Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: A három szomszédvár
fagy „földön járó” nagyon gazdag kirakatot látok. Csak egy manzárdtetős, új házat és a ház homlokzatán valamiféle fluoreszkáló vagy foszfo- reszkáló keresztet. Az a kereszt ott fenn nem a hitről, hanem a hivalkodásról tanúskodik. Az a kereszt ott fenn nemcsak a szimbóluma, akit megfeszítettek, hanem annak, akinek olyan jól megy dolga, bogy henceghet is vele. Most láttam először életeimben egy kereszttel kérkedni! Püspöki János, a szövetkezet gépkocsivezetője. Minden bizonnyal nem sértődik meg, hogy így „kiírom” a nevét, ám ámuló elismerés miatt teszem ezt inkább, mintsem hogy nevével hitelesítsem ezt a riportot. Püspöki János is paprikát termel. Fólia alatt természetesen. (Mellékesen megjegyezve, egymillió forintért hozatott erre az idényre fóliát a falu 800, paprikát termelő családja). Ilyentájt, kurta gatyában, már alig éjfél után ugrik és rohan fűteni a palánta alá, hogy aztán visszabújjék az ágyba, egy kis nyugtalan szundításra, mert a paprika „pelenkás” korában igen gyenge növény. Azt figyelni kell, a meleget szereti. És fél hatkor jelentkezik a szövetkezetben, munkára. Nyáron hajnalban és késő estig szedik a paprikát - ő is, a többi 800 család is — és napközben ki-iki végzi a maga fizetett munkáját. Kora tavasztól jó ősz derekáig itt fél hektárnyi, meg alig nagyobb telekláb végi területeken, vagy ezer fóliasátor alatt termelik megfeszített munkával a paprikát. A házaknál, összesen, ha 20 hektáron! De naponta, az üzemben és a szövetkezetben végzett munkával együtt, 16—18 órát dolgozva. Embertelen? Félelmetes! Lenyűgöző és kétségbeejtő, csodálatos és riasztó, az emberi munka nagyszerűsége és a legembertelenebb munka együttvéve. Már nem is irigylem el a manzárd- tetős, itt háromszázezret, városon talán ennek háromszorosát is megérő házakat. Eljárnak innen a községből kubikra, kőművesmunkára, eljárnak a MÁV-hoz, sok a gépkocsivezető is: az itt élők fele eljár máshova dolgozni, üzembe, meg hivatalba is, megkeresve ott ki ereje és képessége, meg hát neme szerint is kétezertől ötezer forintig. Sőt még ezen túl is. — A dolgosának ez jobbára csak zsebpénz — mondja tréfásan Lukács Dezső, a szövetkezet elnöke, és hogy ez nem egészen tréfa, azt megerősítették mások is, ha más szavakkal is. Mert az igazi pénz itt a paprika. Nyolc méter mélyen ott az „ősi” víz, lefúrni érte könnyű, öntözni még köny- nyebb! — Van itt pénz. Hogyne volna, hiszen nagyon dolgos ez a nép és a munkát mindenütt megfizetik — fejtegeti tovább az utcasarok hosszan elnyúló új házak okát Lukács Dezső. — kifizetünk évente 10 milliót a tagoknak. Ehhez jön még a 360 hektár háztáji, számítsuk ki, ha csak kukoricát is vet bele. Aztán a lényeg, a kert végében a fólia, az hozza a rengeteg pénzt. Sok-sok milliót... És hát a családból eljárnak dolgozni és onnan is jön a zsebpénz, igaz? Igaz. Persze, hogy igaz. Persze, hogy jön a pénz, ilyen növényfajtát lelve, mintha a jakutföld gyémántja lenne, s ennyit dolgozva is érte. Telik belőle házra, gépkocsira, televízióra, még újabb tízezreket hozó egyházi esküvőkre, keresztelőkre. Minden házon televízióantenna van. Megnézik a tenger titkait vagy megnézik a tudományos előadást a képernyőn az ember keletkezéséről, aztán közlik a gyerekekkel, hogy ha elmegy a templomba a nagymisére, kap ezer forintot. Van miből televíziót venni és van miből adni a gyereknek. Hogy az érezze, a család minden áron meg akarja tartani a maga anyagi és szellemi kötelékében. Ezer forintos áron is. Minden áron. A plébánia falán fémtábla, rajta piros betűkkel ott díszük: „Tiszta udvar — rsnes ház". Ha nekem kellene ilyesfelől döntenem, én is oda javasoltam volna a példás tisztaságú és rendű plébániának ezt a táblát. Azt persze nem tudom, hogy a fejekben karbantartott és őrzött „rendért” cserébe, ideítélnék-e egy ilyen táblát. Aligha. — Barátságos, kedves