Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - HAGYATÉK - Pál F. János: Egy kézírásos emlék

liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiii!iiiiimiiiiHiiiHiiiiiiiiuHi'iiiiiiiim<iiimmmuiiiiiiuiiiiiimtitiiHiiiuiiiiiiiiimiiiii4mH£

I PÁL F. JANOS:

Egy kézírásos emlék Sárosy Gyula gyöngyösi bújdosásának idejéből

TiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiuiiiiiiiiiiiiiimiiMiiuiiiiiiiiniiuiiiiiiiiiiiiiimimimiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiT

A szabadságharc bukása után Sárosy Gyula, mint az inkriminált Arany Trombita szervezője, bujdosni kényszerült. Eközben vetődött 1850 szeptemberében Gyöngyösre. Itt álnéven (Sorsich Albert) tartózkodott 1852 november végén (egyesek szerint karácsony hetében) történt elfo- gatásáig. Gyöngyösi tartózkodásáról Káplány József számol be a költő borossebesi szülőházán elhelyezett emléktábla leleplezési ünnepélye alkalmából 1889-ben Aradon kiadott „Sárosy-Album” 83—96. lapjain. E leírás szerint Sárosy mint német nyelvmester tartotta fent magát, de a katonatiszteknek olasz, a csendőröknek pedig magyar nyelvleckéket is adott, mivel egy akkori kormányrendelet a fentiek számára kötelezővé tette az említett nyelvek tanulását. Anyagi helyzetének javulásához hozzájárult az is, hogy a városban működő Taposy-féle magántanulóintézetben, mint magyar nyelvtanárt alkalmazták. Itt tanítványai nagyon megszerették, s ezek szüleinek megbecsülését is sikerült elnyernie. A magyar történelmet a intézetben egy Köler (Köhler?) nevű segédtanító tanította s az ő tankönyvét Sárosy versbe szedte, hogy a gyermekek így nagyobb kedvvel tanulhassák. Ez a versbe szedett magyar történelem (krónika) már korán elveszett és feledésbe merült. Káplány József is csak az első hat sorát tudja idézni egy akkori tanuló emlékezete szerint. Ez a közlés megegyezik azzal, amit Sárosy összegyűjtött műveinek első kiadója, Abafi Lajos (az általa indított Nemzeti Könyvtár sorozatban) idéz (III. kötet XXXV. lap), s aki magát a költeményt szintén elveszettnek jelzi.

A felszabadulás után jelent meg Bisztray Gyula közzétételében az Akadémiai Kiadónál Sárasy Gyula munkáinak kritikai kiadása két kötetben, mégpedig több évi eltolódással, az első kötet 1951-ben, a második pedig 1954-ben. Az első kötetben még elveszettként említi a szóbanforgó költeményt (16. lap). A második kötet azonban már teljes terjedelmében közli, mégpedig nem kézirat, hanem egy 1831-ben megjelent ifjúsági folyóirat, a Kis Lap (szerk. Forgó bácsi) közlése alapján. Az említett lap 21. és 22. száma közölte a költeményt, de Abafi — bar kiadása később jelent meg — ezt a közlést nem vette figyelembe, mint ahogy a múlt század Sárosy-méltatói is sajnálattal emlékeztek meg arról, hogy a verses krónika elveszett. A költeményt az ifjúsági laphoz Abonyj Lajos, a neves író küldte be. Ö a vers szövegét Beöthy Etelkától (Beöthy Lajos későbbi hevesi főispán leányától) kapta, aki testvéreivel együtt egy ideig Sárosy tanítványa volt. Abonyi Lajos a Fővárosi Lapok 1890. évi június 20-i számában újra figyelmeztetést adott az elveszettnek hitt vers publikálásáról, de ez sem változtatott azon a nézeten, hogy a kutatók továbbra is elveszettnek tartsák, egeszen a legutóbbi időkig.

