Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Szerelmes városom
Erős és szép falai, bennük pezsgő eleven élet. Hír a megyei lapból: „Egri szőlőművelő gépek sikere Ki- jevben... Noha nem túl rég gyártják, mégis sokan ismerik a hazai nagyüzemekben az egri MEZŐGÉP Vállalatnál készített szőlőművelő gépeket... Ukrajna fővárosában, Kijev- ben megtartott magyar mezőgazda- sági és élelmiszeripari kiállításon is nagy sikert arattak.” (Népújság, 1974. október 30.) A KAEV 10. számú Gyáregysége — rémisztő név, de ez a hivatalos, nem az egriek tehetnek róla — NSZK-ba, Bulgáriába, Csehszlovákiába exportál többek között gépeket. A VI LATI és a HAFE — ha egyszer értelmes fantázia nevet találnának, örömünnep lenne a világon? — egri gyárai a félvilágon tették ismertté az egri nevet. Az egyik a numerikus számítógép vezérlésével, a másik az autóbusz sebességváltókkal. Nem az egri hősök múltbéli históriája, nem az egri Bikavér adja immmár a világhírnevet — ezek is, és adják is még évszázadokon át persze —, de legalábbis a hírnév elejét, hanem az egykor kisiparos-tisztviselő város ipara. A hivatalos statisztika szerint Eger lakosainak a száma meghaladta a félszázezret. A statisztikával nincs mit vitáznom, csak éppen nem tartom valósnak. Mert jószerint Egerhez tartozik már Makiárig, sőt Füzesabonyig a környék, ledéinek, de keletre, nyugatra, sőt északra is hozzátapadnak a községek települések a városhoz, mint csecsemők az anyjuk kebeléhez. Ha még azt is hozzáteszem, hogy mennyi diák tanul itt, mennyi a bejáró, nem tépedek a 70 ezer főben, aki Egerből él, és a 60 ezerben, aki Egerben él és Egerért él. £s a város lakóinak, sőt a vonzáskörzetében élő keresőképes dolgozók minden második a immár az iparból él. Olyan 22 ezer fős munkásosztálya alakult ki a városnak a — bocsánat a kifejezéséért, de mégis csak így igaz — semmiből, hogy a dinamizmusa arányában az ország bármely más városával felveszi a versenyt. Ha egyáltalán effajta versenyre szükség lenne. Több ezres lélekszámú üzemek, szakmunkásképzés, most már a második munkásgeneráció, műszaki értelmiség Igen nagy számban — teljesen tanácstalan lenne az, aki másfél évtized, vagy kett. után ébredne fel csipkerózsika álmából. Nem hinné el, hogy ugyanott van, ahol elszúnditott. És néki is lenne igaza: már nem ott van. Hisz olyan városrészek épültek és épülnek, mint amekkora a század- fordulón az egész város volt! A vasútállomás után, délnek indulva voltaképpen vége volt a városnak. Északnak meg a Ráckaputér volt az utolsó városi stáció. Az egész távolság légvonalban két kilométer. Most a Ráckapu téren túl kezdődik a legújabb, a több tízezresre tervezett és jórészt felépült városrész, a Csebok- szári negyed. A Hadnagy utcai lakótelep, amelynek helyén valamikor a Makiári hóstya kis házai húzódtak meg — ma is van azért belőlük még bőven — már öregnek számít a városban, hiszen az úgynevezett kanadai részen is társasházak sorjáznak, ismét egy újabb városrészt formálva. És a belváros! Régiségében megúj- hodva: egyszerre középkori és mégis fzzig-vérig mai, méltóságteljesen antik és izgón-mozgón, frissen modern. A város déli bejáratától, Budapest felől, a város északi pontjáig, a Fi- nomszerelvénygyárig, illetve annak lakó'elepéig, tizenkét kilométer a távolság: ennyit tesz meg a helyi autóbusz leghosszabb járata, lm, most már ilyen távon nyúlik el karcsún fektetve derekát a Bükk ölelő karjaiba, Eger. Nem a múltnak, a jelennek van már itt megkapó romantikája. * Sok barátom van az egri munkások, a különböző rangú üzemi vezetők, a legkülönbözőbb érdeklődésű és szakmai körű értelmiségiek, pártmunkások között. Hogy ő közülük kik tartanak engem a barátaiknak az bizony már nem az én dolgom: az övéké. Mindezt nem hencegésből írom és mondom ■— bár barátokkal hencegni tisztességes formája a hiúságnak —, hanem