Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Kiss Gyula: Az "izgága andornaki remete"
zeti Színházban adták elő, mindössze egyszer, a darab megbukott. Közéleti pályafutását 35 éves korában, mint a mezőkövesdi választókerület képviselője kezdi meg. Ugyanitt 65-ben ismét megválasztják. 67-ben elsőalispán Borsodban, 69-ben Miskolc képviselője, 72-ben azonban kibukik. 1874, majd 78-ban Kecskeméten, 81 és 84-ben Kiskunhalason választják képviselőnek. 1874-ig politikai elvei a balközép parlamenti táborához csatolják, majd e tömörülés megalkuvása után kiválik, még ebben az évben megalakítja a Függetlenségi Pártot, s ez elnökévé választja. Az uralkodó többségi pártok igazán mindent megtesznek a Függetlenségi Párt fölbam- lasztására. S nem csekély eredménnyel. A következétes, az eredeti célkitűzésekhez — kivált a nemzetiségi kérdésben — szívósan ragaszkodó Mocsáry egyedül marad, s 87- ben a maga alapította párt kizárja tagjai sorából. Mocsáry körül elfogyott a levegő. S ekkor szokatlan dolog történt: a következő évben egy román lakosságú erdélyi választókerület, a karánsebesi, száztagú küldöttséggel kereste föl Mocsáryt Andornakon, kérte föl, maijd választotta is meg képviselőjének. E választásnak némi helyi vonatkozása is van. Kapor Elemér egyéb kutatásai közben az Eger c. lap 1888. június 5-i számának hírrovatában az alábbi közleményre bukkant: „Mocsáry Lajost a karánsebesi választókerület, a hírhedt Doda Traján generális, oláh nemzetiségi képviselő helyébe — miután ez helyét az országházban elfoglalni nem akarta — országgyűlési képviselőjéül választotta meg. Mocsáry a mandátumot elfogadta s választóihoz intézett levelében kijelenti, hogy az erdélyi részek külön választási törvényét igazságtalannak tartja. Nem hisz - úgymond — a román és magyar faj ellentétében s Magyarország függetlenségének biztosítását a magyarok és a többi nemzetiségek egyetértésében látja. Ez értelmében fogja kerületét az országgyűlésen képviselni." Elképzelhető az összehangolt támadás, amit a reakció e mandátumelfogadásra indított. A közéleti tevékenységből végleg kiábrándult - s kiebrudalt — Mocsáry a képviselői megbízatás leteltével, 1892-ben visszavonult az andonaki udvarházba. Haláláig. o Nem csekély Mocsáry Lajos publicisztikai tevékenysége. Hat tanulmányszerű kötete, hét fontosabb elvi jelentőségű, nyolc kisebb röpirata s alkalmi kiadványa jelent meg, nem szólva számtalan újságcikkéről. Legnagyobb sikert kétségtelenül első könyve, A magyar társasélet hozta, két kiadást is megért (1855-56). Nem lehet némi meghatottság nélkül olvasni Vajda Jánosnak a kötetről írt bírálatát. A nemzetiségi kérdések taglalásának két kötetet is szentel, (Nemzetiség, Program a nemzetiségek tárgyában, 1860.) Igen közhasznúvá válhattak volna itt lefektetett irányelvei, ha megszívlelik, s alkalmazzák a gyakorlati politikát ténylegesen irányítók. Hasonló a helyzet Az állami közigazgatásról (1890) írott könyve esetében is. 1902-ben a közösügyi rendszer zárszámadásáról tett közzé önálló tanulmányt. Kötetei sorát a „Régi magyar nemesről" írott munkája zárja. Mint közírónak, „igazi” műfaja a politikai röpirat volt. A korabeli sajtó- és közlekedési viszonyokat ismerve, ezt lehetett a legcélirányosabban s idejekorán az érdekeltek számára eljuttatni. Helyi jelentőségű az Egy baloldali program című, a miskolci választókhoz intézett két beszédet tartalmazó röpirata, mindkettő önálló kiadványként az eqri lyceumi nyomdában jelent meg 1869-ben. A harcoson ellenzéki hangú beszédekből jegyezzünk ide legalább egyetlen mondatot: „Tudja mindenki, hogy Magyarországnak legfontosabb ügyei felett nem a magyar kormány és országgyűlés, hanem a közös, magát méltán birodalminak nevező minisztérium és delegáció intézkedik.” Mocsárytól nem volt idegen a napi sajtó sem elvei, eszméi hirdetésére. Sőt! A Pesti Napló után a Jókai szerkesztette Honba ír. Nem nehéz kitalálni, kiegyezés elleni cikkeit követően miért távolodik el az egyre aulikusabb 2Q naqy írótól és lapjától. Ezentúl jószerivel csak ellenzéki