Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Tánc (vers)
imillllllltlIIIHIIIIIIIIIIHIIIIIHIHilllllllHltlIIIIIIIUIIIHHIMIIIIIIIIHIIIIIIIIIIHIIIIIHHIIIllllllllHMIIIUim Tánc TiiimiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiinniHiiiuHimiiiiiiiiiiiimnmuHiniHHiHiimiiiiuiiiHiiiiHHuiiiiiumHniii» !. Ránt a keringő, Ránt el a táncba, Lépi a ritmust, Lengi a lengést, Rengi a rengést, Hajtja előre, Hajtja továbbra, Indavonalban, Hajtja a testet, És a bokánkban, És derekunkban Hajlik az értés, Hajiik a szólam, Mint ahogy érti Fény a szemünkben Ezt a keringést, Mint ahogy érti Cél az agyunkban, Hogy csudajó ez, Hogy csak az álom Kell befejezni Ezt a zsibongást, És ahogy éltet, Száll e kerengés, Ott van a másik Test, ugyanebben, Egyre pereghet, Rántja bokáját És derekát is, Épp ez a dallam, Már közelebbről És közelítve, Már a ruhát sem Tiszteli többé Itt ez a ritmus, Már ez a dallam Áramot áraszt Ujjahegyünkben, És a karunkban. Már buja mellünk Szertelenül is Húzza-taszítja, Lengi a lengést, Rengi a rengést, Már a hasonlat Felfut a csókig, Mint Európát Ázsia teste Egybefonódva Kergeti egyre, Benne az áram, Bennem az áram, Azt a derengő És sose múló. Hajnali, fényes, Égi sziporkát, Mely csakis akkor Ébred egészen, Hogyha a mámor Messzi világok Nagy pereméig Küldi a lelket, S már a napot sem Látja elégnek, Már a Tejúton Száll ez az önzés, FARKAS ANDRÁS: Hogy kikeressen Minden anyagból Annyi kevéskét, Annyi vigyázót, Annyira szépet, És elegendőt, Mely beleforrad Ebbe a rengő, Ebbe a lengő, Ropva-keringő, Ellobogásba, Hol nem a lángok Gyors futamában Reszket a szív már, És nem a szív kér Elszabadulást, fcs nem a vérünk Várja a végső Egybekelést sem, Csak kicserélni, Adni szeretnénk Végre magunkat! I!. Egy ri peg ősét, Egy ropogósát, Egy csipegőset. Egy csobogását Járjon a lábunk, Hogyha maró seb, Hogyha maró hab, Szád, be ne kössed, Úgy vigadósabb, S messzire járunk, Itt van a farsang, Itt van a láza, Ropja ma gyorsan Felcicomázva És beleunván, Hajnali tűzbe, Esti legekbe Mondja csak, űzve, Néha hebegve: Meg se halunk tán! Meg! — Bizony, így van Bár keresünk még, Kis bajainkban Mit rakodunk szét. Mit hova tennénk? Visszük a múltat, Mint a kölöncöt, Látjuk avultnak, Mint a bolondok, Semmire menvén, Egy ripegőset, Egy ropogósát, Egy csipegőset, Egy csobogását Hozzon a tornánk, És az idősebb Álmodozónak Csak viselőset Hozzon a holnap, Évei tornyán, Szüljön a holnap Éveket újra, Álmodozónknak Messzire fújva Fellegek alját, Mert az a szép ám, Hogyha a fösvényt Játszom a métán, És jön a köszvény Rontani dolgát, Szemtelen évek Tánca hörögve Hajtja a vénet Ropni örökre, Ropni, amíg van, Egyre bolondul, S ropja a táncot, Majd belejajdul, Hogyha a tánc sok, Hajnali kínban.
