Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Viktor Rozov: A szabadalom (Ford.: Hekli József)
ANTON: Köszönöm, Tamarocsko, megértettük, TAMARA (kimegy); Ha valami van — hívjatok. (Megáll.) Én személysze- rínt hasonló esetben zokogni kezdek. S akkor már — ellenkezés nincs. Neked, persze, ez a módszer kényelmetlen. (Kimegy.) ANTON: Elég ez neked? (Csengetés. Pelageja Fiiatovna megy ajtót nyitni. Bejön Zaszekinnal együtt, Zaszekin termetes, középkorú férfi.) PELAGEJA FILATOVNA: Fáradj be, Zaszekin, kerülj beljebb, A lakáskiutalást odaadtad, de a lakásomat nem is láttad. ZASZEKIN: Meg vagy elégedve? PELAGEJA FILAfOVlMA: Nagyon is! ZASZEKIN (mindenkihez); Üdvözlet az ifjúságnak. (Mindnyájan viszonozzák.) Hozzád jöttem, Pelageja Fiiatovna, egy új örömhírrel. Búcsúképpen az üzemi bizottság megjutalmazott egy üdülői beutalóval. PELAGEJA FILAIO\/i\IA: Nem felejtkeztek meg rólam. Z.AóZ.tKIN; Itt is van a beutaló. (Kiveszi a zsebéből.) Házhoz szállítva, ahogy mondani szokás. Az igazgatóhoz igyekszem, erre jöttem, s beugrottam. írd alá. PcLAGEJA FILATOVNA: Vitya, add csak ide a golyóstolladat. (Aláírta.) ZASz.tKIN: lizennyocadikan mész. Gyere a gyári portához, reggel nyolckor indul a busz. tizennyolcadikon lesz váltás az üdülőben. PELAGtJA FILAIOVNA: Ott leszek, köszönöm, Zaszekin. Vess egy pillantást a lakásra. Teát kérsz? oütottem pirogot, meg befőttet is csináltam. ZAO/.EKIN: Teát nem kérek, nincs időm, as a iakast megtekintem, (bemegy Pelageja Filatovnaval a másik szooába.) ANION: Vitya, beszélj vele, ő mégiscsak az üzemi bizottság tagja, tanácsot ad. VIKIOR: Milyent? ANION: Hogy mit kell teifni. TAMARA: Vitya, beszélj vele, feltétlenül beszélj vele. ZAbZEKIN (visszajön): A lakás igazán rendes. Még kaptunk hatvanötöt, holnap fogjuk elosztani. TAMARA: Eüuard Fomics, Vityának beszélnivalája van magával. Nem maradhatna még egy percig? ZAöZEKIN: Gyerünk, Vitya, három percet kiszorítok. (Órájára néz.) Csák el ne késsek... PELAGEJA FILATOVNA: Igyál egy teát. Hiszen csak rohansz, meg rohansz, ZAöZEKIN: Ne is mondd! A feleségem is morog: „Hagyd ezt a rohangálást, Edik, monaja." Már hogy hagynám? Megszoktam. Tizenegy evet töltöttem el eooen a feladatkörben, már ismerem minden csínjat-bínját. Csupán lakást mintegy ötszázat hajtottam ki... Tudod, milyen jó érzés lakáskiutalásokat szétosztani. Az embereknek ragyog a szemük. Rád úgy néznek, mint a jó szellemre. Kellemes dolog. Ettől magad is jobbá válsz. Na, Vitya, ki vele, miről van szó. (Pelage/a Fiiatovna teát ad 2aszekinnek.) Köszönöm, Pelageja Fiiatovna. PELAGEJA FILATOVNA: Egyél, egészségedre. TAMARA: Nem fogunk zavarkodn! (Mindnyájan kimennek.) ZASZEKIN: (teát iszik, vesz hozzá pirogot): Mi van veled, Vitya? Okos fejed van, fejlődsz, Vitya, fejlődsz. Na, mondj el mindent... Ha már egyszer ma találkoztunk... Te most gazdag lettél, mint Onasszisz, a görög.. Olszufjev, a számlazonk, nyugalomba vonult, hetvenhét éves. Milyen hosszú ideig húzta, szerette a munkáját. Azon felül, ami jár, szűk körben még összedobunk neki par kopejkát. Neked egesz életed során ő számolta ki a fizetésedet. Dobj a közös kasszába valamit, ha akarsz. VIKTOR: Mennyit? ZASZ.EKIN: Amennyit óhajtasz. VIKIOR (előszedi a pénzét): Csak tíz rubelem van. ZASZtKIN (elveszi a pénzt): Ezért is köszora jár. (beírja a névsorba.) Takarékos nu vagy, s ez jó dolog Szilárdan fogsz a lábadon állni. Irc alá. VIKTOR (aláír): Ez nevetséges! ZASZtKIN: Neked mi nevetséges, Vitya? VIKTOR: Hogy az anyám aláírt — ez érthető. Kapott egy beutalót es az aláírasaval bizonyította, hogy valóban megkapta. De most — en adok, és