Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Fejes András: A vezetés lélektanának néhány kérdése

telményeknek, hogy képes az önálló gondolkodásra, ügy­intézésre, munkájában megfelelő biztonságot csak az em­berekkel, a beosztottakkal való rendszeres kapcsolat út­ján kaphat. Amennyiben az említett decentrálással objek­tiven számolni lehet, tehát a vezető képes egy helyzet megítélésében, egy konfliktus mérlegelésében a másik fél, vagy a vezetettek csoportjának nézőpontjába is bele­élni magát és ezeket a tapasztalatokat számba is veszi döntéseinél, képessé válhat még idejében saját egyedi döntéseinek esetleges következményes hibáit kijavítani. Ezzel egyúttal elkerülhető a munkatársakhoz fűződő kap­csolatok elgépiesedése is, melynek hatásaként a vezető népszerűsége törvényszerűen magasabb szintre emelkedik. Mégegyszer visszatérve a „szakértelem” kérdésére, azt kell állítani, hogy ahol a feladat végrehajtása összetett (komplex) jellegű — tehát nem kizárólagosan szakmai ismereteket kíván — az irányítást mindenütt szívesebben bízzák olyan jóképességű — ideológiailag is tisztánlátó — szervezőkre, akik körül tudják magukat venni saját munkaterületükön nagy szakértelemmel bíró eszmélyekkel, mint a szakértő, de integráló jellegű munkát nem kedvelő egyénekre. A vezérszerep évezredek óta magában foglalva tartal­maz bizonyos elvárásokat, melyek közül talán a legklasz- szikusabb a szónoki képesség. Felvethető a kérdés, hogy vajon egy modern vezetőnek szüksége van-e szónoki eré­nyek csillogtatására, s vajon a verbális tényező csupán könnyed kifejezést, a retorikai stílusosságot jelenti-e a gondolatok és mondanivalók tartalmától függetlenül. Tény, hogy korunk felgyorsult tempójában beszűkültek a klasszi­kus szónoklatok lehetőségei és a ma emberét nem hatják meg jól hangzó, de üresen csengő mondatok. Azonban, ha a kérdést más beállítottságban értelmezzük, joggal feltételezhetjük, hogy a kifejezés könnyedsége a közösség előtt álló problémák gyökeres ismeretével van kapcsolat­ban. „Amit jól megértünk, világosan ki tudjuk fejezni, ilyenkor könnyen rátalálunk a megfelelő szavakra” — írja Ars poeticájában — Boileau. Az egyén és a környezete egymáshoz való viszonyulása alapján az embereket két csoportba lehet osztani. Az egyik az introvertólt típus, mely a saját maga belső történéseit teszi meg érdeklődési középpontjául, a másik az extro­vertált, kinek pszichés aktivitása inkább a külvilág jelen­ségei felé irányul. A tudati működéseknek a külvilág, illetve a szubjektív jelentégek felé való i rá nyúlási aránya minden embernél az életfeltételek függvényében változik ugyan, de egy-egy hosszabb életszakaszban az egyik min­dig jellemző. Amennyiben elfogadjuk azt a kísérletdeg bizonyított tényt, hogy az extrovertált személyiségtípus fő jellemzője a jó szociális hatékonyság, a világ jelenségei felé való nyitottság, az emberekkel való kapcsolatteremtés magasabb foka, úgy hallgatólagosan azt is fel kell téte­leznünk, hogy emberek vezetésére egyes esetekben alkal­masabbnak tűnnek, mint a szélsőségesen zárkózott (intro- vetált) személyek. Ennek elfogadásával egyúttal érintünk egy másik kérdést is, mégpedig a személyek közötti kap­csolatteremtés iránti fogékonyság szükségességét. A ha­tékony, szocialista eszmeiségű vezetés sohasem szigete- lődhet el a társadalmi közgondolkodástól, a közösség érdekeinek figyelembevételétől. Miután filozófiai alaptétel szerint az általános jelenségek mindig az egyes, egyedi eseményekben öltenek testet, így az egyéni személyközti kapcsolatokban megnyilvánuló véleményeket nem szabad figyelmen kívül hagynia annak, aki a sikeres munka feltett szándékával, igényével vállal felelős beosztást, vezetői pozíciót. Ez a szükségszerűség — tehát a különböző vélemé­nyek meghallgatása, illetve azok lehetőség szerinti figye­lembe vételével egy, az utóbbi évek kutatásainak homlok­terébe került személyiségjellemzőnek a vezetésre gyako­rolt hatását is feltételezi. Egy olyan tulajdonságról van szó, mely a külvilág felől jövő jelzések, információk kielem­zésével (dekódolásával) áll szoros kapcsolatban. Az úgy­nevezett represszor személyiségtípus hajlamosított a szá­mára kellemetlen, illetőleg lefogadott gondolatmentével össze nem egyeztethető információk elhárítására, míg