Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre V.
mindkettő részletezőbb bemutatására is vissza kell még térnünk később. Szaitz Leó is - Alexovicsboz hasonlóan — a felvilágosodás legkonzervatívabb ellenzői közé tartozott. Állítólag rokona is volt Verseghynek, maga Szaitz írta Magyar és Erdély-Országnak rövid Ismételő c. munkájában (Pest. 1791), hogy „egy kis távolrúl-való rokonság, avagy sógor- sóg is vagyon közttünk". Szauder József és Deme Zoltán szerint kettejük ellentéte feltehetően a hetvenes évekből ered, amikor Verseghy egri papnövendék volt, s már a felvilágosodás tanaival is ismerkedett. Nézeteltérésük első nyomaira az Aufklöristák Almanachja c. munkában bukkanhatunk, azt írja Szaitz, hogy Verseghy is a „nem rég megvilágosodott Pánnoniusoknak" sorából való, vagyis olyan személy, aki a felvilágosodás tanait elfogadta. Ugyancsak a már említett, a Magyar és Erdély-Országnak rövid Ismérete c. munkában támadja Verseghyt a híres Millot-fordításért (A világnak közönséges történetei I—II. 1790-91.) Ez a mű voltaire-ianus szemlélete miatt szúrt szemet Szaitznak: „Ennél mérgesebbet, s veszedelmesebbet, kivált magyar nyelven, még nem olvastam" — írja, majd más helyen így nyilatkozik: „Nem régen egy Római Kátolikus Pap is, egy Szerzetes, vagy is hogy Ex-Szerzetes, egy ollyan tűzre, örök tűzre-való könyvet merészlett szárnyára bocsátani, mellyben minden mesterségét meg-veti, hogy az ISTENtől kijelentett Religyiót, meg az Ó Testá- mentombéli Religyiót is, mellyet még a zsidók is szentnek tartanak, nevetségessé tehesse." Szaitz támadásának hevességét — a fordítás közreadásán túl - az is fokozta, hogy Verseghy a Millot-fordításhoz csatoltan megjelentette A magyar fordítónak értekezései a legrégibb nemzetekről c. tanulmánysorozatát is, amelyben mar tulajdon, a felvilágosodás eszméin alapuló nézeteit vallotta meg. Ezek az értekezések - írja Tornai Andor «* „éppoly voltaire-ianus szemléletűek, mint az eredeti mű. A vallásról az enciklopédisták szellemében nyilatkozott; eredetét a természeti jelenségek által okozott félelemben kereste, a történelemből teljességgel száműzte a teológiát és a természetfölöttit”. Verseghy az áskálódást nem akarta szó nélkül hagyni, Alexovics és Szaitz vádaskodásaira együttesen kívánt válaszolni Rövid felelet a személyi gyalázásokra, melyekkel engemet a Magyar- és Erdély-Ország rövid isméreté- nek s a Könyvek szabados olvasásának szerzői illettek t, írásában, ezt azonban már a cenzúra nem engedte kinyomatni. Nos, ennek a két ortodox katolikus hitszónoknak, Ale- xovics Vazulnak és Szaitz Leónak vonásai is felvillannak — Deme Zoltán kutatásai tanúsítják - Verseghy vígeposzának, a Rikóti Mátyásnak lapjain. A mű fanatikus szerzetesének alakját — már a kortársak is tudták — Alexovics Vazulról mintázta. (Révai Miklós el is marasztalta érte.) Deme Zoltán írja: „Alexovics komorsága, aszketizmusa ... Verseghy torzító lencséjén keresztül visszatér..." a műb& „Ortodox vallásossága, következetes konzervatívizmusa.., a fanatikus barátban, »konczonátorban« a költemény felvilágosult szellemű hőseinek ellenképét teremti meg." A Szaitz Leóra utaló momentumok inkább annak műveiből vett témák formájában jelennek meg, így pl. „az ötödik ének folyamán a kántorkodó fűzfapoéta egy mulatságos orgonaszólóban emlékezik meg Szent István és Kupa (Koppány) viadaláról." (Deme Zoltán) Ismeretes, hogy I. István alakja Szaitz több művében is szerepel, az államalapító királyt, s a katolikus vallás buzgó hívét méltatta személyében. (Vö.: Magyar- és Erdély-Országnak rövid Ismérete, Igaz Magyar, Micsoda vallású volt István király.) Buday György fametszete (1933)
