Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - JELENÜNK - Németh László emlékezete
lez, akkor is, ha most csupán a kritikus pályakezdéséről szólhatunk a rendelkezésünkre álló idő alatt. önmagát elsősorban esszéírónak tartotta. Ügy érezte, hogy ember- és valóságjobbító eszméiből, édenalapító kísérleteiből, nemzedékszervező terveiből ebben a műfajban tudta elmondani a legtöbbet. Igazságkereső szenvedéllyel írt, egyszeri, megismételhetetlen teljesítményében máig ható példát adott az esszéírásra. Németh László cselekvő emberként, gondolkodóként volt szellemóriás. A gondolkodás öntörvényszerűségét, szabadságát vallotta. Tehetségét értékes közösségi céloik szolgálatába állította. A „Minőség forradalmát” önmagában kikísérletező Németh László üdvösségügye: a magyarság és emberség Ady fogalmazta egysége. Életcélját így összegezte: „Egész önképzésem célja az volt, hogy a Nagybányán, 1901-ben született Németh Lászlóból a magyarrá, az emberré képezzem magam". Hiába nyerte meg 1925 decemberében, friss diplomás orvosként a Nyugat novellapályázatát, országos hírnevet mégis kritikusként, tanulmányíróként szerzett. Számára is Ady volt a legnagyobb példaadó. Az ő költészetének tengerszem mélységű forrása a magyorságélmény. Magyarság és európaiság kérdése egy életen át foglalkoztatta Németh Lászlót. Korfeladatokat kutatott és ismert fel. A humánum, a haladás elkötelezettjét a vállalt küldetés, az elhivatottság késztette arra, hogy korának tanúja legyen. Hűséges tanú volt. Egész életében töretlenül őrizte igazság- szeretetét, az emberi jellem egységességét. Kritikusként, esszéíróként a hazai gondokról európai igénnyel tudott szólni. Volt mondanivalója korának, és üzenete a legkorszerűbb eszme alapján felépítendő jövőnek. A természet- tudományos sugallat sokszor már a tárgyválasztásban is megmutatkozik, Szóljon Freud és a pszichoanalízis máig izgalmas kérdésköréről, avagy A rousseau-i elmealkatról. Roppant intenzív alkotómunkájának eredményeképpen csodálatos gazdagsággal sorjáztak elő írásai. Az irodalom feladatvállaló szerepét kibővítette. A társadalmi-politikai hiányosságok, a kulturális intézményi fogyatékosságok csökkentésére törekedett. A magyar irodalom missziót betöltő szerepének lehetőségére figyelmeztet kritikusként is. Vállalkozásai nemzedéki és nemzeti kohéziót tudatosítanak. A küldetés felismerése talán apja könyvtárában fogant. Az eszmélkedő ifjú fogékonyságát a történelmi könyvek erősíthették elhivatásérzéssé. Ady elemi élményi hatása, A szétszóródás előtt víziója is fiatalon, mindössze 17 éves korában érte. Egész életre elkötelezetten, a nagy példaadó víziójával perelt. Németh László rendkívüli történelmi érzékkel tudott az időben, a múltban utazni, tájékozódni. Folyton új területeket hódító szellemének nemcsak erőssége, erénye is a nyitottság. A görögökben az emberteremtést csodálta. A nép- nyi méretekben jelentkező minőséget, az élet teljességét tökröző nyelvet és kultúrát. Náluk egy agyvillanás a meglátás és felismerés, a megismerés útjának bejárása. Teremtő nép, amely az életéből is remekművet tudott teremteni, Ilyen népnek szerette volna látni a sajátját. Nem a rendszeralkotás volt életeleme, hanem a hatni akarás, a társadalmi haladást szolgáló szellemi érték- teremtés Elvetette az öncélúságot, a hagyománytagadó újító gyökértelenséget. Kritikusként is kemény esztétikai normákat alkalmazott: az író, aki csak tetszeni akar, szajha — fogalmazta meg egyik kezdettől érvényesített kritikusi elvét. Kemény, szókimondóén szigorú kritikussá vált, bár az életben képtelen volt bárkit is megsérteni. Az emberi szelídség a személyes életben fölébe nőtt az igazságkereső szenvedélynek. A kritika feladata, lényegét és célját tekintve: a tájékoztatás, az értékkiválasztás, vagyis az értékes irodalom szolgálata. A mennyiségből kell kiemelni, felmutatni a minőséget, a mindenkori „má”-nak szóló műveket. Nem az impressziók rögzítése, a felületi értékelés, vélemény- nyilvánítás a kritika feladata. A műveket önmagukkal szembesítő elemzést kell elvégezni, hogy a kritika túllépjen a tetszés-esztétika szubjektív bizonytalanságain. Németh László nemcsak a nagyobb távlattal, összegező szándékkal íródó irodalomkritikát