Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Kiss Gyula: Az "izgága andornaki remete"
iwiimiimtiiNmiHHHHmiiiuimiHmtHitiimMMmmiMmiiHmMMHHimmMmiiMmtHiiMii KISS GYULA: 5 Az „izgága andornaki remete” j i 1 | 2 ............................................................................................................................................. E sorok írójánál nincs meggyőződésesebb ellensége a túlméretezett kultikus személyiségmegbecsülésnek. Ily határozottan szemben áll azonban a másik véglettel, amikor félremagyarázásból, vagy éppen nemtörődömségből megyünk el életművek mellett, melyek legalább a megismerés figyelmét érdemelnék. Ilyesmi történt a dualizmus korának nagy ellenzéki politikusa, a magyar „államiság" egyik legbonyolultabb problémakörében, a nemzetiségi kérdésben — osztálykorlátai ellenére is — legmesszebb lépő Mocsáry Lajos esetében. Kossuth Lajosnál is előbbre lépett. Születésének, halálának egyaránt jubileuma az 1976. év. 150 esztendeje született a Nógrád megyei Kurtányban, s patria rchaként, 90 éves korában, érelmeszesedésben január 8-án hunyt el Andor- nakon. A halálesetet őrző anyakönyvi bejegyzésen, az ótemetőben a paraszti sírok közé ékelt, akáchusángokkal, giz- gazzal ma már a fölismerhetetlenségig benőtt dombszerű temetkezőhelyen, s a hajdani udvarházon kívül szinte semmi vallatható nyom a községben. S erről is milyen kevesen tudnak! Az annyira dívó helytörténeti kutatás szemszögéből is kisiklik Mocsáry Lajos. Ridegen ellenzéki magatartásáért a hatalmon levő pártoknak, sőt, a maga alapította Függetlenségi Pártnak, mely végül is kizárta tagjai sorából, vörös posztó, örökös támadási céltáblája volt, jószerével csak Mocsáriulu, Cassandra gúnynéven emlegették, szinte formálisan kitiltották a közéletből, s 1892-től haláláig tartó önkéntes száműzetésbe vonult vissza falujába az „izgága andornaki remete". Mert még azilumában is így aposztrofálta az egykorú sajtó. Az pedig már szinte mulatságos, hogy a Horthy-korszak agyonhall- gatással mintegy létezését is kétségbe vonta. Leveszem könyvespolcomról viszonylag tárgyilagosnak vélt Asztalos— Pethő Magyar nemzet történetét. A terjedelmes névmutatóban ott „díszük” a babszemjankó politikusok, „államférfiak" sora, Mocsáry neve egyetlen egy alkalommal sem lelhető föl a testes kötetben. Igaz is! Kora helyzetelemzéséből eredő jóslatai valóra válva, mit kezdhettek volna vele?! A sajtó módjára a történelemírásban is segíthetett az agyorthallgatás. „Országos szinten” Mocsáry Lajos azóta tökéletes elégtételt kapott. Kemény G. Gábor történész csaknem tíz évet fordított munkássága fölkutatására s hatalmas, nyolcszázoldalas kötetben tette közzé válogatott írásait, magvas tanulmánnyal, s bőséges jegyzetanyaggal. (Bibliotheca kiadása, 1958.) De „Mocsáry-rehabilitáció” volt már az is, hogy az 1945—50 között működő Magyar—Román Társaság hatáskörébe tartozó kollégium „a nemzetközi kisebbségi jog korai hazai védelmezője, a magyar és szomszédos népek közötti közeledés, megértés és leendő együttműködés gondolat meghirdetője, a múlt század második fele neves függetlenségi politikusa, írója, és publicistája", Mocsáry Lajos nevét vette föl. Nem valósult meg az az ekkori célkitűzés, bár bizonyos előkészületek történtek, bekötőút építése például az andornaki kastélyhoz, hogy a Duna-táji népek rendszeres találkozásait ott rendezik majd meg, amint ezt 1948. január 23-án Kodály Zoltán, a baráti társaság elnöke bejelentette. Nem került már sor az .andornaki „Duna-völgyi alkotóház és szabad egyetem” megnyitására sem. A mai Andorna'ktályán — mondottuk — az emlékezésnek szinte semmi nyoma. Akad, oki magánszorgalomból érdeklődik a község múltjának e darabja iránt, a köztudatból azonban mindez hiányzik. Benyomásom szerint a hivatalos kezdeményező szándék késik. Az általános iskola egyik tanára épp a mulasztás igazolásaként üti föl a hetedik osztályosok történelemkönyvét. Tárgyilagos sorok méltatják Mocsáry nemzetiségpolitikai tevékenységét. A szöveg mellett a margón nyomdailag készített, függőlegesen futó vörös vonal. A tankönyvíró esetenként a fontosabb anyagrészre így hívja föl a figyelmet. Andornaktályán meglehetősen eredménytelenül. Magyarázat azért erre is van. Valami olyasmi történt, mint amikor egy égitest, egy bolygó mozgás közben eltakarja a másikat. Mocsáry Lajos azonos nevű unokája volt az andornaki udvarház utolsó gazdája, utolsó földbirtokosa a falunak, s mint ilyen, az osztályát érintő történelmi földcsuszamlás érintettje. S mintha a biblikus prófécia arról, hogy az utódok az ősök vétkeiért bűnhődnek, fordult volna itt visszájára ... De adjuk át a szót a kutatást még 1947-ben megkezdő Kemény G. Gábornak: „...tájékoztatni kívánjuk az olvasót... arról a csak hozzávetőleg felmérhető veszteségről, amely 1944 őszén az andornaki udvarháznak felelőtlen helybéli elemek részéről történt feldúüásakor érte. Elkallódott a nagy kiterjedésű levelezés, s minden bizonnyal elveszett a helység felmentését megelőző napokban Mocsáry Lajos több ezer kötetes könyvtára, élete utolsó éveiben - 1906 és 1915 között — írt Politikai Naplója (ennek tízoldalnyi töredékét egy helybeli fészerben találta e sorok írója) . . ." Bennem lappang némi remény: hátha nem lett mindez a lángok, s az enyészet martaléka? Hátha őriznek azokból valamit poros padlások rejtett zugai? Hátha mégsem lenne meddő egy kései kísérlet azok fölkutatására? Amolyan társadalmi buzdítással. o Mocsáry Lajos első ízben 13-tól 15 éves koráig élt Andornakon a családi „új iház”-ban, mely a világjáró apa elképzelései alapján, 1833 körül, klasszicista stílusban épült. Az ifjú Eperjesen, Pesten tanult, majd egy rándulásokból keletkezett súlyos ízületi lábbetegség miatt negyven hónapig gyógykezelik, jórészt Graefenbergben, épp a legnagyobb nemzeti esemény, a szabadságharc idején is. Nem érdektelen Mocsáry vallomása a szabadságharc bukásáról: „Hazánk állapota olyan, mint egy házé nagy vész, tűz, víz, ár, földindulás után ... De a falak állnak.” S mert a falok állnak, részt kér a tetőfedésből. A pesti tanulmányi idők alatt a zajos megyegyűléseket látogató fiatalember először szépirodalommal próbálkozik. Egy Lisznyay Kálmánhoz írt verses üdvözlettel, majd egy egyfelvonásos vígjátékkal, a Műkedvelőkké. A Nem-
