Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Sereg József: Forradalmak a Mátra alján

1111111 It 11■ 111111111111111:11(11 ill 111 i 111111 »• 1111111111

> 11 ■ 111111111111111111111111111111111111111111

|iiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiliiiniiiiilliiiMiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiuiiniiiiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiu

SEREG JÓZSEF:

£

Forradalmak a Mátra alján

HARCBAN A FASISZTÁKKAL A DOLGOZÓ NÉP FELSZABADÍTÁSÁÉRT (1920—1944)

s

.................................................... ...........................................,ii„>iii,i>„>,„,i,,,ii,iii,„„i,„1,11,11........<i,M„M,ii„i„>tii„iuM„M„iti„iii„u,„M,„m„,i„>i,>i,»,>F

A Mátraalja és Gyöngyös a tanácshatalom leverése után visszasüllyedt gazdasági, politikai és kulturális életét tekintve a vidéki kisvárosok szintjére. A lehetőségek beszűkültek, a társadalmi kapcsolatok besűrűsödtek, a levegő áporodottá vált, mint amikor a tisztító vihar hirtelen félbeszakad és visszatér a fullasztó viharközi nyo- mottság.

Még egyszer és utoljára visszatért a „kaszinós, uram- bátyám-világ". A hivatalos társadalmi élet felszínén a fegyverekkel visszaállított nyugalom látszólag biztosnak tűnt. A város kedvező természeti és gazdasági földrajzi fekvésénél fogva hamarosan újra a vidéki kapitalizációs törekvések egyik csomópontja lett. így az átlagos kisvárosok életénél gazdasági élete mozgalmasabb lett. Jelentős bor- és gyümölcstermelése folytán az agrárkereskedelem és a vele kapcsolatos hitelélet meglehetősen újralendült. A helyi árszintek lényeges szerepet játszottak az országos árszínvonal kialakításában. A kiegyezés korában alapított hitelintézetek újra felvirágoztak. Szokatlan látványként hatott a viszonylag kis város főterén az egyre-másra tömörült, hangzatos nevű hitelintézetek sora, melyek reklámjaikban mind a kisemberek támogatását szervezték. Mintha csak minden tőkés vállalkozás áldozatokat vállalna a Gyöngyös környéki kisgazdák termelésének fellendítéséért. A reklám megérte, hiszen a külkereskedelemben is számottevő Gyöngyös környéki bor jövedelmező kereskedelmi cikk volt. A hitelélet nagyságát mutatta, hogy az egyik középszerű gyöngyösi bank: a Gyöngyösi Takarékpénztár Egyesület 1943. évi december 31 -i leltára a háborús viszonyok közepette is 4 863 151,03 Pengő volt.

Gyöngyös nagy határából viszonylag kevés volt a művelhető terület, Mátrafüred, Mátraháza és Kékestető erdőségei is a városhoz tartoznak. A határ (Encspusztá- val együtt) 9732 kh. Ebből erdő 3261 kh., szántó 2659 kh., szőlő 1777 kh., legelő 845 kh., kert 166 kh., rét 163 kh. és terméketlen terület 861 kh. volt a 30-as években. A legértékesebb hányad természetesen a szőlőterület volt.

Sajnos, a híres gyöngyösi borok termőtalaja, a Sárhegy ekkorra már „lepusztulva” emelkedett a város fölé. A XIX. század végi nagy filoxera-járvány a gyöngyösi szőlőkben jelentős kárt tett. Az elpusztult telepek nagy részét direkt termő fajtákkal pótolták. Jelentős területeket nem telepítettek újjá. Elsősorban a Sárhegy maradt parlagon — így nem csoda, ha csökkent és minőségében romlott a gyöngyösi bor értéke. A régi szőlők helyébe a gyöngyösiek „kibíró” földeket szereztek a szomszédos szőlőtermesztő községekben, elsősorban Abasáron és Visontán.

