Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 3. szám - JELENÜNK - Bereczky László: Műszaki oktatás és továbbképzés

o munkaerő szakképzettségével szembeni igényeket. Az elméleti alap megadása és a konkrét gyakorlati ismeretekkel való ellátás mellett — különösen a középfokú műszaki képzésnél — mind fontosabb lesz azoknak a képességeknek a kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik a változó termelési igényekhez való alkalmazkodást.

A szakképzés csak az esetben lehet hatékony, ha olyan szakembereket bocsát ki, akiknek döntő többsége képes a maga szakterületén az oktatott ismereteket közvetlenül, vagy közvetve felhasználni; ha a képzés során szerzett ismeretek képessé teszik a szakembereket arra, hogy szakterületüket — a fejlődés következtében változó körülmények és fokozódó követelmények mellett is — nem túlzottan nagy gyakorlati vagy elméleti továbbképzéssel — megfelelően el tudják látni.

Vagyis az a szakmunkás, technikus vagy mérnök, aki nem akar idő előtt „kiöregedni”, kénytelen az iskolában megszerzett szakmai alaptudását állandóan továbbképezni. Nem véletlen, hogy nyugaton is felismerték ezt a tényt, és ma egyre nagyobb szerepet kap a hagyományos „meghatározott ideig tartó” iskolai oktatási rendszer mellett az úgy nevezett „permanens oktatás", vagyis az egész életen át folytatódó folyamatos továbbképzés.

Angliában maga a technikusképzés is sajátos formája a képzés-továbbképzés összefonódásának. Hiszen a mi középfokú technikusi szintünkhöz háromszor két éves tanfolyam útján jutnak el. E képzés birtokában — további tanulmányokkal és vizsgákkal — un. ONC diplomát kapnak. Ez a képesítés nálunk a szaktechnikusi, illetve felsőfokú technikusi képesítési szintnek felel meg. E képesítés birtokában további tanfolyamok és vizsgák letételével szerezhetik meg a Higher National Diplomát, a mi üzemmérnöki (sőt mérnöki) képesítésünknek megfelelő fokozatot. Ilyen tanfolyamokat az állami iskolák mellett az üzemek is szervezhetnek, de vizsgázni minden esetben állami vizsgabizottság előtt kell. A magasabb szintű diplomát, természetesen, magasabb jövedelem is követi.

Az NSZK-ban egy sor szervezet foglalkozik a felnőttek különböző irányú munka melletti képzésével és szakmai továbbképzésével, így a szakszervezetek, az RKW és maguk az üzemek is. A továbbképzés számos formában történik. Például Es- senben 1968-ban hoztak létre egy átképző központot, ahol 450 embert tudnak egyidőben tanítani. A tanulók 50 százaléka a központ mellett levő szállóban lakik. Az oktatás egész napos, ideje 16 hónap. Itt képezik tovább a technikusokat, az adatfeldolgozó szakembereket, a numerikus vezérlésű szerszámgépek kezelőit, a számítógép-kezelőket. Az oktató gárda elsősorban üzemi gyakorlattal rendelkező mérnökökből és technikusokból áll. Az oktatókat ezenkívül kötelezik, hogy minden évben legalább 2—3 hetet töltsenek üzemekben további üzemi gyakorlat megszerzésére.

A hallgatók 18—55 év közöttiek. A továbbképzésre való jelentkezés főleg egyénileg törénik, de az üzemek is nagy számban küldenek résztvevőket. A továbbképző központ oktatótermekkel, tanműhelyekkel és a legújabb ipari technikának is megfelelő korszerű bemutatóeszközökkel rendelkezik. Állandó kapcsolatot tartanak fenn a vállalatokkal, az új eljárásokat, módszereket azonnal bevezetik az oktatásba. A központ részben át akarja vállalni a gyáraktól a túlságosan „költséges” szakmákra való képzést.

Lengyelországban a dolgozók továbbképzésére vajdasági szakmai továbbképző intézeteket hoztak létre. Ezek az intézetek mint megyei felügyeleti és irányítási szervek közvetlenül irányítják a tanfolyami oktatási központok munkáját. Az oktatás irányelveit a vajdasági tanácsokköl közösen dolgozzák ki és figyelembe veszik a fejlődés új eredményeit is. Elsősorban a 30 éven aluliak továbbképzését szorgalmazzák, akik még 15 —20 év múlva is aktív dolgozók lesznek. A középszintű műszaki dolgozók továbbképzéséről nem áll rendelkezésünkre számadat, de az intézetek irányítása alatt 1945-től 1971-ig több mint 3 millió dolgozó szakképzése és továbbképzése történt meg. Továbbképzésben ma is évente 160 ezer dolgozó vesz részt, jelszavuk: „Oktatás a termelésen keresztül”. A továbbképzés költségeit a vállalatok fedezik.