én is írom alá, hogy adtam. Valahogy értelmetlennek tűnik. ZAöZEKIN (összehajtja a névsort): Nem mi találtuk ki, Vitya, s nem nekünk kell hatályon kívül helyezni. így van? Na igen. (Jő étvággyal eszin.) Jó ez a pirog. Az édesanyád valóságos ezermester... Na, hadd halljam Vitya, mondd csak. Amiben tudok — segitek. De szorít az idő. Tálán te is beutalót akarsz? VIKTOR: Köszönöm, nem szükséges, majd turistaként megyünk megint valahová. Eduard Fomics, majd bemegyek magához az üzemi bizottság irodájába, még nem fontoltam meg alaposan a dolgot. ZASZEKIN: Hát, csak gondolkozz, gondolkozz, egyébként téged látni mindig öröm. Nem a szelepekkel kapcsolatos az ügy? VIKTOR: Nem. ZASZEKIN: Ha ezt a problémát meg tudnád oldani, a kerületünkben egy csapásra az első helyre ugranánk. Tálcán nyújtanák át a zászlót... (Feláll.) Oh, most megmossák a fejemet... VIKTOR: Meg fogják szidni? ZASZEKIN: Van is miért. Nem szereztem meg a munkásszállónak való épületet. Mások jutottak hozzá. Lehet, hogy azoknak inkább szükségük volt rá, no de... (Ravaszul.) De már kidolgoztam egy módszert. Tudod, engem szoktak korholni, néha hangoskodnak is velem, s ez alatt én csak állok, s valami nagyon kellemesre gondolok: hogyan halászgat- tam a Szeligér-tavon, vagy arra, mikor a kislányommal az állatkertben a vadakat nézegettük... S mennyire szeret a kicsike lovagolni, a pánikon — minden egyes alkalommal alig tudom elvonszolni onnan... Eszembe jut, hogy este a televízióban megint jéghoki lesz. Különben, érted, nem lehetne idegekkel bírni... Add át köszönetemet édesanyádnak. Minden jót, Onasszisz, viszlát! (Búcsúzóul kezet log Viktorral és sietősen távozik.) (Egyszerre bejönnek a szobába, Pelageja Fiiatovna, Nonna, Anton, Tamara.) ANTON: Nos? VIKTOR: Hogy? TAMARA: Beszéltél vele? VIKTOR: Beszéltem. NONNA: Miről? VIKTOR: Képzeljétek el. Olszufjev, a számlázónk hetvenhét éves. S egészen mostanáig dolgozott, csak most ment nyugdíjba. Eduard Fomics ajándékra gyűjt neki. Adtam tíz rubelt. Egy tizes, persze, nem túl sok. Majd azt mondják: négyezer rubelje van, s csak tízet adott. ANTON: Miféle négyezer rubelod, hol van az! Az ügyről beszéltél vele? VIKTOR: Nem tudtam. ANTON: Nem engedte a lelkiismereted? NONNA: Ne merészelj többé Anton az ő ügyében szaladgálni. Egye meg a fene, ha egyszer ilyen. Rongálod az idegrendszeredet, neked családod van. ANTON: De én nemcsak őmiatta, ő érte! NONNA: Ö, látjátok, túlzottan lel kiismeretes. Körös-körül lehetnek akár tolvajok is, de én ártatlan vagyok, nekem végeredményben jó. Nem, kedvesem, merülj bele te is az élet sűrűjébe, sározd be egy kicsit magad. Amíg Anton és a többiek érted küzdenek, hogy szebbé tegyék az életed, addig te a tisztességeddel az ablaknál fogsz üldögélni, és a napon dorombolni? Ez igen, előnyös pozíció... PELAGEJA FILATOVNA: Gyenge ö. Olyan mint a viasz, vagy az agyag... TAMARA: Akárcsak a kenyérbél! ANTON: Maga, Polja néni, állhatatos, energikus asszony, jó hírnevet hagyott maga után a gyárban — Igazi, hajlíthatatlan jellem. PELAGEJA FILATOVNA: Vitya az apjára ütött. Szemjon, többször megesett, részegen jött haza. Neki támadok: te ilyen meg olyan. De ő soha egy szóval sem ellenkezett, egyre csak hízeleg, a bolond, csókolgat. „Polenyka, mondogatja, te vagy az én egyetlenem...” (Hirtelen elkezd pislogni és szipogni.) NONNA: Korunkban nem illik gyengének lenni. TAMARA: Erősnek kell lenni, erősnek, értetted?! PELAGEJA FILATOVNA: A gyen gékkel mire lehet jutni?... NONNA: Minek vannak azok, a gyenge kinek kell! VIKTOR: De minek kellenek az erősek, ha nem lesznek gyengék? Ök azért vannak, hogy a gyengébbe-
