Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Lesznai Anna: A tervezés művészete (Részletek)
lehet őket az élő modell mozgásrendszerének, valamint anatómiájának teljes ismerete nélkül ábrázolni. Minden, amit eddig elmondtunk, a természetre jellemző textúrával függött össze a művészet területén. Létezik azonban ezenkívül egy másik textúra kérdés: a képsík vagy a terv textúrája, melyet egészen a művész hoz létre, és amely nagymértékben független mindenfajta ábrázolástól. Beszélhetünk egy festő „szép textúrájáéról, de ez nem az ő felületminőségének ábrázolási értékét jelenti, hanem csupán azt a művészi szépséget, amely független a természet ábrázolásától. A régi mesterek festményein az ábrázolás és a művészi munka valamennyi egyéb célkitűzése szorosan összefüggött. A festési technikákat igen tudatosan alkalmazták a formaábrázolásban, mely kifejező voltához a tizennegyedik század beköszöntővel érkezett el, amikor az egyes művészek felületkezelése közötti különbség kevésbé volt nyilvánvaló, mint napjainkban. A festés technikáját majdnem skolasztikus szobályok irányították, és ezek azonosak voltak az iskola valamennyi követőjénél. A festményeket először grisaille-al, fekete-fehér, vagy fe- hér-vörösbárna réteggel festették meg, amely a sötét és világos értékeket képviselte, és ezt követően fedték be áttetsző színrétegekkel. Amíg a festészet a különálló természeti formákat és alakokat emelte ki és fűzte össze a síkkompozíció szoros hálózatává, az ecsetvonásnak, a textúra e fontos hordozójának, nem volt önálló szerepe a műalkotásban. Később - különösen akkor, amikor a fény a színeket és a formákat új alakzatokká kezdte összeolvasztani, jött el az ideje annak, hogy a művész egyéni ecset- kezelése fontos legyen. Tintoretto, Rubens és Rembrandt egyéni ecsetkezelési technikát fejlesztett ki. Frans Hals, Velasquez és Goya művein a felület életre kel a művész ecsetvonásai nyomán. A gazdag selyemszövetek ragyogása, a brokátokban, bársonyokban és perzsaszőnyegekben való gyönyörködés kifejlesztette a felületi textúra technikáját. Idővel ez a tendencia egyre függetlenebbé vált az ábrázolástól. Ahogy a művész egyénisége egyre újabb és változatosabb kifejezési eszközök után kutatott, felfedezte az ecsetvonást és a felületkezelést, mint a művészi temperamentum és munka ritmusának tolmácsolási lehetőségét. Az ecsetvonás egyéni mozgásrendszert fejez ki, a művész ritmusát, és hozzáteszi a kifejezést a műalkotás más, gazdag rétegeihez. A modern festészetben tehát, ahol a terv mélyen rejlő struktúrája magába foglalja és irányítja az ábrázolást, létrejön a terv második rétege, a tiszta egyensúly és ritmus: az egyéni ecsetkezelés szépsége. A művész olyan vékonyan rakja fel a festéket, amennyire céljai megkívánják. Már az impresszionisták használtak olyan fedőfestékeit, melyet az ecsetvonás - sőt még az ecsetvonások által összehordott festékárnyék is — sajátos jelentőséget kapott. Az elmúlt évtizedben ez a törekvés a párizsi iskola művészeinél jutott legjobban kifejezésre, míg a jelentős művészek másik csoportja visszatért a lágyabb felületi megoldásokhoz. A modern amerikai művészek között létezik egy csoport, mely a textúra problémáira keres új, egyéni megoldást. A festék plaszticitását sok modern festménynél azzal érték el, hogy homokot vagy más alapanyagot kevertek a festékbe. Ez az eljárás lehetővé teszi a többé-kevésbé durva, egyenlőtlen felület létrehozását. Az iparművészet is természetesen hasonló eszközöket használ. A szövésnél például a szövet felületét