Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Erdélyi Lukács: Aki megállította a német hadsereget (novella)
válaszolt a honvéd, s mindaddig „békaügetett”, amíg a felállásra parancsot nem kapott. Mit tehetett a napos tiszthelyettes? Üjabb kondér levest szerzett, s Boda honvéd felé csak a fogát merte vicsorogtatni. A „békaügetést” ugyanis az ebédosztás elején valamilyen fegyelmezetlenség miatt ő rendelte el, de annak végrehajtásával már nem volt ideje foglalkozni, mert egy cimborájával kellett paroláznia. Néhány nap múlva maga a hadnagy úr vágtázott Boda Illés után, hogy a hegyről lefelé bukfencező katonát a szakadék előtt elkapja. A derék honvéd ismét egy vissza nem vont, csak elfelejtett parancsot teljesített, majdnem mindhalálig. Már suttogták, hogy ennek az embernek az agyára ment... Társaságomban azonban normálisan viselkedett. Csak a rögeszméjét nem tudta kiokádni. — önök valószínűleg cserbenha- gyásnak fogják minősíteni a leszerelésemet, — mondta —, de higyjék el, hogy nem tehetek másként. Biztosítottam, hogy a leszerelést mi olyan főnyereménynek tartjuk, amit mostanában nem szoktak kihúzni. Ezt a megjegyzést figyelembe sem vette. — Nagyon sajnálnám, — folytatta •— ha az őrült hadvezérek önöket is frontra vezényelnék, de pusztán baj- társiasságból nem vállalhatom az értelmetlen háborúskodást, amikor any- nyi, de annyi munka és megoldatlan tudományos téma vár rám. Maga elég értelmesnek látszik . . . Én igen, de ő?... Az éjjeli „tűz- riadónál", amely afféle mímelő, bakát ugrató gyakorlat, Boda Illés két- emeletnyi magasságból szórta lefelé a századiroda aktáit”, hogy az előírásnak megfelelően megmentse őket az enyészettől” ... Hátsókapuőrsége idején szeme előtt lopták el az alezredes úr, azaz a laktanyaparancsnok kétmázsás hízóját, „mert a sertésól kívül esett az ő'szem előírt mozgási körletén" ... A lőszerraktár-strázsán viszont agyonlőtte a százados úr kedvenc vadászkutyáját, „mert az a vaksötétben erőszakos csörtetéssel közeledett a raktár felé, magatartásával emberi támadás illúzióját keltette, s az előírásos felszólításra sem volt hajlandó megállni” ... Észrevettük, hogy az elöljárók már félve elkerülik, pedig Boda Illés minden parancsot hang nélkül, logikát nem keresve, szóról szóra teljesített. Az őrvezetői rangot azonban kénytelenek voltak részére is juttatni, mert végzettsége és elméleti tudása alapján jobban rászolgált, mint a többi karpaszományos. A tanár úr a sarzsit nem utasíthatta vissza, mert azt is parancsban adták, de szinte meggörnyedt a csontcsillagok súlya alatt. ★ Sarzsijának és a sors játékának tulajdonítható, hogy 1944. március 19- re virradó éjszaka éppen ő volt a laktanyaőrség parancsnoka. Mindenki tudta már, hogy Boda Illés őrvezető ébersége és fegyelmezettsége olyan éjjeli takaró, amely alatt még az ügyeleti szolgálatosok is nyugodtan pihenhetnek a laktanyában. Aludt is mindenki olyan mélyen, hogy a német alakulatok hajnali bevonulása, a motorkerékpárok, gépkocsik berregése-bőgése, a harckocsik csörgése-dübörgése sem rezzentette meg a szempillákat. A német motorosok felsorakoztak a laktanya óriási vaskapuja előtt, s utat engedtek a parancsnoki gépkocsinak, amelyből egy fürge tiszt ugrott ki, s határozottan indult a bejárat felé. A magyar sorompóőr bizonytalanul billegette szuronyos puskáját, s kétségbeesetten parancsnokáért kiabált. Boda Illés őrvezető pillanatok alatt megjelent, s elöljáróban is rárecs- csentett a sorompóőrre, hogy fegyverét helyezze „szuronyt szegezz!” — állásba, ahogyan azt a szolgálati szabályzat előírja. A németek — ezt látván — motorról, gépkocsiról szálltak, s rutinos mozdulatokkal vágták magukat támadó alakzatba. A fiatal német tiszt ingerülten követelte, hogy az őrség tegye le a fegyvert, s azonnal nyisson kaput. Boda Illés őrporancsnok folyékony német nyelven közölte, hogy ilyesmire nincs parancsa, viszont a szolgálati szabályzat értelmében kénytelen az őrséget tűzelőállásba sorakoztatni, s életük árán is megakadályozni, hogy a