Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Viktor Rozov: A szabadalom (Ford.: Hekli József)
két segítsék. De ha nem segítenek, mi az ördögnek vannakl NONNA: Láml ANTON: Ne csinálj filozófust magadból. .. NONNA: Ha már ilyen vagy, életed nem fogod a közügynek szentelni. VIKTOR; Életemet sok mindenért fel tudom áldozni. De a lelkemet senkiért, semmiért, semmi körülmények között. Lélek nélkül már nem is vagyok ember, de én ember akarok maradni, nekem úgy tetszik, hogy ember legyek. Most megmondtam neked I ANTON: Azt hiszed, hogy te nemeslelkű vagy, igen? Finom, jószándékú, szégyenlős? A tehén jóakaraté, ezért is fejik. Lefejik a tejét, abból vajat köpüinek, az emberek meg felfalják, híznak tőle. Te a szemünkben az élen vagy. „Vitya Leszikovhoz mérjétek magatokatI" A zsebedben kotorásznak, s te feltartod a mancsaidat, kérem, csak ne csiklandozzanak. Te sem nemeslelkű, sem jóságos nem vagy. Fejőstehén vagy, igen az vagy! PELaGEJA FILATOVNA: Nem kell, Anton, miket beszélsz... Tigris legyen talán... A tigriseket nem fejik. ANTON: Maga, Polja néni, a komfortos lakást mondhatni ma kapta. És Ignat mikor? Az elsők között. S a magaéval, már bocsásson meg, vajon össze lehet-e hasonlítani? A nyaralótelepen nekünk is van egy vityil- lónk, de neki fényes villája van. VIKTOR: Irigyled talán? Akkor tőle tanuld meg, hogyan kell élni. Mit hangoztatod a saját tisztességedet? Belefáradtál? Menj a szeméttelepre, s dobd a tisztességedet a fenébe. ANTON: Miket beszélsz össze vissza? VIKTOR: Csak azt! Undorító rád nézni. NONNA: Ezt meg miért? VIKTOR (Anionhoz): Bosszantasz. NONNA: A te érdekedben bosz- szant. ANTON: Én, Vitya, azért mérges- kedem, mert nem akarom, hogy olyanok, mint ő fölözzék le a hasznot. Értetted? A javát, a habját! PELAGEJA FILATOVNA: „A javát!” A hab micsoda? Szemét, amely a felszínre kerül. Édes, de mégiscsak szemét. NONNA: Maga szerint, Polja néni, mindent hagyjunk abba? PELAGEJA FILATOVNA: Ezt nem mondom... NONNA (Viktorhoz): Anton az igazi harcos, s nem pedig te. Már hogyne bosszankodna, mikor ő... VIKTOR: Ismerem én az ilyen harcosokat. Ök az igazságért küzdenek, harcolnak, azonban nemeslelkű nekibuzdulásukat a küzdelem hevében, hogy úgy mondjam, elvesztik, kimerülnek, s amikor ne adj Isten, felülkerekednek, már ellenük is inkább küzdeni kel!. ANTON: Ezt rólam mondtad? VIKTOR: Rólad, Karavajev mellett mentél el, mikor a dob-rész nem forgott, tudtad mi a baj, «e nem mondtad meg. ANTON: Hát, arra mentem. Na és? Karavajev általában balkezes. Már hány évet eltöltött a munkapadnál, de csak piszmog, mint valami ostoba fajankó érettségi után. Együgyű a fiú. VIKTOR: Na háti De te, okos és erős vagy, tedd tönkre! ö együgyű? Te vagy az, s nem ő. NONNA: Micsoda dolog ez, gyerekek! Ö még gorombáskodik is. VIKTOR: Olvastad az újságban: valamelyik országban a rep"'őtéren fiatalemberek elkezdtek gépf 'ztoly- lyal lövöldözni az utasokra, <—.k ott üldögéltek, s nyilván utazni szándékoztak valahová. ANTON: Igen, olvastam. De miért hozakodsz elő ezekkel a banditákkal? VIKTOR: Nem, barátom, ezek nem banditák voltak, hanem egy ifjúsági szervezet tagjai. Ök az igazságot akarják kissé gyorsabban megvalósítani. Az általános, .. .a feltétlen... a csodálatos... igazságot. ANTON: Gazemberek azok, és az egész beszélgetés... VIKTOR: Okét, látod-e, Töntötle a