A világszínvonalon álló nyugati vállalatok dolgozóik speciális irányú továbbképzését jórészt vállalaton belül oldják meg. Ennek főleg az az oka, hogy az USA-ban a műszaki főiskolákon, egyetemeken főleg általános műszaki-tudományos képzést adnak. Szempont: széles körű elméleti alappal rendelkezve a műszaki értelmiségi a munkahelyén alakítsa ki konkrét szaktudását. Egyre több USA-beli vállalat nem ért ezzel egyet (szakosodási követelmények!). A továbbképzési lehetőségek az USA-ban igen széles körűek. A vállalatok mintegy 77 százaléka finanszírozza alkalmazottai továbbképzését (vizsgadíjak, szabadság stb.). Bár a munkaadók mintegy negyede idegenkedik attól, hogy pénzt költsön olyan technikusra vagy mérnökre, aki bármikor otthagyhatja munkahelyét, mégis többségben van az a vélemény, hogy a hozzájárulás közvetlen költségei alacsonyabbak, mint azok a rejtett költségek (veszteségek), amelyek annak a következményei, hogy a magukat tovább nem képző műszakiak „értéke” szakképzettségük elavulásának mértékében állandóan csökken.

A nyugati vezető vállalatok átlagban a teljes béralapuk 2 százalékát és a munkaidő 10 százalékát (!) fordítják ma dolgozóik továbbképzésre.

Az elkövetkezendő időszakban a technika területén még rohamosabb fejlődés várható, s az „állami oktatás” mellett előtérbe lép a vállalati speciális és magas szintű továbbképzés. Ha ezt a hazai vállalataink nem veszik tudomásul, és nem gondoskodnak idejében a speciális vállalati továbbképzés előfeltételeinek megteremtéséről, nem fognak tudni eleget tenni a fejlődés követelményeinek, és nemcsak a világpiacon, hanem KGST szinten is hamarosan lemaradnak a mind nagyobb méreteket öltő szakmai versenyben.

15—20 éven belül a KGST-integ- ráció következeiében a KGST-orszá- gokban a régi, hagyományos, aránylag egyszerű gyártmányok kissoroza- tú gyártását az egyre bonyolultabb gyártmányok tömegszerű gyártása váltja fel; ennek következtében fokozódik a gyártás specializálódása. Forradalmi változás elsősorban a technológia területén várható. Az új gyártástechnológiai eljárások bevezetése, egyben a komplex gépesítés, az automatizálás mind magas szinten képzett szakembert igényel. Míg az ipari termelés különböző hagyományos ágazatai ma 35—37 százalék szakképzetlen vagy alacsonyan képzett (betanított) munkást, 33—60 százalék szakmunkást, 4—8 százalék középfokú végzettségű technikust, 1—2 százalék felsőfokú végzettségű mérnököt foglalkoztatnak, addig a teljesen automatizált vállalatok 40 —50 százaléka szakmunkást, 40—60 százalék középfokú és 20—40 százalék felsőfokú végzettségű szakembert fognak foglalkoztatni.

Az MSZMP 1972. évi Központi Bizottsági ülése fontos, a XI. pártkongresszus által is megerősített határozatokat hozott a dolgozók műveltségének fokozása érdekében. Az 1014/1971. kormányhatározat és a 6/1972. MüM. rendelet egyértelműen meghatározza a szakmunkások kötelező továbbképzésének feladatait és feltételeit. A technikusok, műszaki dolgozók továbbképzésénél a vállalatoknak ezeket a határozatokat kell értelemszerűen alkalmazniuk. Ma még a vállalatok — kisebb-nagyobb eredménnyel — csak a szakmunkásaik „szakmai felújító” képzésével foglalkoznak. A technikusok és a középfokú műszaki dolgozók egységes és szervezett továbbképzése jelenleg még megoldatlan. Ezen a területen csak az MTESZ különböző egyesületei, főleg a Gépipari Tudományos Egyesület budapesti és vidéki területi szervezetei tesznek lépéseket különböző továbbképző és céltanfolyamok rendezésével. Sajnos a tapasztalat szerint ezek a tanfolyamok nem elég hatékonyak, bár a GTE megtesz mindent ennek érdekében: igyekszik az előadókat az ipar legjobb elméleti és gyakorlati szakemberei közül kiválasztani, valamint a hallgatóság érérdeklődését felkelteni. Ennek ellenére a hallgatók részvétele nem elég aktív, részben mert a tanfolyamokat jórészt munkaidő után rendezik, ami