Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Az idővel elégő
Az állaté, ahogy csak Kérődzeni merészel, És már-már szinte látni Az arcukon, ahogy benn, Gyomruk nagy belsejében A nedvek által indul A fortyogás, az önzés, S azok a furcsa nedvek Száradt agyukba jutnak, Majd onnan át, az arcba, A dadogást dadogva Szeretnék elhitetni, Hogy mindenük nekem szól, Mert gazdagok, erősek, Eljöttek, mert a hívás Borzolta lelkűket még, Valamit sejtenek, hogy Az össze-visszaságból Már nem tudok kilépni, Még egyszer szánakozva, Becsületet mutatva Eljönnek és kezembe Rakják a kezüket, hogy Elhigyjem még felőlük, Harcolnak szent ügyünkért, A frontokon hol erről, Hol arról, bújvar-mászva A célig, még csinálják, Velem is kalkulálnak, De már látom, tudom jój. Szemüknek íriszéből Kiolvasom, kihagytak — 1937. DEC. 3. - SZÁNTÓ JUDITNAK Sok szeretettel — Ennyi elég is (SZAVAK A LEÍRT LEVÉL MÖGÖTT) Menni előle, Futni utána, Szólni miatta, Hívni jelekkel Azt, ami eljön, Jönni akar már És a jelekben Látom az arcát, ösztönöz és int, Mint a kísértet Ezen itt nincs, soha nem lesz Ragyogó fény, az a sok szín, Csak a köd, jég, meg a fázás, Hidegem, jaj, hidegem lesz! Hátha ma megfutamodnék. Hátha ma ébred a ritmus, Hátha ma újra jelentést Váltana bennem a lélek? Hátha merész, nyugodalmas Este kerül közelembe, S nem megyek el, az utolsó, Lusta vonat zakatolva Elmegy az esteli tájba, És nem akar, nem akarhat Vinni tovább, az erőtlen Elszabadulhat a céltól!? Minek így kitalálni, Kihajítani engem, Ha a vézna kötődés Elereszt, nem is érint? Egyedül vagyok, ébren, Figyelem, hogy a méreg Hogyan ég az agyamban, Hova rág, az a rágás Hova őröl el engem, Hova hull el az őrle.*? Nem a kín akadályoz, Nem a fájdalom izgat, A remény se szorongat, Hova is csavarognék, Hova is, hiszen eddig, Ide, így alakultam, Ide, eddig adódik, Hogy a sín, hogy a váltó Idehozza a testet, Feketén, dohogással — Megadom magamat, magamat már! Megadom, hogy a nagy nyugalomnak Legyen ára, a díja, a váltság Nem is annyi, amennyi belőlem Kitelik, csak a test, ami itt van, Kinek és mit is ér, ha az óra Odacsapja a csontot a vashoz S zakatolva repül fölibém a Dadogó, lobogó tovatűnés, Ami semmi, de jó, ha legyőzhet — Tudom, elhiszem, értem a tettet, Oda kell tömörítenem, értem, Nekem ott, oda kell lehajolnom, S az a pillanat élesen átjár, De utána a megszabadulás Kirepít, kihajít valamerre, S ami volt s ami még nagyon itt van Menekülni igyekszik előlem, S ami még akadály idegemben, Kirepül, kihajózik a légbe. Ez az én ügyem, én csak a sétát Keresem, hogy a többi ne tudja, Hova készülök és hova érek, Ne akarjanak engem a jóból Kiszakítani, engem a forró Ragyogás odahív, odakészít, S ami itt idegemben a rágás, Odafenn az időre hanyatlik, A kerék zakatol, csikorogva Teszi azt, ami nékem öröklét — Semmi se vonz már, El se taszít, csak Van fura testem, Van, hogy a földről El ne repüljek, Mint a golyóbis, Hogyha kilőtték, Célba találni — El ne repüljek? Ennyi erővel? Minden üresség Itt ülepül meg Nálam, a raktár Úgy teletelt már, Hogy kijelentem, Semmi se fér be, És az üresség Egyre kitágult Arca mered rám, S még hova püffed? Én a nagy Istent Fel sosem érem Ésszel, a trónon, Messzi-magasban Van, nekem addig Menni türelmem Nincs, de ha visznek Vállalom útját, Nékem a holdas Jézus, a jászol Gyermeke kell mé.g, Kellene már, de Késik, a későn Jött kicsi Jézus Majd a kihűlő Testre lenézhet. Mint a közömbös Állat, akit már Nem köt az éhség, Bár a kegyetlen Kín gyakorolja Rá a hatását, Gyötri, ahogy csak Gyenge, erőtlen Testet erő visz Végzete útján, Elmegyek innen, Itt hagyom, itt a Vérem, elégő Öntudatom, vak Földi reményem Által előírt Foglalatot, hogy Megszabadulva Fújjak a múltra, Mint az ítélet — Mekkora táv van Innen, odáig? S ebben a távban Hol, ki, mi látszik? És ha a látszat Eltakar egy s mást, Lenne-e még itt Távlat, amellyel Úgy igazodnék El, hogy a pontos Méret, a pontos Jognak, azoknak Visszafelelne? És kinek írjak? És kinek adjam Még az utolsó, Fél-üzenettel Fél-szívemet, hogy Értsen, akarjon Érteni és a Bűntudatával Még nekem adná Ennek a búvá, Földi világnak Látszatait, jól Játszva a játszmát, Mert valahol kell Mindig a válasz?!! (VALAMIVEL KÉSŐBB) Még telepítem Lelkem a gondok, Gondolatok közt, Még a helyét is Megkeresem, mert Nem sok időm van, És az időben Tudni szeretném, Mit, hogyan és mért Vár, vagy igényel Tőlem a jellem? Vagy szomorú és Játszi bolondság, Hogy hihetőnek Tartom az erkölcs
