Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Önemésztők

2 = I GYURKÓ GÉZA: 1 ® • Onemésztők imiimmiiiiiiiiiiiiiimiMmiimmmiiiiiimiiiiimiinnimimiim ............................................................................................. A ház szép. Egyszerű kijelentő mon­dat ez. Ugyanilyen tőmondat: L. G. jól él. L. G. a szép házban él jól és nem a szép házból. Művészember, aki ecsettel és tussal, szénnel és linó­leummetszővel és tulajdon két kezé­vel építette fel a házát. Szépséges on­nan a lélátás a városra, mert domb­oldalhoz simul szinte szerelmesen a ház a zöld lugasok, gyümölcsfák és a távolból idekéklő hegyek tövében. L. G.-nek, ahogyan mondani szokás, gondtalan az élete, s ha van gond­ja, akkor az csak az alkotásé, a töp­rengésé. Kocsi, ház, csendes családi élet, utazás Olaszországba — biztos jelen és ennél is biztosabbnak látszó jövő. L. G. néha a falra tudna mászni kínjában. Gyomorfekélyes. A gond­talan, s jó életében, a gondtalan, jó élettől gyomorfekélyt kapott. Áfái­hoz és a földhöz csapkod ecsetet, tollat, papírt, vásznat és keserves nyögéssel a fiatalságát átkozza. Nem a korhelységet benne, mert az volta­képpen sohasem volt. Hanem az éhe­zést benne, a napi küszködést, mert még diák volt ugyan, de már csa­lád, gyerek. Élni napról napra, vagy még inkább reggeltől estig és éjjel álom helyett azon törődni, miből és hogyan holnap? - ez emlék most már. Emlék? Fájó, őrjítő, emésztő emlékezés ez. Most szenvedi, amikor élvezhetné mindazt, amiért úgy megküzdött. Tragikomédia: nem az alkotás, ha­nem a fekély kínjaival birkózik. o o o o o Dr. B. H.: — Minden második férfi gyo­morfekélyes volt, vagy most az, vagy az lesz. Ez is olyan kór, amivel a fér­fit verte meg a természet. Tudomá­nyos magyarázat persze van reája, én is felsorolok jó néhány tényezőt, ha óhajtja. . . De a lényeghez még­sem jutunk közelebb. Minden máso­dik férfi gyomorfekélyes. Még ha most nem is tud róla, esetleg már akikor is. . . Új Magyar Lexikon: „...idegrend­szeri eredetű, gyakori betegség, a nyelőcső, gyomor v. bél éles szélű, rendszerint kerek szövethiánya. . . A fekélybeteg gyomor nyálkahártyája védtelenné válik a saját emésztőned­vével szemben és a gyomor v. nyom- bél nyálkahártyáján önemésztés folytán. . . fekély keletkezik. . ” Dr. B. H.: — ...igen, így igaz. Pontosabban valószínű, hogy általá­ban így igaz. A gyomorfekélyes va­lamiféle védettséget kap a gyomor­fekélytől a szívinfarktus ellen. Azt per­sze senki ki nem jelentheti, hogy a fekély kizárja a keringési betegsége­ket. . . Azt nem. De valószínűsíti, hogy a szíve helyett a gyomrával fizet a feszültségekért. A stresszért. De ez is adó. Kemény és fájdalmas. o o o o o Itt élnek közöttünk, mellettünk, gyakran mi vagyunk azok: önemész- tők. öklünket a gyomrunkra szorítjuk. Nyeljük keserű nyálunkat. Szedjük az orvosságot. Le- és visszaszokunk a do­hányzásra. Diétázunk és felrúgjuk a diétát, hogy utána görcsben fetreng- ve átkozzuk fegyelmezetlenségünket. Emésztjük önmagunkat és emésztjük környezetünket is. Jellegzetesen so­vány, sz'kkadt arc, mindig befelé fi­gyelő, riadtan várakozó szemek, kese­rűség a száj szegletében és az irigy­ségből lassan gyűlöletté váló érzések az egészségesek világával szemben a szívünkben. Már a szívünk is beteg lesz. Itt élnek közöttünk, mellettünk, gyak­ran mi vaqyunk azok: onemésztők. És ráadásul ez sem így és ez sem mindig igaz. o o o o o L. Sz. ott ül mellettem az üzemi étkezdében. Jóízűen eszik, ugyanazt, amit én. Az üzemi étkezde történe­tesen a jobbak közül való, és ez ná­lunk azt jelenti, hogy a világért sem fukarkodnak a