baloldali lapokban, Ellenőr, Baloldal, Egyetértés, Független Magyarország, Magyar Sző, Igazság, Nap, Szabad Gondolatban publikál. Sajtótevékenységének nem vitatható csúcsa: 1904-07 között L. N. Tolsztoj és Bj. Björnson folyóiratában, a párizsi Le Courrier Européen-ben több cikke jelenik meg, s az igen jó szerzőgárdát foglalkoztató folyóiratszerű hetilapon neve, mint „magyarországi főmunkatárs” szerepel. ízelítőül itteni írásaiból is egy mondatot, amolyan Bécsinek szóló hadüzenetfélét: „Mi nem úgy értjük az egyenesjogúságot, mint báró Bach őexcellenciája, hanem úgy akarjuk, hogy midőn megadjuk, érezhető is legyen.” O Mocsárynak, a politikusnak igazán eleme a szóharc volt. A képviselőházi naplóban fönnmaradt s részben közzétett beszédei, fölszólalásai nemcsak a szókimondás hihetetlen merészségéről tanúskodnak — alig volt megnyilatkozása, hogy a Ház elnökének ne kellett volna az éles hangért figyelmeztetnie, sőt a szót megvonni tőle —, hanem arról is, hogy mennyire otthonosan mozgott minden témában, alkotmányjogi, közigazgatási, magán- s büntetőjogi, nevelési, pénzügyi, közművelődésiekben, nem szólva természetesen a nemzetiségi kérdésről, problémakörről. A tárgyalási anyagnál — míg teheti — csaknem mindig pártja vezérszónoka. A Függetlenségi Párté, melynek, mint megfogalmazta, — „célja Magyarország függetlenségének helyreállítása, mondhatjuk úgy is, hogy kivívása ... A Függetlenségi Pártnak különleges feladata a tiltakozás. Tiltakozás az ellen a merénylet ellen, mit nemcsak az 1848-iki, de még az 1848 előtti magyar alkotmány ellen is 1867-ben elkövettek.” Majd: „Jogcsonkító merénylet ellen jogos a tiltakozás... a nemzet mutassa meg azt, hogy a jogcsonkításban megnyugodni nem tud és nem akar.” Nemzeti-nemzetiségi kérdésekben — igen helyes ösztönnel - egyszerre volt patrióta s humanista módon az itt lakó idegen ajkú népek őszinte barátja, s mert úgy hozták az idők, harcostársa. Azaz történelmi méretekben látott és tudott gondolkodni. Ő már végigélte, -szenvedte akkor a magyarság e döntő sorskérdését, kivált az utolsó hivatalos poszt, a karánsebesi képviselőség idején. Kritikája, de receptje is volt: „A nemzetiség mellett csak két módon szabad küzdeni s csak ezen a két módon lehet sikeresen munkálkodni. Egyik mód: védelmezni a nemzetiséget, ha megtámadtatik, másik: belterjesen (intenzíve) gyarapítani. Erővel terjeszteni azáltal, hogy elnyomjuk más nemzeteknek nyelvét, s egyéb nemzeti tulajdonait s rájok erőszakoljuk a magunkét, szóval kiterjeszteni a nemzetiséget, igen kétes kimenetelű és kétes erkölcsiségű cselekmény” — írta a Nemzetiségben. A Mocsáry-világgáikióltott igazságok szomorú következményeit hét és fél évtized múltán Németh László így regisztrálhatta: „Erdély vizsga volt, s az, hogy nem tudtuk megtartani: levizsgázás.” (Magyarok Romániában.) o Felelős politikusok, „államférfiak” helyett évtizedeken keresztül Mocsáry rossz közérzete hordozta az elnyomorított jelen és az ezerszer bizonytalan jövő gyötrelmeit. S a közéletből kiiktatott középnemes származású politikus lelki- ismeret-vizsgálat közben mily mélyre koppintott: „Mindnyájunknak közös törzsöké a nép ... A népből emelkedünk ki mindnyájan és hozzá térünk vissza." Aztán: „Nálunk bizony a magasabb körök igen keveset bíbelődnek azzal, ami az alacsonyabb régiókban történik .. . viszont az alsóbb körök mindinkább keserűséggel viseltetnek a magasabbak iránt.” Mikor már javában folyt pártja kiátkozása a politikai életből, pontosabban: a párt személyétől való „megtiszti- tása”, ezt vágta oda: „Oly párt, mely a forradalmat tűzné ki törekvéseinek céljául — nem létezik... még jöhet idő, melyben a forradalom fog még egyetlen, habár kétségbeesett eszköz gyanánt feltűnni a nép tömege előtt.” Mit mondjunk? Társadalmi progresszivitás dolgában addig elment, hogy Eger árnyékában 1902-ben le merte írni: „Az egyházi javak szekularizációja valóban érett kérdés ...” Úgy igaz, qhogy Jászi Oszkár írta róla: „A korrupt osztályuralom közepette is megmaradt intakt és független embernek,”
