Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szőke Domonkos: Szekfű Gyula társadalomszemlélete
terlandot teremteni. A fajfogalom alkalmazása nem hagyhat kétséget affelől, hogy konzervatív kísérletről van szó. A liberális nacionalizmus az 1920-as években már nem lehetett a nemzeti egység és-a Bethlen által meghirdetett társadalmi érdekegyesítés ideológiája. Az olyan liberális történész mint Gratz Gusztáv, a liberális elvek hanyatlásának okát abban látja, hogy egyrészt a liberális tanok hordozói követtek el hibát, illetve a liberalizmus nem mindig volt képes a politikát olyan szociális tartalommal megtölteni, melyeket a történelmi körülmények megköveteltek volna. A húszas években a nacionalizmus eszmekörébe beszüremkedik a fajfogalom, mely a politikai propagandába azzal a céllal kerül, hogy a gazdasági szociális feszültségek szinoním helyettesítője legyen. A liberalizmus nacionalizmus helyett faji nacionalizmust hirdető uralkodó osztályoknak éppen úgy nem volt körülvonalazott szociális-társadalmi programjuk, mint fél évszázaddal korábban. A húszas évek általános politikai közgondolkodását meggyőzően fejezik ki a kurzus politikai szólamai, melyek általában éles antiszemitizmust, szociális demagógiát tartalmaznak. Bethlen 1921 áprilisában miniszterelnöki programbeszédében a következőket mondja: a nemzet életéből a destruktív eszmeáramlatokat (értsd: szélsőjobb, kommunista — SZ. D.) ki kell küszöbölni, „kézbe kell venni a társadalom gyógyítását, hordképes középosztályt kell újból teremteni”. Hasonlóképpen vélekedik Klebelsberg is: fő feladat a faji aktivitás fokozása, melynek egyetlen eszközévé szerinte a nacionalizmust kell tenni Szekfű ehhez a keresztény kurzuspolitikához nyújt ideológiai segítséget azzal, hogy a bethleni, klebslsbergi politika számára „használhatóvá” értékeli a faj fogalmát. A Klebelsberg által fémjelzett majdani nemzetnevelő program a neonacionalizmus gondolatkörében nyert politikai megfogalmazást, és ez a politikai program nem csekély mértékben azokkal a történelmi kategóriákkal dolgozott, melyeket a magyar szellemtörténet és közülük is főképpen Szekfű Gyula korántsem „megrendelésre”, de a keresztény kurzus számára használható fogalommá tett. A történeti fajfogalom szekfűi koncepciója abból a megfontolásból született, hogy a történeti fejlődés menetét a húszas években a „mélyebb magyarság” érdekében, általa felvételezett helyes irányba terelje. Szekfű preventív intézkedésekkel kívánta a nemzeti szellemet visszamagyarosítani, s azt a „budapesti rabságból" kiemelni. Már utaltunk rá, hogy az első világháború után a magyar liberális nacionalizmus válságba került. Ezen nacionalizmusnak már a XIX. század végén is jellemző vonása volt a konzervatív ideológiai tanokkal való telítettség. Ez a tény annak a felemás magyar polgári fejlődésnek politikai-ideológiai vetületeként fogható fel, mely az egyértelmű és folytonos nemzeti-polgári fejlődési vonal hiányának következtében az uralkodó osztályok politikai uralmuk indoklásához szükséges ideológiai és politikai érveket döntően konzervatív eszmékből merítettek. A szentistváni állameszme és a „mély-magyarság” koncepciója erős faji tartalommal telítődött, a nemzeti egység és a történelmi faj fogalma Szekfűnél is szinoním kifejezéssé vált. Szekfű Gyula szerint a német kultúrától befolyásolt területen a faji kérdés speciális problémaként jelentkezik, s a Minerva 1922-es évfolyamában írt tanulmányában kijelenti: a faji tulajdonok kutatása mindenképpen a történeti kutatás körébe tartozik. Babits Mihálynak a Nyugatbeli 1931-es tanulmányából kitűnik, a magyar karakter fogalmi megragadására azért van szükség, hogy a sorselmélet tudományosan alátámasztható teória legyen. Szekfű Gyula a történeti mű hatását arra alapozza, hogy az olvasóban személyes élmény alapján tudatosodjon az egész magyar múlt. A historizált történetszemléletnek elengedhetetlen velejárója, sőt célkitűzése, hogy az illető nép által befutott történelmi pályát kikerülhetetlen sorsszerűségnek ábrázolja. Szekfű a fajt szellemiségben, történelmi tudatban, öntudatban és a pszichikum szférájában értelmezte, s nála a történeti népfaj fogalma a fajnak szellemi determinált- ságát jelenti. Szekfűnél