Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Megélemedő nyelvemlékeink
szerkezeti elemként, elhatároló értékű motívumként költeményeikben. Az előző korok irodalmi műveit ebből a szempontból igen részletesen elemezte Tompa József A művészi archaizálás és a régi magyar nyelv (1972) című értékes művében. Tompa könyvének megjelenése óta is sok olyan vers látott már napvilágot, amelyben a két nyelvemlék nyelvi eszköztára egészen újszerű versépítő kifejezésmódnak bizonyult. Az is érdekes jelenség, hogy az 1200 körül keletkezett Halotti Beszédnek (vö. 1. kép) nem a teljes szövegét, hanem csak néhány szavát, nyelvi fordulatát, mondattöredékét építik bele szervesen vagy montázsszerűen költőink alkotásaikba. A kezdő mondatok különösen nagy hatást gyakoroltak íróinkra. Még eredeti írásformájában is: Latiatuc feleym zumtuchel, mic vogmuc. Ysa pur es chomuv uog- muc. Valószínű egykori élőszóbeli formája ilyen lehetett: Látjátuk feleim, szümtiikhel, mik vogymuk. isá pur és cho- muu vogymuk. Mai nyelven így hangzik: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk. Isa (íme, bizony), por és hamu vagyunk. — Új fényt és nyelvi kifejező szerepet bíznak költőink még az alábbi nyelvi formákra: héon (csupán); halalnec ha- láál holz. Igen jól választanak, mert elsősorban a merész asszociációkat is sugalló nyelvi és képi formákban válogatnak, és a nagyon régi és közkincsnek számító tömör kifejezésekkel egyéni mondanivalójukat, mai világképüket is meg tudják fogalmazni. A Halotti Beszédnek nem elmélkedő részletei érdeklik tehát költőinket, hanem azok a nyelvi képletek, amelyek az élőbeszéd természetességével és kifejező erejével, pátosznélküli retorikájával szólnak az ember örök leckéjéről, az elmúlásról. A nagyon értelmesen és mégis csodálatos képszerűséggel, jeiképi értékkel és tömörséggel megfogalmazott nyelvemlékbeli szövegrészieteknek akusztikuma, jó hangzása is nagy hatással van az olvasóra. Igaza van Szabolcsi Bencének (Vers és dallam 13), hogy nem véletlenül „a meghatott csodálat" tárgya még ma is a Halotti Beszéd megkapó, érzékletes képekkel átszőtt nyelvezete. E nyelvemlék képszerű kifejezésmódja, a vers és a próza határán álló rímtelen ritmikus deklamációja hatása alól pedig szinte egyetlen magyar költő sem vonhatta ki magát, A hagyományos Halotti Beszéd elnevezés gyakran szerepel merész eszmetársításra ingerlő verseimül is. Komját Aladár, Lukács László, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Vas István, Garai Gábor és Vasvári István verseinek címadását feltétlenül motiválta egyrészt a nyelvemlék maga, másrészt a költők filológiai, nyelvtörténeti tájékozottsága is. Még a nyelvemlék megnevezésének hagyományos rövidítése, a HB is verscíműi szerepel. Győry Dezső HB—ceruzaheggyel című versének akusztikuma, szókészlete, mondatfűzésének sajátos módja arra utal, hogy a vers megírását a nyelvemlék feltétlenül sugallta. Cs. Nagy István HB című versében már nemcsak a megnevezés, hanem a vers akusztikai hangszerelése, s a verset alkotó nyelvi eszköztár is a nyelvemlék hatását tükrözi. A középkori zártabb magyar magánhangzók nyomán létrejövő sötétebb színezetű hangzással ellentétezi a költő a mai nyíltabb hangzókra hangszerelt világosabb színű vers-akusztikumot. Cs. Nagy filológiai érdeklődése, nyelvtörténeti tájékozottsága abban is megmutatkozik, hogy valóban filológiai hűséggel használja fel forrásul a nyelvemléket, s még arra is vállalkozik, hogy értelmezze, s mpi hangzásra hangszerelje át a nyelvemlékbeli hangsorokat, sőt didaktikuson, de nem bántó éllel még a megfelelő hangtörvényt, hangfejlődési tendenciát is versépítő eszköznek használja fel: pur por vogymuk vagyunk nyíltabbá válás hangvirágai isa bizony zártra pusztulás nyíltra születés Nem a „tudóskodó, filologizáló költőiségre" törekvés jelét kell látnunk Cs. Nagy István versében, hanem azt a meleg buzgalmat, ahogyan ízlelgeti a régi ritka szavakat, s ahogyan éppen ezzel arra kényszeríti olvasóit, hogy vele együtt élvezzék a nyelvemlék Idézett szavaiban rejlő érzelmi, hangulati hatástényezőket. A nyelvészeti tájékozottság, s a nyelvtörténeti ismeret- anyag is feltétlenül szerepet játszik abban, ahogyan költőink „lírai témává” nemesítik nyelvemlékünket. Juhász Gyula több alkalommal is szólt róla egyrészt nyelvemlékünk koráról is árulkodó, másrészt a felhangzott beszédet hallgató közönségről jellemző rajzot nyújtó költeményeiben, A versek címe: Halotti Beszéd, A halotti beszéd. A versek kezdő soraiban szinte azonos helyzetet rajzói meg. A folytatás és befejezés azonban már arra bizonyíték, hogy valóban két versről van szó, s nem vers-változatokról. Tegyük egymás mellé a költemények első sorait: 1. Egy méla szláv pap mondta a beszédet. A vén anyókák sírtak csöndesen. Szomorú daccal álltak a legények: Harcból került meg a véres tetemI 2. Valami méla pap beszélt, Szláv, tömjénes, ősz ö mondta ezt a hervatag beszédet, Mely vén s ösmerős. Látjátok feleim! S a nép Hallgató csöndesen. Juhász Gyula a második változatban a nyelvemlék retorikus megszólításként értékelhető kezdő mondatát is beleszövi versébe. Ez a csodálatosan egyszerű, s mégis erősen felhívó jellegű megszólítás szinte szállóigévé vált. Majd később látni fogjuk, hogy nagyon gyakran ómagyar hangalakjában idézgetik íróink, költőink. Kosztolányi Halotti Beszéd című versének kezdő mondatában szinte megállítja az olvasót e nyelvemlékbeli töredékmondat: Látjátok feleim, egyszerre meghalt... Ilyen az ember. Az elmúlás, a halál motívumát megverselő költőink hasonló beszéd-, illetőleg szöveghelyzetekben használják fel a nyelvemlék kezdő mondatsorát. Szerves szerkezeti elemként illeszkedik bele Lukács László Halotti Beszéd című versébe is, amelyet emlékezésül írt Schönherz Zoltán halálára: Látjátok feleim — így kezdem e szóval: lelkemből tör fel a középkori sóhaj, mit keskeny sírszájnál elmondott egy ó pap . . . elmondott, elsírt egy ó gyülekezetnek. A végső út előtti búcsúzó szavakat megfogalmazó modern hangvételű versekben is a régi ízzel erősíti fel az intést a nyelvemlékbeli kezdő mondat. Garai Gábor Halotti Beszéd című költeményének kezdő sorai is ezt tükrözik: Látjátok, fiaim szümtükkel, s látjátok, lányaim, mivé leszünk! Vasvári István Második Halotti Beszéd címmel írt versének kezdő motívuma a „látjátok, feleim" ómagyar mondattöredék. Az igealak (látjátok) és a megszólítás (feleim) az eredeti beszéd helyzettől eltérő szövegösszefüggésekben is gyakran vállal nyelvi szerepet. A két típusú szerepvállalás között átmenetnek tekinthető Juhász Gyula ugyancsak Halotti Beszéd című verse. Ha figyelmesen olvassuk a vers mondatait, kitűnik, hogy az ómagyar nyelvi forma már összetettebb és merészebb asszociációk kialakítására is alkalmas eszköz: Látjátok feleim, hogy mik vagyunk, A honi föld sarává lesz agyunk, Szívünk magyar őskertbe süpped el, s szavunkra majd egy más világ felel. Nagyon sok jellemző példával tudjuk érzékeltetni azt is, hogy a Halotti Beszéd kezdő mondata a legváltozatosabb asszociációk keltésére is alkalmas stíluseszköz költőink számára. Az sem véletlen, hogy ez az ómagyar nyelvi forma