Minden valószínűség szerint Abonyi Lajos sem Sárosy eredeti kéziratát, hanem egy — tálán valamelyik tanítványa által készített — másolatát küldhette be az ifjúsági laphoz. Sárosynak elfogatása előtti menekülésekor ugyanis a vele együtt lakó Sorsich Júlia, a költő kéziratait az utolsó pillanatban elégette, hogy a házkutatás elől ebeket eltüntesse. (Ekkor égett el a Gyémánt Trombita is.) Feltehető, hogy Sárosy, esetleg Köler a Taposy-magán- intézet tanulóinak a költő által versekbe szedett magyar krónikát lediktálta, s a gyermekek ebből tanultak. Egy ilyen másolat lehetett Abonyi közlésének alapja. Valószínűsíti ezt az is, hogy — mint örömmel közölhetem — rábukkantam egy másik másolatra, melyet nyilván valamelyik tanítványa írhatott le.

Ezt a kéziratot egy kék színű, préselt mintás papírkötésű füzetecske tartalmazza. Az elülső borítólap külső oldalán kis, terrakotta színű rombusz alakú papírcímke

van felragasztva, aranyozott szegéllyel és aranyozott TAPOSY M. felirattal. A füzet szélessége 22, magassága 27 cem. A krónika hat levélre (12 lapra) terjed. Mindegyik lapon a ceruzával megvonalozott sorokra tintával írt szöveget egy tintával rajzolt keret fogja körül, a lap széléig 2—2 cm-es margót hagyva. A kézírás gyermekies.

A szöveg terjedelme és korszakokra való bontása azonos a kritikai kiadásban közölttel. Magában a szövegben is alig találunk lényegesebb eltérést, inkább csak a központozásban, kötőszóknál, egyes jelzőknél van változás. Gyermek leírását tekintve, természetesnek vélhetjük, hogy szép számmal találhatunk helyesírási hibát is. Ténybeli lényeges eltérés csak a második korszak 44-ik sorában található, ahol a szöveg a kritikai kiadás szerint: ..Gertrudra Bánk nádor addig kardot ránta”, míg a kéziratban ez olvasható: „Gertrudba Kont vitéz addig kardot márta". A nyilvánvaló szövegrontás okát nem tudhatjuk. A kritikai kiadásban kiemelten szedett szavak, nevek a kéziratban alá vannak húzva.

A magyar krónikát a füzetben egy 3 1/2 levélre (hét oldalra) terjedő gót betűs német szöveg követi, mely a „Pflichtenlehre” címet viseli és főként erkölcsi szabályokat tartalmaz, gyermekek számára jól körülírt és oktató módon, prózában.

Célja ugyanaz lehetett, mint Sárosy Gyulának ugyanebben az időszakban, ugyancsak a Taposy-féle intézet növendékei számára írt tanító verse, az „Életrend gyermekek számára", melyet már Abafi is közölt Sárosy-kia- dásában. A magyar krónika és a német Pflichtenlehre leírása nem egy kéztől ered és az utóbbi szerzősége, azt hiszem, kideríthetetlen.

A kis füzet már hosszú évtizedek óta van birtokomban, s bizony ma már nem tudom pontosan megállapítani, hogy mikor és honnan került hozzám. Kézirataim között feküdt el, s megvallom, nem sok ügyet vetettem rá, csak mint múlt századi írásos emléket őriztem. Nemrégiben, hogy a kritikai kiadást forgattam, ismerősnek csendültek fel a krónika verssorai, s ekkor utánanézve derült ki, hogy a kis füzet egy Sárosy-költemény korabeli kéziratos másolatát foglalja magába.

A magyar krónika értékelését és Sárosy életművében elfoglalt helyét a kritikai kiadásból megismerhetjük. Itt csak azért ismertettem a körülményeket, hogy örömmel állapíthassuk meg, hogy a sokáig elveszettnek tartott költeménynek, ha nem is eredeti kézirata, de legalább egy korabeli kéziratos emléke fennmaradt.

A gyermekkéz másolta Sárosy-költemény első lapjának facsimiléje-