düh, hogy nincs igazság! ezért lövöldöztek géppisztollyal nőkre és gyerekekre. .. Afeletti dühükben, hogy nincs igazság. He? ANTON: De most te is he gszol. VIKTOR: Ez nem düh bennem. NONNA: Hát mi, ha szabad kérdezni? VIKTOR: Elégedetlenség. NONNA: Mi a különbség? VIKTOR: Elég nagy... Antont, ezt az ostobát sajnálom. NONNA: Mosd ki az agytekervé- nyeidet, térj észre, Vitya. Szerinted — a különféle felháborító dolgok ellen nem kell harcolni? Igen? VIKTOR: Hát, én a termelésben és a gyűléseken rosszabbul küzdők nálad talán? De most olyan a szituáció. .. A magamért való mindenfajta fáradozás undorító számomra, hát még ilyen kényes ügyekben. TAMARA (férjéhez): Mész most rögtön, vagy nem? NONNA: Igen, elég a szónoklásból. Mész? ANTON: Úgy van. TAMARA: Mész, téged kérdezlek? (Viktor hallgat.) Mama, maga vesződjön a fia szögletes kinövéseivel. Nekem nincs szándékomban. (Kimegy a másik szobába.) VIKTOR: Tomocskal PELAGEJA FILATOVNA: Elmegy, Vitya, elmegy. (Tamara visszatér egy kis bőrönddel, belerakosgatja a holmijait.) VIKTOR: Megyek, Torna, indulok. Rendben van! Megyek! (Gyorsan nyakkendőt köt, magára kapja a zakóját.) NONNA: Csapj, Vitya, az asztalra, de úgy, hogy a kancsó és a poharak táncoljanak rajta. PELAGEJA FILATOVNA: Úgy beszélj, hogy súlya legyen, Vitya, súlya legyen. Ne idegeskedj. VIKTOR (hévvel): Tudom én, hogyan kell beszélni, én mindent tudok, s mindent elmondok. (A kijárat leié siet.) ANTON: Várj csak, én is megyeki VIKTOR: Egyedül megyek, ne gyere. (Kifut.) ANTON: Hát ezt is elértük. . . PELAGEJA FILATOVNA: Csak fel- indultságában egy autó alá ne kerüljön. (Mindnyájan az ablakhoz rohannak, kinéznek az utcára.) ANTON: Hogy lépked, végre megmozdult. TAMARA: Egy borzasztó, egyenesen gyalázat! PELAGEJA FILATOVNA: Nem váltott inget... Ezt már a harmadik napja hordja, TAMARA: Csak a második, mama. NONNA: Miért állt meg? ANTON: Szódavizet inni. NONNA: Háromkopejkást keres. TAMARA: Mindenfelé felállították ezeket az automatákat. .. PELAGEJA FILATOVNA: Felhevült, le akar csillapodni. TAMARA: Ezt épp nem kell. Ha iszik, lehűl. ANTON: Elindult! TAMARA: De hogy vánszorog. . . NONNA: Igen, lassított... TAMARA (álmélkodva): Leült egy padra! PELAGEJA FILATOVNA: Na és aztán? Kifáradt. ANTON: Polja néni, nincs egy puskája? NONNA: Felállt... Elindult... TAMARA: Hát ez meg mi? PELAGEJA FILATOVNA: Odament a hírdetőoszlophoz, olvas. Ma még reggel óta nem volt rá ideje. ANTON: Az oszlopra kiragasztott újságot olvassa, lehet, hogy megint valami olyasfélét, mint azokról, akik a repülőtéren... NONNA: A hátát vakarja. . . TAMARA: Az nem is újság. A hirdetéseket olvassa. Ismerem én ezeket a hirdetéseket: lakást cserélnek, korrepetálnak, eladnak két papagájt. ANTON: Végre! Lejárt a lemez. NONNA: Most felfelé néz. ANTON: Mit láthatott meg ott fenn? TAMARA: Csak néz, néz. (Mindnyájan az ablakhoz tömörülnek, s felfelé néznek.) PELAGEJA FILATOVNA: Mi van ott? TAMARA: Nincs ott semmi! PELAGEJA FILATOVNA: Semmi? Valami csak van, ha egyszer nézi. NONNA: Visszafelé jön, visszafelé! TAMARA: Hát jól nézünk ki, szépen vagyunk! (Szedi össze a holmijait.) PELAGEJA FILATOVNA: Várj csak, Tomocska, várj. TAMARA: Nem, már nem szándékozom várni. Elég volt a mennyei mannából. PELAGEJA FILATOVNA: Nyershúst akarsz talán! TAMARA: Elég volt, mama, elégi Enyelegjen maga a Vityenkájával I