Mivel Gyöngyös gazdasági életét a belterjes szőlő- és gyümölcstermelés határozta meg, ennélfogva a mezőgazdaság kapitalista fejlődése eltért a mezőgazdaság országos kapitalizálódási szintjétől. A bor- és gyümölcskereskedők kezén jelentős tőkék gyűltek össze, s ezek nagy részét részvénytársasági formában szőlőtelepek létesítésére fordították. (Ilona-telep.) Nagyszámú agrárbérmunkát vettek igénybe. Kényük-kedvük szerint uralták

a piacot, s így a kisparasztság termésének is korlátlan vámszedői voltak. A város határában csak egyetlen nagybirtok volt. A gazdag parasztok birtoka sem haladta meg a százat. Mégis a belterjes szőlőgazdálkodás nagy pénz- forgalmat eredményezett. A szőlő kezelésében szakértő, szívós kapás parasztság bizonyos időszakokban „jól fizetett munkaalkalmat talált” — s így átlagosan jobban keresett, mint más vidékek szegényparasztsága. Sorsuk mégsem volt irigylésre méltó, mert bár idényben jól kerestek, de bizonyos hónapokban egyáltalán nem volt munka. Másrészt, munkaerejüket „emberpiacon” kellett áruba bocsátani. Létszámukra tájékoztatást nyújt az 1945- ös földreform felmérési adata, mely szerint a negyvenes évek elején Gyöngyösön kb. 1000 kapás család élt.

A kisparasztok gazdálkodása szőlőtermesztésben korántsem volt korszerű. Igen sok minőségen aluli szőlőtelep éppen az ő birtokukban volt, nagy részüknek nem volt megfelelő pincéje és bortároló készlete, arról nem is szólva, hogy korszerű gépi és vegyi felszereléssel szinte egyáltalán nem rendelkeztek. A kisparasztság 1—2 hold szőlőterülettel rendelkezett, szőlője művelése minden erejét lekötötte.

A középparasztság száma viszonylag kevés volt, a „birtokból” jól megélt, célja a nagygazdák „kasztjába" való bejutás volt. A gyöngyösi szőlős nagygazda jól felszerelt gazdasággal, állandó cselédekkel rendelkezett, családja pedig összenőtt a hivatali „középosztállyal". Tehát a gyöngyösi parasztság a kialakuló, és a két világháború között továbbfejlődő tőkés termelés igényeinek megfelelően rétegződött.

Az 1930-as gazdasági válság a városban és környékén élő kis számú munkásságot sem kímélte. A korabeli jelentések szerint a Parádi üveggyárban nyolcvan munkáscsalád maradt munka nélkül. 1933. január 1-én a gyöngyösi lignitbánya, a későbbi XII. akna elődje, százharminc munkást és tisztviselőt tett az utcára. Ez a teljes létszám hetvenöt százaléka volt. A munkásosztály gyér voltára utal az az adat is, amely Gyöngyösorosziban az 1930-as évek végén az ércbányászok számát negyven főben állapítja meg.

A két világháború között Gyöngyös lakosságának száma a következőképpen alakult: 1920-ban 19 715, 1930- ban 21 281, a különböségből adódó népszaporulat tíz év alatt 1566 fő volt. Leszámítva az elhalálozást, a természetes szaporulat csak 345 fő. Ez alatt az idő alatt a városba beköltözött 1223 fő. Tehát lényegében tíz év alatt az őslakosság száma csökkent. Az eredeti lakosság létszámának csökkenése meghaladta a négy százalékot. A város adataival foglalkozó hivatalos feldolgozás a jelenség okát a szociális viszonyok elmaradottságában látta. A város rendelkezett egy hatszáz ágyas alapítványi kórházzal. Ennek az intézménynek azonban több mint a fele az elmebetegek ápolását szolgálta. A bizonytalan gazdálkodási viszonyok a maradék erőket sem tudták megfelelően értékesíteni — így az egészségi helyzet általánosan rossz volt. A lakosság szaporodási arányszáma jó-