Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - HAGYOMÁNYOK ÉLETE - E. Nagy Sándor: Nemzedékek

örömmel latjuk az egri, hevesmegyei munkás és paraszti sorból származó s ez osztályok hagyományait magukon viselő ifjú írói csoport munkásságát” — hangzik a nyilatkozat. A polgári demokraták nevében aláíró Braun Károly, a kommunista Csirmaz Dezső, a szociáldemokrata Karaszek Mihály, a kisgazdapárti Milassin Kornél és a parasztpárti Tóth P. Bertalan egyaránt kijelentették: „Tudjuk, hogy ez az írói csoport nemcsak a jövő, hanem a jelen ígérete is, mely sokat szenvedve a demokrata gondolatért, nem adta el tehetségét és férfiúi elvhűségét a letűnt idők politikai tendenciáinak, hanem megvárta azt az időt, amikor tudását és művészetét, tehetségét és képességeit a szabad Magyarország újjáépítésére fordíthatja.

Hisszük, hogy terveiket, melyek a nép szeretetéből és a néppel való igaz együttműködésből fakadtak, siker koronázza és aktív részt tudnak vállalni a demokratikus Magyarország felépítéséből.”

A politikai bizalomnak ez a kollektivizmusa tükröződik vissza a Nemzedékek egész eszmei-ideológiai irányában. A megjelent elemző írásokból világosan kirajzolódik az antifasizmus és a demokrácia gondolata. Ebergényi Tibor folytatásban közölt elemző írásában (A nemzeti szocializmus után, I. évf. 2.—3.—5. szám) történeti visz- szatekintéssel olvashatunk a nemzeti szocializmus nacionalista, soviniszta és irredenta törekvéseiről, arról a káros ideológiáról, amely törvényszerűen vezetett el az európai népek kiszolgáltatottságához és a világháború szenvedéseihez. Sajátos, de majd minden ilyen tárgyú cikkre jellemzően, az európai kitekintés alapja itt is a magyarság sorsának felmérése, végzetes belesodródásunk a háborúba. így vetődik fel többször is a Magyarországra került német telepesek asszimilációjának problémája, amely akadálya lehetett a háborúellenes egységfrontnak is. Végkövetkeztetése a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje, amely a társadalmi demokrácia útján a magyarság egyedül járható útja lehet az új viszonyok között.

Az itt felsorakoztatott problémák gyűrűznek tovább más írásokban is. Csirmaz Dezső a kapitalizmus válságának történelmi következményeként fogja fel a háborús pusztítást, és az új demokráciában a dolgozó osztályok összefogását sürgeti (Proletárok megváltása, I. évf. 4. sz.). Ugyanezt a problémát sajátos nézőpontból, a katolikus morál vallásosságával hordozzák Kiss István írásai. Ö az egyetemes „katolikus gondolat” útját látja járhatónak (A harmincnegyedik nemzedék, I. évf. 1. szám), és az így felfogott, a proletárt is polgárrá nevelő türelmes demokráciát elválasztja a társadalmilag „bűnös reakciótól”. (Demokrácia és reakció, I. évf. 3. szám). A háborút ő is szörnyű tragédiának látja, ami felülmúlja Muhi-pusztát és Mohácsot.

Meglehetősen heterogén ez a kép — hiszen a klasz- szikus polgári forradalom eszményeitől a marxista igényű megközelítésen keresztül a kereszténység eszméjéig terjed —, de a múlt lezárásának és az új Magyarország megteremtésének gondolatában mégis csak közös platformra tudtak kerülni a különböző elképzelések.

A Nemzedékek cikkeinek eszmei térképét felrajzolva szembetűnő közös jellemző a magyar történelem progresz- sziv alakjainak és eszméinek vállalása. Különösen érvényes ez 1848-ra, illetőleg Petőfire és Kossuthra (a legelső szám ünnepi jelleggel éppen a márciusi forradalom napján jelent meg), de belefért ebbe a múltidézésbe Dózsa György emléke is (Gergely Sándor: Dózsa György forradalma, I. évf. 4. szám). Viszonylag tisztázatlannak tűnik

— érthetően a lezajlott események közelségéből fakadóan

— a második világháború magyar eseményeinek olyan alakja, mint Teleki Pál, az öngyilkos miniszterelnök (Az első vértanú, I. évf. 2. szám), s talán nem kap jelentőségének megfelelő súlyt Bajcsy-Zsilinszky Endre megidézett öröksége (Bajcsy-Zsilinszky Endre mondja, I. évf. 2. szám; Bajcsy-Zsilinszky Endre: A magyar művelődéspolitikáról.

I. évf. 6. szám).

Mindezek a tények önmagukban sok mindenről vallanak, de a lényeget semmilyen gondolatmenet nem felejtheti el: a Nemzedékek írói a történelem eseményeinek logikája szerint gondolkoztak, és abban egyet tudtak érteni, hogy az új Magyarország megteremtése nem lehetséges a régmúlt vagy a közelmúlt tanulságainak levonása nélkül.

A történelmi gondolkodás eredményezte a folyóirat egyik legkövetkezetesebben vállalt elkötelezettségét, a közép-európai nemzetek egymásrautaltságának felismerését, a dunavölgyi népek sorsközösségének hirdetését. Megint sajátos dolog, hogy ebben a kérdésben is különböző világnézetű felfogások tudtak megegyezni. A közeledés gondolatát szolgálni lehetett a szellemtörténeti alapállásról (Petrovics Barnabás: Vázlat a magyar-szláv kultúrhatásokról, I. évf. 2. szám), a közvetlen cselekvés útján (a „Nemzedékek” írói Munkaközössége a Csehszlovák-Magyar Művelődési Társaság létrehozására: Idők és sorsok, I. évf. 4. szám), de a Nagymagyarország történelmietlen illúziójának talán fájdalmas, de kemény és következetes szétosztásával is (Kiss István: Új utakon, I. évf. 6. szám).

A folyóiratnak, s alighanem az írói Közösségnek is egyik leginkább méltányolandó tette az volt, hogy felismerte és hirdette a csehszlovák-magyar, a román-magyar és a jugoszláv-magyar közeledés szükségességét. 1945. február 10-én az egri politikai pártok már említe't nyilatkozata is leszögezte: „De szükségesnek tartjuk ez időszaki lap megjelenését azért is, mert tudjuk, hogy a „Nemzedékek” írói Munkaközösség tagjai nemcsak a helyi és északmagyarországi, hanem ezen túlmenően bizonyos középeurópai kulturális és szociológiai kérdések figyelői és ismerői.” S valóban, a folyóirat szerkesztője és főmunkatársai oly fontosnak tartották a nemzeti és nemzetiségi megbékélést, hogy — mintegy az egységes álláspontukat igazolandó — szerkesztőségi vezércikkben jelentették ki: „Mondhatjuk ország-világ előtt, földrajzi helyzetünk következtében csak az együttműködés alapján lehetséges az élet, és az itt élő emberek életének szebb és boldogabbá tétele csak ebből az együttműködésből fakadhat. Minden más törekvés hazug és népellenes”. (Szomszédaink, I. évf. 5. szám).

Az eddigiek már bizonyíthatják, hogy a Nemzedékek a történelmi korhoz igazodó, friss szemlélet# folyóirat volt. Krónika-rovatában az új élet eseményeit és emberi portréit villantotta fel, az „Idők és sorsok” címmel közölt összeállításban rendkívül mozgékonyán reagált eseményekre, letűnő és születő eszmékre, a „Politika és értesülés” című ugyancsak állandó rovatában európai és világméretű kitekintéssel közölt friss információkat a háború kimenetéről, a világpolitika eseményeiről.

Mindezt még kiegészíthetjük a szépirodalmi közleményekkel is. A magyar irodalom gazdag örökségéből Petőfi Sándor, Babits Mihály, Juhász Gyula, József Attila egy-egy versét közölte a folyóirat, az „üzenet Borból című összeállításában pedig Mária Béla és Halász Jenő versei mellett Radnóti Miklós két költeményét is olvashatjuk: a később Heíedik eclógaként ismert Az alvó tábor-t, és az Á la recherche. . . címűt. (I. évf. 3. szám). Ez utóbbi két vers közlése különösen azért volt jelentős, mert a tragikusan elpusztult költő felszabadulás utáni igazi népszerűsége csak 1946-ban, a Tajtékos ég című kötetének megjelenése után kezdődött.

Külön rangot ad a Nemzedékek-nek, hogy leközölte az Egerben született Kálnoky László öt háborúellenes versét, — a másodiktól kezdve minden számban egyet — sorrendben a következőket: Egy modern zsarnokhoz, Hírek az éterben, Analízis, Mint a majom, Intermezzo. A finom lírájával és tiszta humanizmusával vallomást tevő költő versei nagyon alkalmasak lehettek arra, hogy kifejezzék a folyóirat programját, illetőleg a háború utolsó hónapjaiban a kibontakozást váró ember érzéseit.

A helyi költők közül verssel jelentkezett még a folyóiratban a főmunkatársként is közreműködő Ágoston Júlián (19441, Mai május, Alkonyati üzenet), akinek élénk képzeletű, látomásos lírája, valamint társadalmi érdeklődése