Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Műfordítók műhelyéből
RQDÁ LOM—MŰVÉSZET I I iiituuMMiMxiMM in tu» •••«»nt iimmin mil >11*0111*«« Műfordítók műhelyéből RASZUL GAMZATOV: Nyolcsoros versek Ami elmúlik, miénk nem lehet, a jelen csak, mi hozzánk tartozik. Amíg szívünk a múltért kesereg, a holnap is tegnappá változik. Meglopva minket kíméletlenül, elmegy az idő semmit se hagy. Törvényt felette bíró sosem ül, s bizony a lopás büntetlen marad. cr°o Szőnyeg az élet. De én rosszul szőttem, és most lám, miiiyen szégyenben vagyok. Mennyi felesleges vonás előttem a mintában s micsoda hézagok. Könyvet írtam s mily kontár munka lett, sivár lapoknak benne vége nincs. Érettség, lábad merre késhetett, mért ily későn jöttél, te drága kincs? Eljöttem újra s nem hiszem magam sem: első osztály ez, első iskolám. Mindjárt benyitok, kissé tán ijedten, elszorul szívem: Ej, ki ez? No lám! Mezítlábas fiúcska. Ismerem! Feláll a pádból, ahol akkor állt. S hozzám fut, ősz öreghez, istenem! Kerülöm s várom e találkozást. WALTER DE LA MARÉ: A boszorkány Irgum-burgum, huss, hularám — boszorkány volt dédnagyanyám. Szent is meg egér a templom falón — boszorkány volt dédnagyanyám. Nadragulya nyílva árok oldalán — boszorkány volt dédnagyanyám. Hosszú a leple s rongyos is ám — boszorkány volt dédnagyanyám. Vinnyog a nyápic rá igazán, boszorkány volt dédnagyanyám. Dupla szalonna koca oldalán — boszorkány volt dédnagyanyám. Szarkakereplés, huhogás a fán — boszorkány volt dédnagyanyám. Kicsi, takaros, tarka, csinos, szel'em-kendő rajta szoros, kocog benne templom-kapuhoz, dörmög, suttog, jaj odavonz, odavonz... Vérem se vörös már, hanem fekete, így lettem, azt mondják, bűn gyereke. Ily őst összeszedni, mondd meg, lehet-e? Vérfekete álom hozta ide. Csapdában a szívem, üdére nyeli be, nem küzdőm le borzalmát sohase. Alkonyban, hajnalban járok ide. Most a megrontó melyik igazán? Boszorkány volt dédnagyanyám. (Szokolay Károly fordítása) VERLAINE: Dal Fehér hold látszik a fák közül; ezer gally játszik kis hegedűn a levelekben... Édes szerelmem! Tükör a tócsa, partjára állt egy sötét fűzfa nézni magát; sírva szél járja... Álmodozz, drágái Mintha most béke s nagy nyugalom szállna reánk le fentről, ahol csillagok égnek... Éjjé a szépnek (Korompai János fordítása) BOZSIDAR BOZSILOV: Várnai utcák Új neveteket nem ismerem, szégyen nélkül mondom: nem tudom, mire is keresztelt hirtelen a mámorító forradalom. Nem láttam én e népeket se, annyi embert falatok között, annak lépte kong csak fülembe, ki őrző időkbe költözött. Az ő szavukat hallom, érzem, s nevük olajág, szőlöinda, mit az ellen golyói vérben hímeztek tépett zászóinkra. (Szokolay Károly fordítása) (Moldvay Győző fordítása)
