Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Költők műhelyében: Varga Zoltán, Szokolay Károly és Szokolay Zoltán

MARYLA WOLSKA;

IAROSLAW IWASZKIEWIC7..

BÚCSÚ

ESŐ

A mezőkön mély csend 01, megjött a zafir idő. Erdőszélen nyílik a hanga.

Tél lesz hamarosan.

Fényes sávok, ezüst sávok, üvegfények, ezüst!/ 'j, ezüsthangú kedves lények.

5u.:r-jűitok mézzel folyó hálaének, esősavok, üveggolyók, üvegének.

Mint víz, friss huzat tör elő s a függönyt felduzzasztja.

Az ablak tele darázzsal.

Alma és muskotály illata száll, száraz gomba illatozik.

Szeptemberi naotól foltosodik a hús szobák fehére. Búcsúmosolya ül a napnak egv-eay sarokban, s kilobban

korsóban a tárnics ága.

Tél lesz hamarosan I

S ott — túl erdőn, hegyen, már várnak rám enyéim, eqyedül mind, külön, aki vissza sohase jő,, .

ftt von a zafir idő,.

Hol örömmel, hol epedve szeretnétek, szavatokra önfeledten mendegélek.

Jó esőcskék, arannyal szőtt szép hímzések, fényes sávok, apró cseppek, kedves lények.

IAN LECHON:

BESZÉLGETÉS AZ ANGYALLAI

Lengyel sorsunk angyala jött álmomban hozzám.

Sírt, míg ezüst szárnyai suhogtak az éjben.

S mintha súgta volna, hogy: ,,Meghalsz lassan, árván, honi földtől távol, a szörnyű messzeségben,”

„Távol? Mit beszélsz? A szél énnekem naponta kertjeinknek illatát ide fujdogólja, minden, minden bennem él: Mazowsze homokja, litván tavak, Visztula és a Magas Tátra!”

Szokolay Zoltán:

VIRRADATÉRT AZ ÖRÖM TEREMTÉSE

Mottóul

Blaskó János képeihez

harrrvatcsepp a szememen messzire látok vele túl a réten holtak: erdők fekszenek vadként csörtet bennük néhány ki nem mondott szó,

hogy a vasbeton kevés a bűntelenséghez,

hogy orgonáink motorkerékpárokkal viaskodnak,

hogy az örökkévalóságot

rógatlanu! gyűrtük le torkunkon

és hogy líhegéseinkben

elárvultán törölgeti arcát

a szeretet

kés-lelkűnk leánya: a fájdalom kérlelőn fordítja modanna-tekintetéi a Nap felé

aranycsepp az ecset hegyén.

S nem bírta az Isten

Z amit rakott keze hullásáig

Ó mind széthullott amíg

L teremtő ujjait

A újra felemelte

L

J hívta az angyalokat

s lön nagy szárnysuhogás M mikor egyenként tűzhon

E szemgödrébe mártogatta őket

G először a balba, majd a jobba

V nem bírta az Isten

I hallgatni a jajszót

R könnyel oltotta a tüzet

A szétszórta a sok-sok

G hamu-pillét köztünk

így áll meg a világ magos Déva-vára

HOLNAP KEDVES

Kövek közti párbeszédet — elfeledtem száz igédet. Holnap magad földbe ásod s feledem a hallgatásod,

Védd az összehajolástól arcunkon e lét a fátyol. Hogy lehetne egyszerűbben keringenünk hideg űrben?

Szó nélkül s nem hallgatással csak a létünk dallamával, csak az örök változással ugyanazzal, mégis mással.

Holnap kedves mivé leszel? milyen gyökereket eszel? mi lesz a szád? kristály? homok? kő lesz, amit megcsókolok?

Megcsókollak, tudod mivel? Mosolyom sós nedveivel, eltűnt vérem illatával, meglelt új vér új szavával.

Akárhová menekülhetsz, előlem már el nem tűnhetsz, add bár magad a halálnak, atomjaim megtalálnak.

2>zjC ^0-i>Xr0Nin JmZ