laktanyába illetéktelen személyek behatoljanak. A türelmetlen német kommandant megállította az időközben odaérkező harckocsikat is, amelyek aztán ágyúikat és egyéb tűzfegyvereiket a villámgyorsan felsorakoztatott hatfőnyi magyar őrségre irányították. A magyar őrvezető bosszankodva figyelte ezt az erőszakoskodást, s figyelmeztette az éretlen német tisztet, hogy a kaput ne merje jobban megközelíteni, mert a szabályzat értelmében azonnal lövet. A németek — a folyton hömpölygő alakulatokat is megállítva — izgatott haditanácskozásba kezdtek, aminek eredményeként nemcsak a főkapunál folytatták a támadási felvonulást, hanem óriási hangzavar közben gyorsan mozgó egységeiket a laktanya bekerítésére irányították. A magyar őrparancsnok közölte a német parancsnokkal, hogy ilyen helyzetben kénytelen riasztó lövést leadni, ahogyan azt a szolgálati szabályzat pontosan előírja. Egyébként azt is megjegyezte, hogy történelmi tanulmányai szerint a szövetséges haderők nem szokták egymás laktanyáit erőszakosan elfoglalni. Mintegy a mondat befejezéséül riasztó lövést küldött a csípős hajnali levegőbe. A lövés inkább a németeket szélesítette meg: szaladgáltak, kiabáltak, túráztattak, bőgettek, recsegtettek, töltöttek, irányzékot állítottak, fenyegettek, .. . csak a laktanyában nem ébredeztek. A németek harcias gomolygásából fényes személykocsi tülekedett előre, s egy tábornok-féle idős tiszt kezdett Boda Illéssel tárgyalni. Kamerad-nak titulálta a magyar partnert, s hivatkozott Magyarország kormányzójára, akivel a német vezetők mindenben megegyeztek, többek között abban is, hogy az Illés által őrzött laktanyának nagyobbik részét a mai naptól a német katonaság veszi igénybe. Boda parancsnok igyekezett megértetni a német generállal, hogy a kormányzó úr elfelejtette a laktanyaőrséget értesíteni, a laktanya parancsnoka viszont nemrégen adta szigorú parancsba, hogy idegen személyek bebocsátására kizárólag ő adhat engedélyt. Az pedig nem lehet vitás, hogy a német haderő, mint olyan, ebből a szempontból idegen személynek tekintendő. Válaszul az egyik német tank ágyúja nagyot dörrent. Valószínűleg idegességből lőttek, mert a lövedék a laktanya fölött sívitott el a bekerítő német csapatok irányába. A laktanyaügyeletes tiszt, aki az ágyúdörrenésre mégis felébredt, hanyag öltözékben rohant a kapuhoz, s ráordított a parancsnokló őrvezetőre, hogy azonnal nyisson kaput, mert ezek az állatok mindnyájukat lekaszabolják. Az őrparancsnok őt is figyelmeztette a laktanya-parancsnok legutóbbi utasítására, amely az őrszoba falán is olvasható. A német tábornok barátságosra sikerült mosollyal kérte a magyar tiszt urat, hogy távolítsa el ezeket a derék katonákat, mert egységei kénytelenek lesznek tűzet nyitni, s nem szívesen okoznának diplomáciai bonyodalmakat. Az ügyeletes tiszt nagyon szépen kérte Boda Illést, hogy ne vacakoljon, az őrség tagjai is ijedten pislogtak, s egyikük engedélyt kért a fegyver- letételre, de Boda őrvezető hajthatatlan maradt: csak a laktanya-parancsnok engedélyével nyithat kaput. Az ügyeletes tiszt kétségbeesetten telefonálgatott, hogy a városban lakó laktanya-parancsnokot elérje, a német tábornok tanácstalanul topor- gott, mert a gyors menetelés tragikusan megtorpant, a laktanya ellen felsorakozott erők elzárták az egyetlen felvonulási utat a Budapest felé törtető hadak előtt, s valahonnan hátúiról már repülők zúgtak a laktanya felé, hogy gyors beavatkozásukkal előrelendítsék a megrekedt német csapatokat. Az éterben rádiók és távírók elektromos hullámai kerget- ték-keresztezték egymást, s úgy látszott, hogy ebben a zűrzavarban egyedül Boda Illés őrvezető tudja, hogy mit csinál. A sebbel-lobbal érkező laktanyaparancsnok illendő módon bocsánatot kért a német parancsnoktól, s biztosította, hogy a sajnálatos incidenst kizárólag az őrparancsnok váratlanul kitört elmebaja okozta. Ennek bizonyságául nyomban intézkedett, hogy Boda Illés őrvezetőt végleges hatállyal bocsássák el a magyar honvédség személyi állományából.