különböző anyagok alkalmazásával élénkítik, a selymet gyapjúval keverik, a vékony szálat merev, durva fonallal és ezáltal az eredeti rajzolat és minta mellett, pusztán az anyagminőség következtében, új mintázat is létrejön, mely tapintásunkat és szemünket egyaránt vonzza. Ennek a textúrából adódó mintának természetesen szervesen kell illeszkednie a terv egész koncepciójába. A jó tervezőnek alaposan ismernie kell azokat a technikákat és anyagokat, melyökkel dolgozik. A keramikusok szintén új felületi megoldásokat találtak ki, melyek hasonló elemekre épülnek. Úgy tűnik, hogy a modern életben, ahol kezünk munkáját számtalan gép helyettesíti, tapintásérzékünk követelni kezdi jogait, és örömét leli a műalkotások változatos felületi szépségében. Meg kell jegyeznünk, hogy különösen az iparművészeiben — régen és most egyaránt - számos felületi megoldás jött létre puszta szükségből vagy véletlenül. Előfordulhatott, hogy a pompás, színes ruhát hímző parasztasszony nem talált megfelelő színt a rendelkezésére álló fonalfajták között. Esetleg csak sokkal durvább gyapjúfonala van kéznél, mely illik a mintába színben. Mivel jó érzékkel használja, munkája változatosabb és szebb lesz, a többiek pedig, akiknek tetszik az eredmény, tudatosan utánozzák a véletlent. A csupán papírral és festékkel dolgozó tervezőnek alaposan kell tanulmányozni a természetes textúrát és a kifinomult technikával előállított felületeket, mint például a kosárfonás, szalmafonás, hímzés stb. Nincsen olyan dolog a természetben, mely ne adna ösztönzést a tervezőnek új felületi megoldásokhoz. Minden hallgatómnak azt javaslom, kísérelje meg a különféle jellegű felületeket érzékeltetni puszta vonalakkal, pontokkal és ecsetvonásokkal. Ez a gyakorlat nem csupán készségünket fejleszti, hanem igen gyakran egészen új forrnák, színkapcsolatok és más kifejezésmódok megalkotásához vezet. Azok a gyerekek, akik szeretnek firkálni és mindenfajta játékot játszani a kezükkel, nem csupán az ujjal való festésben gyakorolhatják tehetségüket, hanem különféle anyagokkal is játszhatnak. A színes papírból összekomponált tervek és képek is alkalmasak a tervezés gyakorlására. Ha e célból különböző vastagságú és durvaságé papírt használunk, sőt szövetet és más anyagot is hozzáteszünk, nagyobb esélyünk van arra, hogy a textúra iránti érzékenységünk fejlődjön. Ha kiváló régi vagy új műalkotásokat szemlélünk, nagyobb érdeklődést kell tanúsítanunk a felület textúrája iránt és tanulmányoznunk kell, hogyan illeszkednek be a művész által elképzelt általános tervbe. A hímzés, az amerikai közönség mellőzött gyermeke, a felületszépség és annak kivitelezése szempontjából igen jó tanító. Régen a hímzésnél használták a legváltozatosabb anyagokat: maga az öltésrendszer is véletlen variációk sorát ajánlja még akkor is, ha azonos anyagból készül. Az imitációk és absztrakt minták igen jól kivitelezhetők agyag reliefben is. Ha agyagban dolgozunk, a mintát ceruzával, szénnel vagy más grafikai eszközzel is felvihetjük. A linóleumdúccal nyomott textilmintáknak ugyanilyen jelentősége van. Természetesen állandóan észben kell tartanunk, hogy a felületi textúra szépségének minden műalkotásnál csak akkor van igazi jelentése, ha jól szervezett és tervezett keretbe épül be, és az egész kompozícióval harmóniában van. A felületi szépség önmagában soha nem oldja meg annak a tervnek a problémáját, melyből hiányzik az egyensúly és a ritmus, vagy az egység és a harmónia, mely alapvető követelményt szüntelenül érvényre próbálunk juttatni. 39
