Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Galambos Ferenc: A XX. Századi magyar ex libris
Icodik a külső valósághoz és így a belső sugárzás gyakran elvész a rajzolt és vésett vonal mögött; a letűnt korszakokba való beleélő képessége azonban csodálatos és az e témakörbe tartozó lapjai majdnem mind telitalálatok. Grafikusaink közül a legszebb betűket metszi, a feliratot a kompozíció szerves részének tekinti és e téren előtte jár kortársainak. Fölényes mesterségbeli tudása (és nagy termékenysége) néha rutinmegoldásokra késztetik. Kiegyensúlyozott képszerkesztése, több színű fametszeteinek szolid színharmóniája, derűs életszemlélete meghatározó jellegű ex libris-művészetében. A felszabadulás utáni években kezdtek munkához a Pénzjegynyomda grafikusművészei is. Nagy Zoltán, Vertei József, Kékesi László, Gál Ferenc, Füle Mihály a bélyegművészet felől közelítették meg az ex librist; mint rézmetszők és rézkarcolók színvonalas ex libriseket alkotnak, de e téren keveset tevékenykednek. Konzervatív feladatokon pallérozott művészetüket klasszikus nyugalom, keresett rend, konzervatív szépségideál és magas fokú technikai felkészültség jellemzi, de itt-ott hiányzik belőlük a friss invenció, a vonalfegyelem fellazításából származó közvetlenség és az új idők művészi tükröződése. így is külön színt és azonos jegyeket kínáló ex libris-művészetet képviselnek. A réztechnikában dolgozó idősebb művészeink között Kaveczky Zoltán (1897—1965) az ex libris-művészet olyan magaslatáig jutott, ahová csak kevesek értek el. Technikájában majdnem egyeduralmat élvezett a maga idejében; tegyük hozzá: Megérdemelten. Az öreg fák, az elhagyott romok, a magányos házak grafikus-poétája volt, aki a romantikus látványt is realista alkotássá váltotta, a külső és belső élmény olyan egységében, amely méltóvá tette, hogy Rembrandt késői tanítványának tartsuk. Realizmusa nem zárt ki egyfajta festőiséget, amelyet elsősorban maratási fokozatokkal ért el. Modern alkimistaként új technikai titkok tudója volt és ez grafikáinak csak javára szolgált; témaválasztása mellett nem kis mértékben ennek köszönhette, hogy lapjait változatlan érdeklődéssel keresik világszerte. ÚJ UTAKON A már a felszabadulás után felnőtt művészgenerációból új ex libris-művészként és új hanggal először Stettner Béla (I928-) jelentkezett, aki a Képzőművész Szövetségnek a Kisgrafika Barátok Köre mellé rendelt művészeti vezetőjeként került közelebbi kapcsolatba az ex libris-szel. Stettner Béla a realizmuson belül is gyökeresen újat hozott. Ez az új részben képépítési módszerében és eszközeiben rejlett, részben pedig abban, hogy a munkát és a munkaábrázolást is gyakran állította mondanivalójának középpontjába. Térbeosztásának kiegyensúlyozottsága, szűkszavú vonalvezetés és az egyenesek uralma, statikus nyugalmat ad lapjainak. Síkszerűsége következetes; ösztövér alakjai egyfajta fanyar szépségideáit valósítanak meg, amelyet lehet szeretni, lehet elutasítani, csak közömbösen nem lehet szemlélni őket. Tragikus alaphangját a fasizmussal való szembenállás szülte, merev vonalvezetése mögött is a rideg elutasítás a mozgatóerő. Újabb alkotásaiban hajlékonyabb vonalkultúrája, hangjának derűsebb kicsengése szerencsés stílusváltásra utal, amelyben már az élet szépségeire is rácsodálkozik a szeme. Napjainkban stílusváltozásának harmadik korszaka játszódik le a szemünk előtt, amely mögött majdnem végzetessé vált egyéni tragédia áll. A megpróbáltatás eddigi kötöttségeitől megszabadította és hajlékonyabbá tette. A sovány alakok megtelnek hússal, a merev egyenesek helyébe a hajlékony görbék léptek, köte- gekben adván formát már lényegesen derűsebb, de még mindig fanyar mondanivalójának. A linó a kedvenc anyaga és Stettner Béla virtuóz módon bánik vele; nála senki sem tudott többet kihozni ebből a lágy, mégis soknyelvű anyagból. Az új ex libris művészgeneráció fellépését a Fiatal Képzőművészek Stúdiója 1958-ban megrendezett ex librispályázatának köszönhetjük. Olyan művészegyéniségeket indított el kisgrafikai pályájukon, mint Gross Arnold, Diskay Lenke, Littkei