zsírral. Az asztalon a szokásos só és paprika mellett még töröt bors és cseresznyepaprika is. L. Sz. derűs kedélyű, enyhén poca­kosodó, java korabeli férfi. Munkahe­lyén kiegyensúlyozott, munkahelye is kiegyensúlyozta. Különben is alap­vetően piknikus alkat, aki jó kedélye mellé jó adag bölcsességet és tu­dást is felgyújtott eddigi élete folya­mán. Eszik, aztán hirtelen le eszi a kanalat, pedig tányérja java még hátra van. — Mi van, nem ízlik? — kérdem nem is annyira kíváncsiságból, mint inkább illemből. . . — A fekélyem — sápad el. — Fekélyed? Ne bolondozz már, so­se hallottam erről tőled — teszem le én is a kést és a villát csodálkoz­va, mert mindenkiről el tudtam volna képzelni, hogy gyomorfekélyes, mint L. Sz.-ről, aki kissé lomha, lompos járásával maga a kiegyensúlyozottság netovábbja. . . — És mióta? ■- hang­zik az ilyenkor szokványos, kíván­csi kérdés. . . — Fél éve... vagy valamivel régeb­ben. .. — mormolja hányingerével küszködve, aztán kibotorkál az étkez­déből és lépései most nem a ki­egyensúlyozott, pocakosodó férfi lom­ha járását hordozzák, hanem egy be­teg ember vonszolódó menekülését. L. Sz. házat épít. A ház volt az a plusz, pontosabban a ház körüli hercehurca volt az, amely megbillentette azt a belső egyensúlyt, melynek egyik olda­lán idegrendszere tűrőképessége, a másik oldalán az élet úgynevezett feladatai álltak. A mérleg, ez a szem­mel nem látható, gyakran még zsige- reinkkel sem érezhető mérleg meg­billent a háztól, az utánajárástól, a papíroktól, az örökös pénzzavartól, ha pénz van, cement nincs, ha cement van, cserép nincs, s ha minden van, akkor az építő vállalat csap be kör­tánctól. Amelynek soha sincs vége. Amelynek soha nem is lesz vége, még a ház felépülte után sem. Mert a háznak állaga van, amit óvni kell. Az óváshoz újból cement kell majd, újból cserép, meg mész is, például, meg szakember. . . Amíg él az ember, gond van a házzal. Van, aki számára mindez a kimeríthetetlen boldogság kincseskamrája és nem is egy szerény kis családi ház csupán. De az ő szá­mára a gyomorfekély. Amelyről nem akarja elhinni, hogy van, de amely a legkellemetlenebb pillanatokban és a leggyötrelmesebben jelzi, hogy meg­érkezett. L. Sz. családi élete kiegyensúlyo­zott. Munkahelyén szeretik. Munkájá­val elégedett. Munkáját érti és ezt más is elismeri. De L. Sz. gyomorfe­kélyes. Talán az az ajtó „tett be ne­ki" végül is, amit hetekig nem tudott megszerezni, hogy betegye végre a mester a falba. Az ajtóval együtt ér­kezett a hányinger és a tíz köröm­mel marcangoló, pengeéles fájdalom, ott, az összehajtó bordák íve alatt. Igen, ott. . . ott középen. O O O O O Pedig nő! Asszony és anya. Nem a fiatal korosztály, de még nem az öregé. Hajnalban arra ébred, hogy fáj a gyomra. Illetőleg nem a gyom­ra, mert ez a fájás valahogyan más és nem is a gyomrában érzi volta­képpen. Hányinger. Aztán a bódító álom, újra. El is felejti reggelre ezt a hajnali közjátékot. Eltelik egy hét, is­mét ébresztő: ébreszt a gyomorfájás és a hányinger. De most már nem csak inger, hanem kényszer is. Ki­vizsgálás: gyomorfékóly. Kezdődő. Hogy mondta dr. B. H.?, — . . .ez is olyan kór, amivel a fér­fit verte meg a természet. . . S. J.-né pedagógus, de voltakép­pen sohasem gyakorolta „mestersé­gét”. Feleség lett, olyan férj felesé­ge, akit éveken keresztül, hiva ásónál fogva vittek, helyeztek az ország egyik végéből a másikra. Pedagógus, tanár, aki egyik évben itt, a másikban ott? Megszokta, tudomásul vette hát, élet­formája lett ez. És hivatalnoki élet is. Adminisztrátor, bérszámfejtő, munka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom