Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Szabad vasárnap
J IL IE INI 0 INI IK< im ........ i i ill ill 11 Mimii nun linn I r i GYÜRKÓ GÉZA: Szabad vasárnap iimiiiiimmtiimmmitiiiiHMiMiiimiMiHmiiiiiiiiif miiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiMiiiimiMmiiiiiiii — .. .és akkor azt mondja nekem, hogy ő szabad szombatos. Mi vagy te? Szabad szombatos, válaszolja és még a szeme sem rebben. Szabad szombatos? A keserves úristenit neki. Még hogy szabad szombatos! Annak idején nekem a szabad vasárnap is jó lett volna, ha lett volna, de nem volt. Évekig nem volt. Szabad volt dolgozni a szabadságért. Éjjel is, meg nappal is. Szombaton, meg vasárnap, meg hétfőn is... Sőt, már a tíz napos hét bevezetésén is töprengtünk. .. Ekkor zavartam ki a szobából elvtárskám, mert belevigyorgott a pofámba, és azt mondta, hogy ezer napos évet nem akartunk tán csinálni? Hát így történt öregem. . . Ezért írta ez nektek a levelet, hogy itt durván bánnak a fiatalokkal.. . Az ilyen értetlen félékkel, hogyan is bántam volna. . . Szabad szombat? Szabad vasárnap, az lett volna a jó. . . De akkor még az se volt nekünk. Csak a frissiben kapott szabad életünk. ♦ ♦ Vasárnap reggel 8 óra. A szocializmust építő ország egyik kis városában minden csendes. A kémények, ott ahol még széntüzelés van, fecsegnek, óvatosan kezdik pipázni, hogy tűzhelyükön tejet forralnak, rántottát sütnek, reggelit készítenek. A mellékutca sarkán, hóna alatt újsággal, kezében tejeskannával egy férfi poroszkál hazafelé. Minden vasárnap hét órakor indul a piacra: tejért. Menet egy féldeci a piac előtti kricsmiben, visszajöv'et egy féldeci a piac utáni kricsmiben. Pálinka persze. Közben a tej. Amit utál. És mégis szeret. Ez a vasárnap reggeli alibi. Neki a vasárnap; két féldecit jelent. És a legérdekesebb az egészben az, hogy hétközben soha, még fröccsöt is ritkán, egy-egy pohár sör néha. De pálinkát? Ugyan. A vasárnap azonban az más. A vasárnap: két féldeci. A jobbikból, természetesen. összefutok vele, kuncogva kérdem: — Mennyi az annyi? — Kettő és egy — hunyorít hozzá vidáman, ami annyit jelent, hogy a kettő az a féldeci, ami összesen egy deci. Kettő és egy. Loholok tovább a hajnalnak tűnő reggeli ürességben, míg ő befordul a kapujuk alatt, hóna alatt az újsággal. Amit egész nap olvas majd. Kocog fel a lépcsőn, kezében a tejeskannával, aminek tartalmát soha nem issza, és gyomrában, azaz inkább a lelkében a gyönyörűséges két féldecivel, amitől vasárnap a vasárnap. Neki. Mert jó dolog a szombat, a szabad szombat, de az csak arra való, hogy megnyúljon véle a vasárnap. Mert az igazi még mindig a vasárnap. Akkor pihen valójában az ember. Ki okosan, ki oktalanul, ki bölcsen, ki tudománytalanul. De a szabad szombat előtt a vasárnap szabadsága volt az egyik vívmányunk. Ezt már magunkkal szemben vívtuk ki a felszabadulás után. Mert magunk vettük el önmagunktól az ejtőzés, a család, a pihenés hetedik napját. Hogy megszenteljük. A munkával a közért. A mester úr, az ivott vasárnap reggelenkint pálinkát. Akinél inas volt. Onnan tudta, hogy megint vasárnap van, hogy a rántott leves helyett tej járta a számára, a mester úrnak, a gazdának meg ilyenkor pálinka dukált. Akkor fogadta meg, mondta nekem egyszer, hogyha valaha maga ura lesz, tejet soha, de pálinkát azt minden vasárnap reggel iszik. Kettővel is. Most már bírja a kettőt, de évekig rögtön kihányta a drága italt, ott a kocsma küszöbén, mégis töltötte magába, csak azért is. Most már bírja. A két fél decit. A maga ura, embere lett, brigádvezető a gyárban, nem is akármilyen brigádé, hát ide azzal a két fél decivel. Csak a tejet ne. Attól mindig inas-vasárnap lesz benne az emlékek nyomán a hetedik napja a hétnek. Lám, így lesz pozitív hős a pálinka és negatív figura a tej. Bocsássanak meg nekem érte. És neki is természetesen. ❖ í?. ♦ A. P-ék porszívózással kezdik a vasárnapot. Akkor is, ha szabad szombatosok, pedig ők szerencsések, merthogy a szabad szombatjuk az egybeesik. Együtt lehetnek a hét végén. Porszívózással kezdik tehát. — Hát mivel kezdeném? — csodálkozott rám, amikor megkérdeztem a házimunkához való teljes restségem indításából. Azt hittem viccel. Aztán láttam, hogy nem. A legkomolyabban gondolta és hitte, hogy a napot, a vasárnapot nem lehet mással kezdeni, mint porszívózással. Mint az angolok például azzal az átkozott fűnyírással. De hol van ebben a sűrű aszfaltrengetegben nyírni való fű? Még vigyázni való is alig. Marad a porszívó gép. Évek óta megvan, soha semmi baj vele nincs. — Szovjet — mondja büszkén, mert ő hozta, csempészte haza a Szovjetunióból évekkel ezelőtt, amikor hosszas tusakodás után mégiscsak nekivágott egy túrista útnak oda. A Szovjetunióba. Ahol vagy három évig volt hadifogoly. Amikor és ahol megfogadta, hogy oda vissza még a havai nők ölén se. Soha! Most porszívózik. Ezzel kezdi a vasárnap reggelt, hozzá öltözve persze. Lábán vietnami papucs, gömbölyű hasán csehszlovák melegítő, és kezében a szovjet porszívó nyele. A konyhából edénycsörgés, az asszony készíti a reggelit, ő porszívózik. Évek óta ez a vasárnap reggel. Lehet, hogy ettől vasárnap és ettől reggel? Ha üdülni vannak, ízetlen a vasárnap. Hiányzik a porszívó! Valamikor lelkes falujáró volt. Mintha csak ezért jött volna haza a -hadifogságból: szavalt, csasztuská- kat zengett, népi egyfelvonásosok és jelenetek hőse volt és a hajnali indulás vagy inkább az éjszakai érkezés miatt, úgy zuhant be az ágyba vasárnap éjszakába hajlóan, hogy volt amikor célt tévesztett, és az ágy mellé huppant. Ott is aludt reggelig. Az volt a vasárnap. Mindegyik. Évekig. Évtizedekig? Vagy csak egy évig? Ki tudja már, hiszen olyan régen volt, hogy igaz se volt talán. Most zümmög a ház minden vasárnap reggel. Dolgozik a porszívó. Siklik le és fel a faltól falig szőnyegen, amely történetesen még zöld is, mintha fűnyírógép lenne egy csendes, kimért angol kisvárosban. Ahol a jobbféle polgárok laknak. ♦ ♦ A kétéves, a fiú, elesett, beütötte ä fejét a húga babakocsijának a sár- hányájába. Most ordít. A húga, aki