József, Gacs Gábor és sokan mások. Közülük a Chagall és Szabó Vladimir nyomdokain haladó Gross Arnold ex libriseinek kifogyhatatlan mesélőkedvével szerzett híveket magának; rézkarcos ex librisein a varázslatba oldott valóság áradása, a mesélőkedv és a minden, napos technikai bravúr mindenkit magával ragad. Kár, hogy mint ex libris-művész keveset alkot! Diskay Lenke népi szürrealizmusa példa nélkül áll könyvjegyrnűvésze- tünkben. Nehéz eldönteni, hogy mi a nagyobb erénye: A népművészetnek mai igényekhez alkalmazkodó átköltése-e, vagy a tudatos és tudatalatti kifejezésének sodró ereje. Gondolkodó és gondolkodtató művész, intellektuális gyökerű és intellektuális élményeket kínáló, aki a vonal mellett a színt is felhasználja a laptulajdonos egyénisége és a saját egyénisége jobb kifejezésére. Pompás ötleteiben levő lehetőségeit azonban nem mindig használja ki, s ezzel maga mond le arról, hogy némelyik alkotása jó munka helyett remekmű legyen. Littkei József ex librisei ugyancsak a meglepetés erejével hatottak és sokat vártak tőle, elsősorban technikai megoldásainak újszerűsége miatt, de sajnálatosan hamar elhallgatott. Gacs Gábor kisgrafikai világának technikailag a rézkarc igen hálás területet kínál: közéleti témaválasztása, vonalritmusának nyugtalan lüktetése élmény. Síkokra bontott portréábrázolású ex librisei a meglepetés erejével hatnak. Gácsi Mihály kisgrafikáinak humora, szarkasztikus hangvétele mindenkinek szimpatikus; különös világában otthonosan mozog mindenki annak ellenére, hogy a mosolyt gyakran korbácsütés követi. Bölcsesség és bolondozás ikertestvérek művészetében. Kisgrafikai munkásságának csak egy hibája van — kevés! Józsa János ex librisművészetében is a mikrovilágot építette ki: erős kontúrvonalai nemcsak a formát zárják áttörhetetlen keretbe, de néha fantáziáját is. Kőhegyi Gyula még keresi a saját hangját, de amit csinál, az korrekt, ízléses munka. Perei Zoltán lapdúcmetszeteinek különös világát korántsem értékelik úgy, mint ahogyan megérdemelné; szemcséző metszőstílusa, apró síkidomokból felépített figurái, az antikvitás iránti nosztalgiája erős egyéniséget formáz és állít elénk. Kevés ex librist alkot, de így is nyilvántartásra kényszerít az idősebb generációból Varsányi Pál, akinek alumíniummetszetei a maguk túlnyomórészt fekete világukkal ünnepélyes hangulatot teremtenek s a fenköltség érzését keltik és Varga Mátyás, akit franciás könnyedség és sziporkázó szellemesség jellemez. Várkonyi Kárólynak az ex libris már grafikai anyanyelvéhez tartozik, aki hagyományos eszközökkel próbálja kifejezni az új problémákat is, a maradandóság igényével, de erősen konzervatív kicsengéssel. Realista szépségigényének sajátos elemei inkább a közelmúlt, mint a közeljövő talajában gyökereznek; tekintélyes kisgrafikai termése komoly teljesítmény. □ o □ A felsoroltakon kívül napjaink ex libris-művészete még igen sok névvel dicsekedhet. Művészek épp úgy vannak közöttük, mint jó ízlésű amatőrök. A neveket azonban gyűjtők és művészek egyaránt ismerik. Ugyancsak nem térünk ki azokra a derékhadhoz tartozó grafikusokra sem, akik, mint egy-két példa bizonyítja, igen sokat tehettek volna a magyar ex libris érdekében, de semmit, vagy nagyon keveset csináltak akkor, amikor pedig tenni kellett volna. Egy kicsit az ő mulasztásuknak köszönhető, hogy a magyar ex libris^űvészet jelenleg stagnál és a jó képességű művészek helyett a dilettánsok siserehada önti el, akik e réven igyekeznek a Parnasszusra felkerülni. Mert, felvázolván a magyar ex libris-művészet huszadik századi fejlődésének főbb vonalait és képviselőit, meg kell állapítanunk, hogy a közeljövő nem sok jóval biztat. Az idősebb művészgeneráció konzervatívizmusa inkább fék, mint motor a fejlődésben s az új, fiatal művészgeneráció nincs sehol. Pedig szükség volna rájuk, mert hiányuk az eddigi eredményeket is megkérdőjelezi. Pár jól dotált pályázat, igényes kiállítás, a házi zsűrik felszámolása talán eredményt hozna. Erre szükség van a műfaj hazai becsülete és külföldi megbecsülése érdekében egyaránt. Erre kötelez a múlt és ezt kívánja a iövő.
