Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Salga Attila: Munkásmozgalom és eszperantó
volt a titkára. Az újonnan alakult össz-szövetségi eszperantó unió nagy munkát végzett a hivatalos sze vek e;kölcsi, publicisztikai támogatásával. Nem véletlen, hogy a szovjet eszperantó mozgalom éppen akkor fejlődött a leggyorsabban. amikor az első munkásállam élén Lenin állt. A jugoszláv kommunista mozgalomban is jelentős szerepet szántak az eszperantónak. A Jugoszláv Szocialista Munkáspárt 1920. évi vuko- vari kongresszusán többek között elhangzott egy javaslat, ame'y értelmében a párt hatalomra jutása után kötelezővé kell tenni a nemzetközi nyelv tanulását. A kongresszus elnöke J. B. Tito volt, így az sem véletlen, hogy Jugoszlávia több köztársaságában a eszperantó kötelező tárgynak számit. A fasizmus és a második világháború eseményei ismét bénítóan hatottak a munkásmozgalomra, így az eszperantista munkásságra is. A „hivatalos" és munkáseszperantista szervezetek a szocia'ista országokban egyesültek, Nyugaton azonban még most is léteznek. Tevékenységük azonban megváltozott, s már nem fejtenek ki olyan aktív politikai munkát, mint a háború előtt. Az utóbbi években azonban ismét fellendülés tapasztalható az eszperantista munkások soraiban. A Heroldo de Esperanto (Eszperantó Hí-nök) c. Brüsszelben megjelenő folyóirat egyik 1975. évi száma arról tudósít, hogy „az Olasz Szociá'demokra- ta Párt hivatalosan javasolta a Szocialista Internacionálénak az eszperantó nyelv közvetítő nyelvként való elfogadását a szocialista pártok közötti kapcsolatban. Az első lépés után nemsokára az OSZDP azt javasolta a testvérpártoknak, hogy 1976 szeptemberében rendezzék meg Rómában az eszperantista szocialisták első nemzetközi kongresszusát... A kongresszus legfőbb feladata az lesz, hogy megvitassa a fenti problémát a politikai pártok, a szakszervezetek, a kultúra szempontjából. A kongresszust nyilvánvalóan megrendezik, ha néhány szocialista párt válaszol az olasz párt javaslatára, s kifejezi óhaját, hogy hivatalos delegációval képviselteti magát.” Idézzünk a békéscsabai rendőrkapitányság egyik 1930. február z4-i je'entéséből, amely híven tartalmazza mind a magyar, mind a nemzetközi munkáseszperantizmus célját és eszközeit: „Mindnyájan ízig-vérig szocialisták. A politikai részt a párt, a társadalmi részt a szakszervezetek intézik, az eszperantó csoport meg közös nyelvre tanítja a munkásságot. Az eszperantó nyelv ún. semleges nyelv, mert nem egy nemzeté. Ez azonban csak annyit jelent, hogy mintegy nem köthetnek bele nacionalista szempontból. Hogy azonban mennyire nem semleges, mennyire fel lehet használni bizonyos célok érdekében, azt megmutatta a háború, amikor is voltak eszperantisták, munkások, akik eladták magukat és közreműködtek, hogy imperialista célú eszperantó nyelvű röpiratokat adjanak ki egyes hadviselő felek. Az eszperantó csoportnak az a célja, hogy megtanítsa a munkásságot az eszperantó nyelvre. Már régen megvan ez a törekvés, hogy legyen egy érintkezési nyelv, így lett pl. a dip'omá- cia nyelve a francia. A munkásoknak is kell egy közös nyelv, hogy megé'tsék egymást az egész világ munkásai. Megértsék és ezen közös nyelv segítségével megismerjék a különböző munkásmozgalmakat, megismerjék, milyen a helyzet külfö'dön. A közös nyelv bizonyos fokú közösséget teremt. Ezért nem bánják, ha más rétegek is foglalkoznak az eszperantó nyelv tanításával. A fő, hogy minél jobban elterjedjen, minél többen bírják a nyelvet, mert ezen nyelv birtokában megismerhetik eszméiket, kifejlődik még jobban a közösség érzete és a végén a más úton tanított munkások is hozzájuk csatlakoznak..." MUNKASES7PERANTÓ- MOZGALOM MAGYARORSZÁGON A nyelv népszerűsítése hazánkban már néhány évvel Zamenhof nyelvkönyvének kiadása után megkezdődött. Az első magyar eszperantista Bálint Gábor nyelvész, a kolozsvári egyetem ural—altáji nyelvek tanszékének professzora volt. Tanítványa, Barabás Abel 1897-ben kiadta az első magyar nyelvű eszperantó tankönyvet. 1901-ben megalakult az első budapesti eszperantó csoport, amelynek titkára August Marich, útjára bocsátotta a La Verda Standardo (A Zöld Lobogó) c. folyóirat első számát. Kezdetben — s ezt a folyóirat is bizonyítja — nem különült el az eszperantisták polgári és munkásmozgalmi szárnya, már csak azért sem, mert országos szervezetük is közel egyidőben alakult meg. Együtt kellett tehát az elismertetésért a harcot megvívni. 1912-ben tartotta a polgári szárny alakuló közgyűlését 300 hazai és számos külföldi esz- perantista részvételével. A Magyar- országi Eszperantista Munkások Egyesülete, a Párizsból hazatért Polgár Izsó nyomdász kezdeményezésére, 1913. február 23-án Budapesten alakult meg a Népszínház utca 9. számú házban. Egy kis vendéglőben, mintegy 30 munkás mondta ki a Hungarlanda Esperantista Societo Laborista (HESL) létrejöttét. Az egyesület hatásos propagandát fejtett ki az eszperantó nyelv terjesztése érdekében a fővárosi és a vidéki munkások között. Népszerűsítő előadásokat, nyelvtanfolyamokat indítottak. Az egyesület lelkes munkája már a megalakulást követő év végén megmutatkozott: ekkor már három csoporttal és 200 főnyi tagsággal rendelkezett. Ez a szám szerénynek tűnik, hiszen a polgári szárny már országos egyesületének megalakulása előtt szebb mutatókkal dicsekedhet: 1901-ben 24, 1907-ben 711, 1911-ben pedig már 2016 eszperantó egyletet tartottak nyilván. A munkáseszperantó-mozgalom Magyarországon az első világháború előtt csak megszületett, kiteljesedése és fénykora a húszas évekre esik. A magyar eszperantisták kielégítő mennyiségű saitó'eméket olvashattak. 1910-ben Török Péter kiadta az első Teljes eszperantó—magyar szótárt; az előszóban utalást találunk arra nézve is, hogy a szótárt elsősorban kiknek szán'a: „Noha a lehető legszabatosabbnak igyekeztem ezen szótárt készíteni, mindazonáltal errare humánum est —, azért nagyon kérem a tisztelt elvtársakat (A szerző kiemelése. — S. A.), legyenek szívesek a talált hibákról engem értesíteni ...” Kevesen tud ók, hogy a La Verda Standardo mellék'apjaként 1913 februárjától 1915 októberéig Egerben jelent meg a Magyar Esperanto Újság. A folyóirat főszerkesztői tisztét Robicsek Pál töltötte be, aki később a Tanácsköztársaság egyik vezető funkcioná-iusaként elrendelte az eszperantó kötelező használatát a magyar postaszolgálatban. Az eszperantó és magyar nyelvű folyóirat minden hónap elsején je'ent meg. Irodalmi rovatában Zamenhof, Oscar Wilde és Aesopus művein kívül Petőfi, Arany és Ady verseinek esz perantó fordításaival is találkozhatunk. Ebből a folyóiratból tudjuk azt is, hogy Heves megyében az eszperantista munkásoknak még nincs egyletük, viszont a nyelvtanfolyamokon nagy számban vesznek részt. A Hevesmegyei Hírlap is rendszeresen tudósít a megye eszperantistái- nak életéről. Az 1913. március 23-i számában pé'dául egy Egerben járt japán eszperantista költő versét olvashatjuk a városról, s a csodálatos egri eszperantista nőkről, akik mély benyomást tettek rá. A Hevesmegyei Hírlap egy másik számában arról olvashatunk, hogy az eszperantó nyelvtanfolyam foglalkozásai hamarosan véget érnek, s a végzettek közül legalább hárman-négyen szeretnének a következő tanévben eszperantót tanítani. A La Verda Standardo 1915. évi októberi száma arra szó'ítja fel a hadseregbe bevonult magyar eszperantista katonákat, hogy a harctéren is viseljék az eszperantisták zöld csillagát, így ad:anak kife'ezést háborúellenességüknek. A júniusi szám pedig költői kérdések formájában adja tudtára a magyar népnek, a harctérre vonuló katonáknak, hogy sohasem a nép, hanem mindig az uralkodó osztály irányítja a politikát saját érdekének megfelelően. Ezt bizonyítja a népellenes véres háború is. (Folytatjuk)