a szenzitizátor ezzel szemben fogékony még az önös érde­keivel ellentétes jelzések értelmezésére is. Könnyű belátni, hogy e személyiségjellemző szoros kapcsolatban áll az összemélyiség rugalmasságával, illetve merevségével (ri- giditásával). Noha kifejezetten vezetéslélektani kísérletek etéren még nem történtek, mégis jogos alappal feltéte­lezhetjük, hogy a rugalmas személyiségfelépítésű, szenzi­tizátor vezetők a bővebb informáltságuk következtében körültekintőbb döntések meghozatalára válhatnak poten­ciálisan képessé. Az emberek irányítása olyan társadalmi folyamat, mely bonyolult pszichikummal rendelkező egyének egymás­ra hatásában nyilvánul meg. A vezetőnek annak tudatában kell tehát terveznie, szerveznie, irányítania, hogy a kitű­zött célokat emberek valósítják meg. Olyan emberek, akik nemcsak munkavégző képességeikkel, hanem érzéseikkel, vágyaikkal, gondjaikkal, problémáikkal társadalmi vonat­kozású és családi terveikkel vannak jelen munkahelyükön. A vezetői pocízió igencsak kétélű helyzet, a hatalommal szemben e szerepnek igen „hálátlan" kötelességei vannak — pl. beosztottak bírálata, ellenőrzés stb. — és a gyakori feltételezéssel szemben nem a legszabadabb helyzet, ha­nem a vezető legkevésbé szabad személyisége csoportjá­nak. Társadalmunkban a vezető hatalma nem személyes eredetű, pozíciója megbízatás, ő csupán képviselője a dolgozók hatalmának. Homans és Reymond-Rivier — kik a népszerűség összetevőit kutatták — megállapítása sze­rint: „A vezető csak akkor tehet szert jelentős befolyásra, ha pozícióját „primus inter pares" — azaz első az egyen­lők között — ként úgy értelmezi, hogy viselkedésével, magatartásával, tudatosítja azt, hogy csoportja normáinak még a vezetetteknél is szigorúbban veti alá magát. Az irányító munka igen lényeges és egyáltalán nem köz­kedvelt része a beosztottak, illetve vezetettek munkájának, viselkedésformáinak értékelése. A mérlegelés, mely végső eredményében a dicséret, illetve bírálat különböző for­máiban záródik le, jóformán sohasem mentes szubjektív elemektől sem, hiszen közismert általános-lélektani tény, hogy minden egyén észleléseit (percepcióit), majd ennek törvényszerű következményeként az azt követő gondolko­dási folyamatokat is szubjektív tényezők nagyban képesek befolyásolni. Az egyén vágyai, elvárásai, érzelmi felhan­gokkal színezett emlékképei valóságtorzító hatással ren­delkezhetnek, melyek túlsúlyba kerülésével a döntések is magukon viselik a valóságtól való nagyfokú elszakadás jegyeit. Természetesen az objektív törvényszerűségekhez való hűséggel, a körültekintő döntéshozatallal — mely leginkább a már említett demokratikus jellegű vezetési stílus jellemzője — lehetőség nyílik e szubjektív hatóténye­zők legnagyobbfokú kiiktatására, mely azután hosszabb távon a vezetői tekintély és befolyás megszilárdulásában gyümölcsöződik. Nem lehet túlzott követelmény a szocialista társada­lomban vezetői pozíziókat betöltő egyénektől, hogy igye­kezzenek magukat az előítéletek hatása alól felszabadí­tani. Egy ember csupán tetteivel, cselekedeteivel jelle­mezhető, magában való lénye ugyanis semmit sem mond az egyénről, értékeiről. Alapvetően hibás értékítéletek kialakításához, gyökeréig téves, elhamarkodott vélemény- alkotáshoz vezető módszer az előítéletek talaján nyugvó általánosítás, mely a túlzott egyszerűsítésekre törekvő kategorikus gondolkodás jellemzője. Igen gyakori jelen­ség, hogy az értékítéleteket az úgynevezett halo-effektus jelentősen módosítja. A „haló” jelenség — fényudvar — fogalmát a pszichológusok a fizikából vették át és igen találó kifejezés az emberek megítélésében elkövetett egyik legjellemzőbb hiba megjelölésére. E hiba lényege abban áll, hogy az egyén valamilyen nagyon domináns — kar- dinálisnak is nevezhető — személyiségjellemzője mintegy ­fényudvarként elhomályosítja, láthatatlan háttérbe szorítja M a többi tulajdonságot, mely azután a véleményezőt köny- nyen elhamarkodott, egyoldalú ítéletalkotásra késztetheti. Természetszerűleg ez az effektus nem csupán pozitív irány- 45 ban hathat, hiszen amennyiben a legjellemzőbb 'tulajdon­ság nem képvisel általánosan elfogadott értékeket, a vé­leményalkotást a negatív irányba is befolyásolhatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom