Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Fejes András: A vezetés lélektanának néhány kérdése
TUDOMÁNYOS MŰHELY | FEJES ANDRÁS: I I A vezetés lélektanának néhány kérdése . Az emberi cselekvés egyik fontos sajátossága, hogy manipulativ jellegű, a környezet átalakítására irányul és akkor a legeredményesebb, ha társas, tehát csoportos munkavégzés formájában ölt testet. A közös tevékenység ugyan már az állatvilágban is fellelhető, de a tudatos, előre megtervezett, a célt anticipóló munkatevékenység kifejezetten emberi sajátosság. Amikor az egyének egy csoportja valamilyen feladatot együttesen kíván megoldani, nemegyeszer felmerül a kollektív és koordinált cselekvést meghatározó célok pontos körülírásának, az erőkifejtés megtervezésének és a feladatok megosztásának a szükségessége. Egyrészt ez a tény, másrészt pedig az, hogy még a legdemokratikusabb közösségekben is egyes személyek nagyobb kezdeményezést, hozzáértést tanúsítanak mint a többiek, a kezdetben homogén jellegű ember- csoportban differenciálódást eredményez. A legsikeresebben tevékenykedő személyek ugyanis idővel kiérdemlik a „vezető” elnevezést, s nem egyszer nagy a befolyásuk a tekintélyüket elismerő egész emberi közösség magatartására, még ha formálisan nem is ruháztak rójuk hatalmat. Az objektív szükségszerűség és a munkamegosztás következményeként a csoportok élén azonban a legtöbb esetben hivatalosan is megválasztott, vagy kinevezett személyek állanak és ezek irányítanak, viselik a felelősséget az egyének tevékenységének koordinálásáért a közös cél elérésére irányuló törekvésben. Munkájuk sikeres ellátásához a vezetői ranglétrán elfoglalt fokozattól függően más-más ismeretekre, beállítottságra és személyiségi stílusjegyekre lehet szükségük, így a státusukból adódó pszichológiai problémákkal csupán általánosságban lehet foglalkozni. E kitétel egyben megkérdőjelezheti az intézményesített vezetők munkájával kapcsolatos lélektani kérdések boncolgatásának, elemzésének szükségességét, de ha elfogadjuk, hogy e tevékenységben vannak közös elemek is, előfordulhatnak olyan azonos mozzanatok, melyek a szereD- hez kapcsolódnak, akkor lehet és igenis szükséges ezeknek a jelenségeknek a vizsgálata olyan módon, hogy elvonatkoztatva a partikuláris különbségektől figyelmünket az általános szabályosságok felé fordítjuk. A hivatalos vezetők kinevezése során minden korban és társadalomban — kivéve igen ritka körülményeket — bbjektív kritériumok felállításával igyekezték az esetlegességet elkerülni. A történelem folyamán a vezér—vezető szerep ellátásának feltételei sokszor változtak, de a legtöbbször azt a hármas értékelést használták, melyben a jelölt politikai megbízhatósága, szakmai hozzáértése és emberi személyiségének milyensége került mércére. Mindezt tették akkor is, ha — nem úgy mint korunkban és társadalmunkban — ez nem kapott konkrét megfogalmazást. Attól az egyéntől, aki társadalmi értékeket képviselő vezető szerepre pályázik, joggal várható el, hogy magatartásával, életmódjával bizonyítsa a politikai irányvonal melletti pártos állásfoglalását. Minden társadalmi rendszerben természetes jelenség, hogy az intézményes vezetők kijelölésében, illetve megválasztásában egyik legdöntőbb feltétel a jelöl politikai téren való megbízhatósága és aktivitása. Az említett hármas feltételrendszer második jelentős szempontja a szakmai képzettség, a konkrét munkajellegű feladatokhoz való értés színvonala. E tényezőt az irányítói munka hatékonysága szempontjából értékelve a szociálpszichológiai kutatások az első hallásra meglepő eredményhez jutottak. Megállapítást nyert ugyanis, hogy minél alacsonyabb szintű vezetésről van szó, annál nagyobb- fokú a pozitív együttjárás (korreláció) a konkrét szakmai tudás és a vezetői tekintély között, míg magasabb szintű irányítói munkáknál inkább az általános áttekintőkészség, az integrálóképesség és a szervezésben való jártasság határozza meg a jó értelemben vett tekintélyt. Fayol mindezeket adminisztrációs adottságként határozta meg, ami fogalomrendszerében annyit jelent, mint előrelátni, szervezni, koordinálni és ellenőrizni. A fent említett rendkívül lényeges gondolatot meg is próbálta százalékos táblázatokon szemléltetni, melyek mutatói jelezték, hogy egyes vezetői szinteken hány százalékra tehetők a különböző adottságok optimális részaránya. Ezeket az értékeket Fayol becsléssel határozta meg, tehát nem pontosak, de éppen elék tájékoztatást nyújtanak annak megállapításához, minél magasabb fokozatú helyet foglal el a vezető a hierarchiában annál kisebb jelentőséggel bírnak munkája hatékonysága szempontjából a részletekbe menő szakmai ismeretei. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsen szükség speciális képesítésre, hanem azt, hogy jól képzett egyének közül — a vezető kijelölése során — előnyben kell részesíteni azokat, akik nem csupán a szűk szakmai ismeretekkel, hanem a vezetéshez szükséges szélesebb látókörrel és egyéb olyan tulajdonsággal is rendelkezik, melyek nagy valószínűséggel felhasználhatók az irányítói tevékenység gyakorlatában. A vezetők megválasztásának, illetve kinevezésének harmadik — az utóbbi időkben oly gyakran hangoztatott — kritériuma a lélektan tárgykörében nyer megfogalmazást, mint a vezetés személyiséglélektani és szociálpszichológiai feltételei. A lélektani feltételek, illetőleg tényezők egymásraható hálózata sokkal bonyolultabb, mint első látszatra tűnik, de nagyon fontos érdemben foglalkozni velük, hiszen klasszikus történelmi példákkal és a mindennapok gyakorlatában tapasztalatokkal lehet bizonyítani, hogy az első két feltételnek való tökéletes megfelelés — politikai állásfoglalás és szakmai hozzáértés — még nem biztosítéka is egyben a jó és hatékony irányítói tevékenységnek. Kultúrák pusztultak el tehetségtelen politikusok keze alatt, tömegével vesztettek döntő csatákat személyiségükben nem megfelelő vezérek, olyanok, akik rátermettség nélkül irányítottak embertömegeket, hadseregeket. Az élet természetesen nem mindig holttestekben állítja számláját, de nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a hiányos felkészültség, a vezető meg nem felelése a békés időkben is sokszor felmérhetetlen károkat okozhat. A vezetői tevékenység sikere a legáltalánosabban
