Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - JELENÜNK - Bereczky László: Műszaki oktatás és továbbképzés
kor a dolgozók a napi termelői munka után már meglehetősen fáradtak, részben, mert a hallgatóság heterogén; nem gondoskodnak arról, hogy egy-egy tanfolyamon csak azonos szintű előképzettséggel vagy ismeretekkel rendelkező hallgatók vegyenek részt. A jelenlegi oktatási rendszerünk mellett a középfokú műszaki alapképzést a szakközépiskola adja, a technikusi minősítés megszerzése a mi viszonyaink között a szakközépiskolában kiképzett középfokú szakemberek permanens továbbképzésének fő útja- ként, annak első lépcsőjeként tekinthető. Erre kell épüiniök, az üzemek vagy a társadalmi tudományos egyesületek által szervezett és korszerű tananyagra épülő technikus-továbbképző tanfolyamoknak. Véleményem szerint modellként a KGM oktatási osztálya által annak idején eredményesen bevezetett „szaktechnikusi” tanfolyamok ennek a lépcsőnek tökéletesen megfelelnek. Eszerint a szaktechnikusi továbbképző tanfolyamokra csak azok jelentkezhetnek, akik már technikusi előképzettséggel és szakterületüknek megfelelő üzemi technikusi gyakorlattal rendelkeznek; így a résztvevők szakmai előképzettsége és azonos szintje biztosított. A tanfolyam célja a szakterületeken a speciális tudós elmélyítése, annak továbbfejlesztése; emellett — jól összeállított tanterv esetén — megismerhetik szakterületükön a technika fejlődésének legújabb eredményeit. És itt vár szerintem komoly szerep a társadalmi tudományos egyesüle- tekie, elsősorban — egységes irányelv mellett — a továbbképző tanfolyamok „élő” tantervének összeállításánál. Hiszen erre legalkalmasabb tagjaik egyben az üzemek aktív dolgozói is, és legjobban ismerik a szakma speciális problémáit, követelményeit és a technika legújabb eredményeit. A technikustovábbképző akcióknak a jövőben általános jellegűvé kell válni, esetleg kötelezővé kell tenni. Célszerű viszont a továbbképzést a legtehetségesebb, legaktívabb technikusoknál kezdeni. A tehetséges szakemberek továbbképzése jelenti mindig a legeredményesebb továbbképzést a népgazdaság számára. Közepes tehetségű technikusok számára nem célszerű és nem is kifizetődő költséges technikus-továbbképző tanfolyamokat szervezni. Ha nem használták ki 5—6 év alatt azokat a lehetőségeket, amelyeket a szakközépiskolai és az azt követő technikusminősítő tanfolyamok jelentettek számukra, kétséges, hogy a továbbképző tanfolyam aránylag rövid ideje alatt lehet-e belőlük igazi technikust faragni. Az ilyen technikusok számára inkább olyan magasabb szintű szakmunkás-továbbképző tanfolyamokat kellene szervezni, amelyek ugyancsak adnak olyan ismereteket, amelyekkel egy közepes technikus nem rendelkezik. A továbbképzés előfeltételeinek megteremtése — anyagi fedezet, szabad idő, tantermek, korszerű bemutatóeszközök, és nem utolsó sorban olyan előadók biztosítása, akik a szakmai tudás mellett a fiatalok „iskolai oktatástól" teljesen eltérő felnőttoktatás problémáit is alaposan ismerik — viszont elsősorban az üzemek feladata. A hatékonyság érdekében célszerű a tanfolyamokat munkaidő alatt, vagy ha erre egyáltalán nincs lehetőség, részben munkaidő alatt tartani — fontos az is, hogy minden tanfolyamot beszámoltatás vagy vizsga kövessen. Nem szabad az üzemeknek emellett megfeledkezniök a kellő erkölcsi és anyagi ösztönzésről sem. Minden dolgozó érezze, hogy a továbbtanulás a szocializmusban is gazdasági és erkölcsi megbecsüléssel jár, s a rendszeres „permanens" továbbképzéssel megszerzett szaktudás alkalmazása nemcsak a vállalat eredményeit befolyásolja kedvezően, hanem az egyéni érvényesülés előfeltétele is. Ha a vállalatok vezetőségei ezeket a feltételeket megteremtik, biztos, hogy csökkenni fog a munkaerő-vándorlás, s az egészséges fejlődés megyénk ipari üzemeiben is biztosított lesz. NAGY ERNŐ: Janicsár utca (ecsetrajz)