a magyarság első s legátfogóbb élménye a kereszténység volt, amely átalakította a magyarság jellemét. Mi az oka annak, hogy Szekfű szembefordult a vérségi faj;sággal, éppúgy, mint a nacionalizmus liberális-demokrata-polgár fogalmával. Számára vitán felül állt, hogy a vándorlások alatt, másrészt a Károát- medencében lejátszódó történelmi események irreálissá teszik, hogy a magyar etnikum véri tisztasága fennmaradjon. Másrészt elveti a liberalizmus demokrata polgárszabadságát, mivel az szerinte vertikálisan és horizontálisan egyenlősítette az embereket és ezáltal felhígította az etnikumot, így a nemzet kollektív lelkiségét kiszakította a történelmi múlt determinációja aló! Szekfű a szabadfejlődés lehetőségét elveti és a fajfejlődés irányíthatóságát hirdetve, azt a politikai cselekvés leqfőbb feladatai közé sorolja. Ez utóbbi közelítésben lehetőség kínálkozik arra, hogy az osztályok feletti nemzeti összetartozás koncepcióját a faji- ság értelmezésében igazolja. Mire sem volt nagyobb szüksége a bethleni politikának, minthogy ez a történetíró eszmei védelmébe vegye a hivatalos politika nemzetnevelő programját, a neonacionallzmust. Ezáltal a szekfűi fai- értelmezés a középkori mítoszteremtés leafőbb eszközévé válhatott. Szekfű ezeréves távlatból közelít a mai történelemhez, a töréneti idő falytonossáqát a történelmi él- ményanyaq azonosságával értemezi. Ezáltal a faiisáa legfőbb kötőanvana a rvndenkori egyén emócionális kötődése lesz a valláshoz, kultúrához, szokásokhoz és erkölcshöz. A oolitika számára ez azt jelenti, hogy a fainak az emóc:ó szférájában való értelmezésében eqy ebvkai közösséa fojt összetétele mesterséaesen is alakítható. A közelítésből azt hiszem viláqosan kitűnik, hogy Szekfű a történetírói módszerben a szubiektivizmust juttatja érvényre, tudományosan pedig voluntarista álláspontot képvisel, hiszen a társadalmi összefüggések és az etnikai sajátosságok megokolása élmény alapján semmiképpen sem lehetséges. Ezután nézzük mek konkrétabb összefüggésben a népfajfogalom szekfűi értelmezését. Szekfű a népfajkategória kidolgozásával azt a feltételezését kívánja bizonyítani, hoay a nemzet osztá'vai a történeti fejlődés során az etnikai sokszínűség eMenére is, egyveretű faji és lelki karaktert tudnak kialakítani. Sőt a történeti-faji azonosság tudatának kifejlesztése nemzeti posztulótum is. Szekfű szerint a néofaj fogalma csak modern polgári termék lehet, nem abban a vonatkozásiján, hoay a népfait a kapitalista korszak termeli ki. hanem abban a vonatkozásban, hoay tiszta meavalósulása a nemzettestben csak a történeti fejlődés során viszonylag később történik mea. NemzeEséqi, faii tekintetben a középkori állam a különböző fajú népeknek és rendeknek a konalomerátuma. A fai és nép fogalmának használata a két világháború közötti időszak egyik legdivatosabb szó- járása volt. A fajfogalom alkalmazása a történettudományban és a szociológiában mindig reakciós poh'tikai törekvéseket "olt hivatott iaazolni. így van ez természetesen Szekfűnél is Szerinte a történész számára a történeti folyamatok megértéséhez a legalkalmasabb közelítés a néofaj fogalmának az alkalmazása lehet. Szekfű azzal is a történetiséa, a történeti kontinuitás qondolatát juttatja érvényre, amikor azt írja, hogy a népfaj fogalmánál a faj a nemzedékről nemzedékre való leszármazás, az öröklés momentumát, a nép pedig az egész folyamat történeti jellegét jelenti. A faji tulajdonság Szekfű szerint egy népnél naavon is saiátos adottság, amivel a politikusnak okvetlenül számolnia kell. Szekfű elképzelése szerint faji tekintetben Európáhan csak négy-öt faj létezik. Magyar faj és magyar nép különböző fogalmak, a fajt nem szabad összetéveszteni sem a néppel, sem a nemzettel. Magyar faj nincsen, de magyar nép van, A nemzettestben Szekfű szerint aktív és passzív erők egyesülnek, de csak azok a hasznos nemzetalkotók, amelyek keveredéssel a történeti élet folytonossáqában keletkeztek, s olyan benyomásokat, tapasztalatokat tudnak produkálni, amelyek a következő generációban a népfaj egységének a megvalósulását elősegítik. Szekfű szerint a magyarság nemzeti sorsa mindiq népfajközi és euróoai probléma volt. Ezt bizonyította 1843—49 is, és ezt bizo-
