Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Lesznai Anna: A tervezés művészete (Részletek)

és tapintható minőségére. Meg kell próbálniuk, hogy látható jeleket alkossanak a konstrukciójukban első pillantásra láthatatlannak tűnő dolgokhoz. A művészetben minden állításnak láthatónak és érthetőnek kell lennie. A művészi munka a legjob tréning érzékeink és megfigyelőképességünk szempontjából.

Nézési és látási képességünk élesítésére különféle módszereket dolgoztak ki. Az európai mesterek által alapított nyugati művészeti iskolákban korán elkezdték a természet utáni rajzolást. Az itáliai reneszánsz iskolákban általánossá vált a modell használata. A festők és szobrászok számtalan vázlatot készítettek modelljükről, bár igen ritkán használtak modellt a mű végső munkálatainál. A természet utáni rajzolást a középkorban is művelték egyes művészek, de kötelezővé a reneszánszban vált. Ezek a mesterek azonban elkerülték a felületi naturalizmus veszélyeit, azt, amit ma a puszta megjelenés fotografikus utánzásának hívunk, mert két erőteljes segítő állt mellettünk. Az egyik a kompozíció és a tervezés tökéletes ismerete és tisztelete volt. Ezt a tudást, melyet a korszak építészeti irányzata fejlesztett ki, hagyományosan támogatták. A használt anyag igazi megbecsülése, a technikák tanulmányozása, szerszámokkal való bizalmas viszony, mindaz, ami a művészetben a mesterséget jelenti, megvédte a művészetet attól — jóval a fényképezés felfedezése előtt —, hogy a természet fotográfusa legyen. A kora reneszánszban a képzőművészet még az építészet gyerme„Andrássy"-himzésterv (1918)

ke volt, és bizonyos tekintetben alkalmazott művészetnek számított, ennélfogva a sík, a díszítendő falfelület megkívánta a tervezés szabályainak teljes körű ismeretét és tiszteletben tartását. Tudjuk, hogy a tervezés az építészetben független és mindenfajta képzőművészetnek fel kell ismernie teljes szuverenitását. A másik összetevő, amely segített irányítani a művész szemét, a szerkesztési tudás volt, az ábrázolt dolgok haszna és célja. Ebben az időben a természet még a városokban is közeli szomszédnak számított, mindenki tapasztalatból ismerte a növényeket és állatokat, azok életét és használatát. A tárgyak készítése és felépítése — a kézművesség következtében - közvetlenül ismert volt. Sok művész kezdte kézművesként pályafutását és saját otthonában látta, hogyan szőnek és fonnak, hogyan faragják a fát, hogyan termelik ki és hogyan darabolják deszkává. Az ilyenformán szerzett tudás hatott a látásra, a művészet többé-kevésbé fogalmi lett anélkül, hogy feláldozta volna mindazokat a kincseket, melyeket a szem csak állandó megfigyelések során tehet magáévá.

Keleten a művész formálódásában sokkal nagyobb szerepe volt a dolgok emlékezetbe vésésének. Itt is használtak modelleket, de csak akkor, amikor a terv a művész képzeletében már teljesen kész volt. Tervezési elképzelései nem csupán a hagyományra és az elvont szabályok megtanulására támaszkodott, folyamatosan hatott rá a természet állandó és türelmes megfigyelése. A távol-keleti művészek hosszú órákon át — több mint négyszáz alkalommal — figyelték meg a madarat, mielőtt egyetlen vázlatot készítettek volna. A modellel való ilyenfajta bensőséges viszony a benyomások végtelen sorát hozza létre, melyet az igazi művész egyetlen képbe igyekszik sűríteni. Soha nem elégszik meg azzal, hogy egyetlen véletlen- szerű helyzetet ábrázoljon, hanem arra törekszik, hogy a madár, a virág, a táj alaposan megismert lényegét adja vissza.

