Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 4. szám
N I C I A L E Korszakválasztó esztendő? Most kezdtük és már voltaképpen vége is van. 1975 még tart, de már búcsúzunk is tőle. Még a levél fölé vagy alá írjuk dátumnak, de mint ifjú asszony a férje nevét, már gyakoroljuk titokban az 1976-os szám gördülékeny írását. Truditur dies diae. Az egyik nap tolja a másikat. Az egyik év is a másikat. Mire megkeressük a naptárban, hányadika is van ma, már nem is a „ma" van, sőt ha nagyon lassan kutatjuk a helyesnek várt dátumot, már a holnapot kell tudomásul vennünk. Felgyorsult az idő. Bennünk is. Körülöttünk is. A meghosszabodott emberi életet talán még gyorsabban is éljük le és el, mint a középkor embere a maga sokkal kurtább életét. Újfajta, sajátos, biológiai és társadalmi relativitás elmélet fogalmazódott meg és vált gyakorlattá; ami több, az a kevesebb. Több lett az életünk időtartama, több a tartalma és talán ezért az utóbbiért tűnik kevesebbnek az előbbi. Nem kell űrhajóba száll- nunk és szállnunk is véle, hogy részesei legyünk az időparadoxonnak. Korunk, társadalmunk kolosszális és mindennél csodálatosabb „űrhajója” átélteti ezt velünk a munkapad mellett éppenúgy, mint a földeken, avagy éppen a tervező asztalok mögött. És a mennyiség, az idők mennyisége minőségbe csap át, az idő méhében megfogant és megérlelt emberi minőségbe. A ma Magyarországa nem az a Magyarország, mint volt öt évvel ezelőtt, ötször egy esztendő telt el, egy ötéves terv kerek 1900 napja. Truditur dies diae. Az egyik nap alig különbözött a másiktól, de a negyedik és ötödik napon, ha látni jól még nem is láttuk, de éreztük azt a finom változást, amely az elsőtől elválasztott immár bennünket. Az egyik év végtére is nem sokban különbözött a másiktól, de a negyedikben, az ötödik évben már nemcsak éreztük, de láttuk is mennyi változást, fejlődést hozott a munkás napok serege. Még az öröm sem gondtalan. Hogy lenne hát az egy olyan öt esztendő, amelyben ugyan a gond is lehetett öröm, de a munka láza, sikere és bizony bosszúsága is bőven hozott ürömöt is abba az örömbe. De a múlt napok, a tova tűnt évek után, életünk egy fél évtizedével a hátunk mögött, ki emlékezik, vagy ha mégis, akkor ki emlékezik szívesen mindarra, ami küzdelmes volt, szenvedést is hozó. Az anya a gyermekében nem világrajöttének fájdalmait érzi újra, hanem cseperedő, emberesedő szépségét csodálja újra és újra. Aki az elmúlt öt év krónikájára kiváncsi, az lapozza végig az újságok lapjait. A hétköznapok történelmének krónikája gondosan feljegyezve, ólombetűs vallomásként tanúsítja mit, hol és mennyit tettünk. Itt és most csupán az időről meditálunk, amely változik, s amelyben változunk mi magunk is, az időről ejtünk szót, amellyel — pedig nem ellenségünk — mégis örök perben vagyunk, s amely mindig túl akar haladni rajtunk. Mert valamikor, történelmileg nem is olyan nagyon régen, az idő volt az, amely messze maga mögött hagyott bennünket, ezt a volt országot, koldusán volt, véresen volt, megtépve volt országot. Utána zihálni éhesen, kormosán, de megújult hittel az idők vonatának és utolérve megkapaszkodni, felkapaszkodni, hogy aztán már mi jelöljük ki a mi időnk pályáját: csak ennyi történt három évtized alatt. S a jobb pályaépítkezés az elmúlt öt esztendő alatt. Az új évszám, az 1976. egyben új periódust is jelent: újabb ötéves tervet életünkben. Korszakváltó esztendő? Feleslegesek a túlzások, minek valók az erőltetett jelzők. Nem fogjuk hallani, amint időnk átkattog az új esztendő, s az új ötéves terv váltóján. Többet, szebbet, jobbat várunk, — de önmagunk munkáján keresztül is. És egyáltalán nem biztos, hogy kevesebb gondunk, mérgünk, kudarcunk lesz, mint volt a még iménti félévtized alatt. Nemcsak a sikerek, a gondok is újratermelődnek, éppen a sikerek függvényében és mert az emberek és igényeik is újra termelődnek, sőt magasabb szinten termelődnek újjá. Rettenetes lenne az élet egy olyan tejjel mézzel folyó Kánaánban, ahol nincs mit már tenni a szellemi és anyagi javakért, ahol az élet szakadatlan öröm és gondtalanság lenne. Az „igen” azért létezik, mert létezik az ellenpárja, a „nem”. Bármelyik a kettő közül feltételezi a másikat, s bármelyik nem léte, kizárná a másik létét. Talán erőltetettnek tűnik: az úgynevezett gondtalan élet kizárja az örömteli élet, a gondgk megoldotta élet lehetőségét. Ne féljünk a gondoktól, nehézségektől, mert gyönyörű érzés győzedelmeskedni rajtuk, mert az embert a cselekvés, a tett, a valaminek a le, — és megbírása teszi emberibb emberré. 1976-ban is!