nép lakik itt. A boldogi nép nagyon kellemes, sima modorú. A maga egyszerűségében sima, mint egy jól kelesztett kenyér... A hasonlat, amit Pusztai Kálmán plébános használ, tulajdonképpen sántít egy kicsit, de bicegve is igazat szál: a plébános jól érzi magát itt a másfél év után. Aszkéta arcú, csendes beszédéből is kitetsző szikrázó elszántsággal rendelkező, harcos „katona”. „Hű” katonája a váci egyházmegyének, amelynek Boldog a végső bástyája. Felvillan a szeme, amint lelkesen meséli, hogyan sikerült neki egy évszázados szokást megszüntetnie a templomban, nevezetesen, hogy... — . . .tessék elképzelni, nem vplt külön hely a templomban a férfiaknak. Álldogáltak csak, de ülni csak az asszonyok ültek. . . Most már rend van. . . — Akkor plébános úr adta vissza a férfiak egyenjogúságát a templomban - jegyzem meg és Pusztai Kálmán boldogi plébános, értve is, meg elértve is a tréfát, megelégedett mosollyal nyugtázza: így volt bizony. Kis ügyben, kis csatáit nyert. Sok kis csata sokra megy! — Végvár? Azt hiszem, találó a megállapítás. Boldog vajában az. A váci püspökség végvára. Ezt ott tudják is, és a legjobb katonákat küldik ide, ahol pedig nem tudták ezt, vagy elfelejtették. Jó ideig csak a gyengébbek kerültek az állami vezetés, de a pártvezetés élére is. Nem voltunk egy súlycsoportban — fogalmazza kissé élesen, de találóan a helyzetet Hegedűs Ernő, a Dártszervezet titkára, aki „civilben" a 24 tagú tantestület igazgatója. A tantestület majdnem fele egyébként Hatvanból jár ki a faluba tanítani. Ö is, Medveczki Sándor, a jelenlegi tanácselnök is, de mások is elmondták, hogy hosszú évekig sajnos, nem volt itt egység a vezetésben, de jó néhány esetben a példamutatásban sem. Vezetők jöttek, mentek, meg se melegedtek és össze sem melegedtek a falubeliekkel, máris egymással kerültek szembe. Nem feíhánytor- gatni akarja az ember a múltat, de az aligha lehet kétséges, hogy ha egy közösség vezetői egymással vannak elfoglalva és ráadásul a képességeik is megkérdőjelezhetőek, akkor aligha lehet jó és eredményt hozó a nyűggel és fél energiával végzett munkájuk a közösség számára. — Üzem létesült a községben. Kétszáz asszony dolgozhat ott és kétszáz asszony számára, egyelőre még csak mintegy hatvan fő részvételével, politikai vitaköröket rendezünk. . . Igen nagy az érdeklődés és annyi a kérdés, hogy csak győzzük őket megválaszolni — fejtegeti Hegedűs Ernő. — És ettől várják, hogy az anyagiak mellett a szellemiekben is előbbre jusson a falu? — Nem ettől csak, de ettől is. üzem, szervezett közösség ez. És nem is fogalmaznék úgy, hogy szellemiekben. . . Boldog sem áll hátrább számos kérdésben, mint bármely más község lakossága. . . Sőt, ki merem mondani, hogy nem utolsósorban a paprika miatt, de azért is, hogy eljárnak és világot látnak, sok tekintetben szélesebb látókörnek, mint jó néhány más község. . . És ha meglesz a vezetők példamutatása a munkában és a tettekben, a világnézetben és a magatartásban, akkor ott is előbbre lépünk. . . A boldogi nép okos nép, csak nem szereti, ha vizet prédikál valaki és bort iszik. . . KISZ-esküvő például és utána1 titkon a templomi szertartás. Na, de előre nézzünk inkább. . . — Nézzünk. Mit hoz a holnap? A tanácselnöknél folyik most már a szó. — Okos, meggyőző szóval, jó példával, szervezőkészséggel, meg az itt megszokott munkával, csak előbbre léphet minden tekintetben a közséq — vélekedik Medveczki Sándor és igencsak optimista mosolyt bocsát utánam búcsúzáskor. Nagyot, nagyon nagyot változott az élet Boldogon is. A termelőszövetkezet puszta léte is döntő változást hozott a falu életében. S ez a változás csak felgyorsult, egyrészt a szövetkezet gazdálkodásának rohamos korszerűsödésével, másrészt a tudomány és a technika mindama vívmányainak jóvoltából, amelynek a szocialista rendszer keretei között nap mint nap a boldogiakat is szolgálják. Valahol, a lelkek mélyén, esetenként nem is