A modern művésznek igen nehéz a dolga, ha mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az élet olyan gazdagon nyújt, egyszerűbb formában akarja összegezni. Saját eszét és akaratát kell használnia. A vizuális tapasztalatok gyűjtésének egyszerű, de jó módja az, ha kis jegyzetfüzetet hordunk mogunkkal, hogy minden szabad időnkben rajzolhassunk: a földalattin, a fogorvosi várószobában, az étteremben, amikor néhány percet várakozunk az ételre. Otthon, a pihenés óráiban azután próbálják meg kidolgozni a vázlatokat annyira, amennyire emlékezetük megbízható tényékkel szolgál. Ne egészítsék ki azonban a hézagokat anélkül, hogy meg lennének győződve annak helyességéről. Ezeket a vázlatokat gyűjtsék össze és próbáljanak meg kompozíciókat csinálni, kis kompozíciás vázlatokat, az irány, az egyensúly és a ritmus szabályai szerint. Próbálják meg áttenni őket a részletek leegyszerűsítésével és a lényeg hangsúlyozásával absztrakt tervre. Tanítsák meg szemüket fokozatosan figyelni, emlékezetüket a formát és a színt megragadni, képzeletüket pedig arra, hogy a képeket a tervezés szabályainak megfelelően csoportosítsa. Ha valamelyik iparművészeti technikát művelik, használják fel emlékképeiket is. Tanulmányozzák a mindennapi élet tárgyait, nézzék meg, hogyan készültek, mi segíti vagy zavarja egyensúlyukat. Próbáljanak kapcsolatba kerülni az anyaggal, nézzék, tapogassák meg, tanulmányozzák szerkezetét. Hasonló tanulmányok tárgya lehet az utca képe, vagy a táj is. Sétáljanak nyitott szemmel és tartsák ébren képzeletüket, bármit csinálnak. Ez a magatartás idővel természetessé válik, nem fogja zavarni önöket munkájukban és kötelességük ellátásában. Majdnem olyan ösztönössé válik majd, mint a lélegzés vagy az érverés. Szünidő alatt, vagy pihenéskor sokkal komolyabb gyakorlatokat is megengedhetünk magunknak. Itt csupán egyet szeretnék említeni, melyet a csodálatos öreg tanár, Walter Crane angol tervezőművész, aki friss lökést adott az iparművészeinek és a könyvillusztrálásnak, ajánlott. „Készítsen természet utáni tanulmányt egy színes virágról, madárról, kagylóról vagy lepkéről. Használja ugyanazokat a színeket, tónusokat azonos méretben és arányban egy absztrakt vagy stilizált tervnél. Alkalmazzon tiszta színárnyalatokat és kerülje a túl súlyos színeket. A barnát, a sötétkéket, a feketét, a sötétzöldet vagy a fehéret igen jól lehet kontúrozásra használni."

Ez egyike annak a számos gyakorlatnak, melyet a nagy tanár javasol. Igen hasznos, ha megfigyelésre tanítjuk magunkat, mert közben figyeljük a természetet és képzeletünket is működtetjük. Tökéletesen kiegyensúlyozott gyakorlat. Egy ízben már ajánlottam önöknek, hogy olvassák el Roger Fry „Látomás és tervezés” c. könyvét, hogy jobban megértsék a tervezés alapvető szabályait és általában a művészetet. Szeretném mellétenni Walter Crane „Vonal és forma" című munkáját Is. Az ő saját tervezési stílusa talán ma már divatjamúlt, de egyike maradt azoknak a tanároknak, akik inspirálják a növendéket, akik a tervezés szabályait úgy ismerik, ahogy össze tudják kapcsolni a természet megfigyeléseivel.

Ha rászokunk az alapos megfigyelésre és megismerjük a felszín alatti lényeget, új formákat, új színeket és új viszonyokat fedezünk fel minden teremtett dologban. Világunk gazdaggá, képzeletünk alkotóvá válik, személyiségünk fejlődik, erősödik és egységes lesz. Adni merjük magunkat anélkül, hogy vesztenénk magunkból, ez az élet boldogságának nagy misztériuma.