármestere a Tanácshatalom hónapjaiban Fischer Manó. Bródy hisz a zsidóság asszimilációs képességében: „Vérükben van, hogy szépen hozzásimultak egy nemzethez, még az ábrázatuk is hozzá hasonul, még a bűneik is hozzá, és átömlesztik verőkbe”. Részvéttel beszél a spanyol pogromok elől menekült zsidókról. De egymás mellé téve a Nyomor és Az én falum képeit elmondhatjuk, hogy egyikük sem lett hűtlen ehhez a világhoz és embereihez. Gárdonyi szobájának ablakaiból csak a vár északnyugati bástyáit látta, még akkor is az Egri csillagok eszmevilágában gondolkodott. Nem látta a fehér lovon bevonuló tengernagy képességeit, akit akkor „a magyarok csillagának” nevezett. „Március végén orvul tört ránk a hír: megint felhány forogtak a mélységek, a megváltás helyett új szenvedés szakadt ránk: a bolsevizmus magasan rázta barbár lobogóját”. De: „Hiába beszéltek, hogy itt a vörös tavasz, 49
