Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: A lagzi
És mi azért utazunk csak. Hárman a földi utakban. Hogy magyarázzuk a legszebb Pillanatokban a romlást — HATALOM: Mondtam, mit üzennek, Nékem se segíthet Néhány vonalon túl Részeg-buta látszat. Nékem, ha jogom van, Nékem, ha jogot mér önnön kezem, annyi, Minthogyha a pára Szépen lecsapódik, És addig, amíg van, Megjátssza az ábrát — LÁNY: Idejönnek Csuda-népek, Idevágnak Csuda-képet Mutogatnak Csuda lelket, S ami megjön, Bizony el megy — FIÚ: Mégse lehet, hogy Most, amikor már Tudva tudom, hogy Hol van a nyitja. Mindez egészen. Úgy becsukódik Bennem, előttem, Halva, miattam, — A NÁSZAGY: Nyikoroghatnék, Hogy a négy lábam Lemerülhetne Emez órában, Lemerülhetne Le, a jó mélybe, Hogy a megváltást Odalent kérje — LÁNY: Hova gondolsz? Lezuhanni? Hiszen ott nincs, Soha senki I HALÁL: Most lenne a kérdés, Kislány, ha nem unnád! LÁNY: Mi a kérdés? Felelet kell? Ha beéred Köszönettel — HÁLÁL: őszinte a kérdés: Kellünk mi tenéked? FIÚ: Még ne siesd el, Rágd meg a választ! LÁNY: Tudom, egyszer úgyis itt vagy, De ha most még Kezed itthagy, Haladékod, Ha megadnád, Kapod egyszer A kamatját! HAUL: Nincs súlya kamatnak Nálam, de ha most itt Elmondani mernéd, Mért hagyjalak élni? FIÚ: Néki is annyit Mondj, ha igaz vagy, Annyit, amennyit Nékem ígértél I LÁNY: Szeretem, mert Szeret engem. Szerelem van Szerelemben, Nem a test van Csak a testben, Se találtam, Se kerestem, Kevesebbel Be nem érem, Szerelem van, S a szemérem, Neki adtam. Ami bennem Kicsi érték: Szeret engem. HALÁL: Mind így igaz ez már? Mind így igaz is volt? Mind így igaz is lesz? FIÚ: Félek, a szóból Még ki se tetszik, Mennyire így van, Száz igenemmel Esküszöm érte. És ha a szív tud Verni, a ritmus Minden igéje Robban el érte! öt szeretem csak! Arca, a lelke Tükre örömnek, És ha az önzés Látja magát meg Ebben az arcban, Mint a tükörben, S lelke tavában, Mint a tükörben, Mit tehetünk már, Nézve a néző, Nézve a nézett összeborul már, Mert a tükörnek, És a tükörben összemosódó Párja-tükörkép Egy nyomatának Épp az a haszna. Hogy ne maradjon Semmi nyugalma, Lelje-találja Ebben a titkos Tönkremenésben Lelke világát. Testi valóját — A HALÁL ANYJA: Hogyan tanult, Hogyan s kitől, Hogy ennyire Hűségesen Fejezte ki önnönmagát? A HALÁL APJA: Mennyi hatalmat akarnak Lenn, a kicsinyke gomolyban összeterelni azért csak, Hogy levonuljon a létben Minden: a kétes adósság Kényszere hajtja az embert, Lenni, szerezni, magában Élni, amit nehezen bár Végre megért, ha ijesztik. HALÁL: Két test, ha kilobban, Eggyékavarodva, Két test, ha a másik Jól adja a jussát, Jól kapja helyébe Édes gyönyörét is, És vesztve erőből Újítva megújul — Hogy rendbe'-találtuk Test, lélek ügyét itt. És bár riogattunk, Most messzekerülünk, Én és az anyám is, Én és az apám is Új gondolatokkal Számolva megyünk el — LÁNY: Az enyém az, Hogy az estét Nekem adtad — Ha keresnéd — HALÁL: Jó, jó, legyen ennyi! Minden, ha halandó Még lássa a létet, És értse, hogy elmegy! FIÚ: Bátorodom mór! Felnyitom újból, Újra a percet. És belenézek. HALÁL: Jó, jó —legyen ennyi. Úgy kell lemerülni, Kis térben, időben, Hogy minden arányra, Dallamra derüljön — A LÁNY ANYJA: Ha ez így van, ez így van. Hova menjek, az út vár? Ha kimondom az estét, Hiszik is, nem is ezt már, Meg az is csuda furcsa, Hogy a jötte menés is — A LÁNY APJA: Hagyd a világot az útján, Tedd, ami tennivalód van! A FIÚ APJA: Ha megértem a percet, Kiderül az egész sors! A FIÚ ANYJA: Mondhatok ennek akármit, Megy buta ésszel a falnak, Csak csuda nagy szavakat tud, Hogyha veszélyben a gönce, Mit hova tesz, ha a vész megy A HALÁL ANYJA: Csak locsogás! Ha jár az ész, ügyes maradsz, S csak jót remélsz! A HALÁL APJA: Minket a tér, az idő is Egy fele hajt, a parancsot Téve, akarva akarjuk, Hogy ne legyen se kivétel, Se nagy összesereglés. Minden a perc követésén Múlik. Az arca mutatja, Mekkora nagy lehetőség Rejlik a tarka világban. Ebben az arcban a két szem