művelte. Vállalta már fiatalon a napi, „publicisztikai kritikát” is. Nemcsak Németh László regényhőseinek van egyedi karakterük, amely az író egyéniségéből, gondolkodásmódjából sugárzik elő. Megkülönböztető jellegük van esszéinek, kritikáinak is. A kritikák legalább annyira jellemzik írójukat, mint a bírált műveket. Minden írásos műfajt felhasznált arra, hogy eszméinek, elveinek szócsöve lehessen. A rövidebb lélegzetű kritikákból mozaikszerűen rajzolódik ki a gondolkodó Németh László karaktere. Eszméi, fogalmai változtak idővel: vagy a valóság fejlődése, vagy a belső evolúció hatására. Kritikusi értékelésének sarkalatos alapelvét Móricz Zsig- mond 25. írói jubileumára írt tanulmányában fogalmazta meg. (Az igazságtalanságig szigorú tanulmány 1926-ban készült, amikor még nem ismerhette a 30-as évek nagy Móricz-műveit!) „A jubileum mérleg is — írja. Nem annyira a tehetségnek, mint a tehetséggel való sáfárkodásnak a mérlege, íróetikai mérleg." A magyar irodalmat nagy tehetségek kis irodalmának látta. Ritka remekművekben megcsillanó lehetőségek mellett torzók, derékba tört életművek tárházának. A pályakezdő kritikust is jellemzi, amit később a Tanú előszavában így fogalmazott meg: „egy lélek égtájakat keres s közben égtájakat segít megtalálni: munkásságom meghívó egy tanácskozáshoz, melyet önmagommal folytatok.” Természetesen a kritikus Németh Lászlóban már az induláskor olyan erős volt a pedagógiai szenvedély (a magyar szellemi erők organizátora akart lenni, nem egyszerűen író), hogy főként csak hallgatói lőhettek volna a meghívottak. Igaz, sokan nem voltak „választottak” az ő szellemi lakomáján. Mindenki meghívottnak érezhette magát. A rendszeres tájékozódásról lemondva indult a magyar régmúlt átpásztázására. Különösen a protestáns kornak nevezett XVI. század állt hozzá közel. Végigbúvárkodta Sylvester nyelvtanától, Heltai prózáján, A vizsolyi biblián, Molnár Albert zsoltárainak ritmikáján át Balassiig az egész magyar XVI. századot. Alámerült a múltba, az emberi lényeget, az emberjelleget tükröző, „életre árulkodó könyveket” kereste. Az első magyar bibliafordítókkal kapcsolatban állapította meg: „Van az alkotásnak egy magasabb hitele, mint a pontosság és a szépség: az az erőfeszítés, amely a művet létrehozta ... Az igazi irodalmi művet a nagy ellenállás ellen szegett, nagy hit hívja világra, enélkül a virtuozitás széthull, s a fölény fölényeskedéssé válik”. Ebből a megállapításból nőtt ki egy későbbi alapvető esztétikai norma: az eredetiség: hűség és dac. Hűség magunkhoz, amely képes bármilyen nagy ellenállásnak nekifeszülni, hogy eredetit, azaz önmagát adja. A nyitottság a kritikus Németh László nagy erénye, az átérzett tájékozatlanság pedig kényszerítő hajtóereje. A múltban is fejlődéstörvényekre figyelt. A jelenbe vezető utakat fürkészte. A „művész és tudós” eszménykéoe volt már a fiatal, nagy szellemi áramlatokat közvetítő Németh Lászlónak is. A jelképes alakokat, a példaembereket, az ú| gondolkodásmód, életérzés kifejezőit értékelte nagyra. A nagyítás közePhozó, lényegkiemelő módszerével vizsgálta a régi és az új magyar irodalom csillagképét. Értékskálá- ián első helyen a kötelességteljesítés erkölcsi normája áll. Vallotta, hogy emberről és jellemről a tettek és a művek beszéljenek. Balassiban a bajvívó végvári vitézt, „a dallá vált magyar élet első héroszát" ünnepli, akit Esztergom falainál a hősi halál emberként is erkölcsi példává emelt. Csokonai költői sokoldalúságát dicséri, benne is a magyar sorsot látja végzetesen kibomlani. A tüneményes pályakezdést méltó folytatás követte a 30-as években. A kritikus Németh László teljes szellemi fegyverzetben munkálkodott eszméinek megvalósításán. Kritikusként nemzedékének nagy hozadékát időt álló erény- nyel ő mérte fel először. De az új esztétikai minőségek megteremtésében szépíróként is részt vett. Az irodalmi fejlődéstörvényeket figyelve, egy képzelt szereposztás alapján az irodalmi feladótokat vállalók helyét is kijelölte, néha már akkor, mielőtt színre léptek volna. Felfedezője Tamásinak, legértőbb méltatója Illyés Gyulának, a fiatal Szabó Lőrincnek, Kodolányinak, Pap Károlynak, segítője a pályakezdő Gelléri Andor Endrének, hogy csak a nevesebbeket említsük.