sokkal inkább annak az emléknek az okán, amely néha még ma is visszavisszajár, mint valami kaján kísértet. Lelkesen köszönnék valakinek, jó ismerősnek, barátnak az utcán, sőt köszönök is, de mire a szó elhagyja a szám, már látom a meghökkenést az arcán és érzem és tudom is már e meghökkenés okát: soha nem láttam őt, soha nem látott engem, csupán hasonlított valakire. Ténferegtem a város utcáin, kerestem benne a magam helyét, Eger világában a magam kis világát és senkit, de senkit nem ismertem annak idején. Ha igen, az usak tévedés volt. Senki és semmi voltam. Mert nem voltam „se rokona, se kezdődött? Vagy csak szimbóluma ez ismerőse”, de barátja se senkinek. Aztán a város valahogyan mégis befogadott. Óvatosan, tartózkodóan, vissza-visszalökve kezem, rácsapva is néha, hogy nagyon is tudott fájni, az'án kölcsönösen megbocsájtottuk egymásnak, mert azért nekem is volt mit megbocsájtania Egernek. Gondolom azóta csak közel férkőztem a szívéhez. Oly annyira, hogy kihallom dobbanását, ki, — és megérzem, ha valami baja van, gondja, reménytelensége. A barátok, a munkatársakon kereszti, az ismerősök jóvoltából szerelmes városommá válhatott Eger. És most már megengedhetem magamnak, hogy a szereplőit is lássam. A hibáit is az erényei mellett Szép bőrén az apró pörsenéseket, íves ajka felett a pihéket, várkoszorúzta homloka felett a néha-néha meghökkentő fósületlenséget is. ★ Azt például, hogy néha meglepően és meghökkentően nem tud a város mit kezdeni önmagával: a lehetőségeivel. Nagy elgondolásuk csúsztak már el kicsinyességen és megvalósult jó és szép tervek okoztak morgást inkább, mintsem elismerést otromba és ostoba kisszerűség miatt. Azt például, hogy felnövő és feltörekvő munkásosztálya nem nevelt ki — vagy nem fedezték fel soraik között — rátermett vezetőket a város különböző szintű irányító posztjaira. Vagy, ha igen, akkor csak keveset, messze kevesebbet a szükségesnél, de még a lehetőségnél is lényegesen kevesebbet. Azt például, hogy a különböző értelmiségi rétegek kapcsolata meglehetősen laza egymással, néha oly annyira, mintha a város szellemi és politikai életében inkább holmi szigetek lennének, mintsem egy új és igazi egységes kontinens, egy új geológiai kor Gondwana földje. Soha nem volt ilyen nagy létszámú, ilyen sokoldalúan képzett, ilyen sokirányú feladatra alkalmas értelmiségi tábora a városnak: mindegyik végzi a maga munkáját és valóban haszonnal. — Ismered a kitűnő szemészt — mondom a nevét —, s a jeles növénytan kutatót, aki Afrikát is megjárta? — mondom annak is a nevét és mindkettő ügyében választ várva barátomtól, aki a műszaki élet egy jeles és érdekes területével foglalkozik, nevezetesen az üzemszervezéssel. Természetesen „nem"-mel válaszol, illetve megjegyzi, hogy az egyiket ugyan látásból, a másikat hallomásból ismeri, de ez az ismerés, aligha több valamivel a nem ismerésnél. 20 éve él a városban! És amikor a humán tudományok néhány ige*’ jeles egri képviselőit foqgattam még csak ennek az írásnak ízét kóstolgatva önmagomban, a kép még meg- hökkentőbb volt: fogalmuk sem volt, hogy olyan Európa szerte ismert üzemekben, mint a VILATI, vagy a Fi- nomszerelvénygyár, s azoknak laboratóriumaikban kik és min dolgoznak és egyaránt jószerint mit is gyártanak ezekben az üzemekben. Legtöbbjük közülük is évtizede a város lakója. A mezőgazdaságban dolgozó szakembereket nem is nagyon mertem megkérdezni mindezekután. ★ Eger fü dőváros is. Eger idegenforgalmi város is. Nemcsak a gyógyvize miatt, amelyről szinte naponta kell meggyőzködnie az illetékeseseket, hogy valóban gyógyvíz, — évszázadok ó'a tudják, hogy az —■ de azért is idegenforgalmi centrum, mert a Bükkbe éppenúgy mint a Mátra északi oldalé a innen vezet az út. és történelme miatt is az. Szépsége miatt, fekvése, bora, emberei miatt is az. És valójában mégsem az.
