Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - HAGYATÉK - Vizitáció (Népi játék)
XiiiMMMiriiiiiiiimiHiiiiitiiHiiiriiiiiiiHiimiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiirmimiiiiiiiMiiiiniiiiiiiiiMiHMiiiiiiiiiiiHiiiiuiiiiiiiiu Vizitáció I | Kétrészes vígjáték | = 2 7iiiiiiiiiiiiiimHiiiiiiiiii;iuiiitimiiiiimiiiiiiiiui mi inni in ii mii miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii in uumiiii ni iiiniiiiiiiiiMtr Az olvasó ismét Síké m. Sándor szentdomonkosi életképei közül kap egyet. A He/esi Szemle 74/1. és 74/2. számából a Cselédfogadás és a Szomszédolás című szentJomonkcsi népi jelenetet ismerhette meg. Ezek az írások sajátos hangvételükkel és tartalmukkal felidéztek egy süllyedő világot, amely inkább már csak a szentdomonkosi öregek emlékezetében él. Sike m. Sándor is ezek közül a szentdomonkosi öregek közül való. Ezt a sorozási életképet is — a 20-as évekbeni — gyerekkori megfigyeléseiből állította össze, úgy, ahogyan a történelemmé váló időszakot a falusi gyermek képzelete kiszínezheti és a megöregedő ember papírra vetheti. Sike m. Sándor 1973-ban vetette papírra ezt a rövid kis históriát, amelyben az egykori szentdomonkosi asszonyok és férfiak, a lányok, gyerekek és legfőképpen a sorozásba menők torka világa elevenedik meg. Beszélnek itt az akkori öregek a monarchia közös hadseregéről, a huszáréletről, a nagy szál legényekről, akikre olyan büszke volt és lehetett a falu népe. Néhány német szót is agyonnyomorítanak ebben a vidám jelenetben (például azt mondják: timojjatok — stimmeljetek helyett, vagy azt, hogy a katona tambelyi volt, a standbeli helyett), de ez is csak arra mutat, hogy a magyar fül, a magyar száj a neki nehezen emészthető és tartalmában homályos vagy egyszerűen csak idegen szavakat úgy formálta, úgy igazította, hogy a magyar fül, a szentdomonkosi száj ne botladozzék bennük. Most is meghagyjuk azokat a szóösszekapcsolásokat, ragcsonkításokat és a már megismert egyéb jellegzetességeket, amelyek a palóc nyelvjárás sajátosságait, ritmikáját érzékeltetik. Ennek a dallamosságának hűségesebb lekottázására, jelekkel való közlésére mi ez alkalommal sem vállalkozu ik, adottságaink híjján. A szerző ebben az írásában már színpadi környezetet képzel el, az életképet is két jelenetre osztja. Befejezései is csattanósabbak- nak tűnnek, mint a korábbi írásokéi. Joggal vetődhet fel a kérdés: mennyi ebben az apró és vázlatos képben az, ami népi élmény és mennyi az író formázó művesséqe, amellyel Sike m. Sándor az élményt, az anyagot kezelte? A kéziratok közlésével a szerzőt további munkálkodásra, gyűjtésre és lejegyzésre ösztönözzük. A szövegben található tájszavak jelentéstartalmát az alábbiak szerint állította össze a szerző: hurigatni — kiabálni lajkós — usta tuntolyi — gyámoltalan rovás — kerítés bickel — bólogat kompér — burgonya A kéziratot közlésre Farkas András készítette elő. SZEREPLŐK: MÁLINÉNI, parasztasszony BORCSA, parasztmenyecske JÁNOS, sorköteles legény JÓSKA, sorköteles legény PESTA, GYURI, NÁCI, sorköteles legények Lányok: TERA, MARI, KATYI BÖZSI, ILKA, ÖRZSI ANDRASBÁ, kocsis KÁROLYBÁ, kisbíró FÜGGÖNY: Fel. MÁLINÉNI: (Erős hangon kiabál.) Te Borcsa, te, Borcsa I Vödör van a karján, leteszi, újra kiált Málinéni.): Borcsa te, hozzán má a fene, nézz má, hiába hurigatok, hát nem gyön! BORCSA: (Balról belép, nála is vödör.) Gyövök má no, csak ne huri- gassék annyira! Mé fellármázza az egészküvéget! MÁLINÉNI: Bijony tán, mehhótta- tok, móta itt hurigatok, oszt hát ki nem gyönnétek, nem hallod! BORCSA: Hallotam bij én, honne hallottam vóna, meghallaná az, mé aki hóttan van is, ha maga elhurity- tya magát! MÁLINÉNI: Hát hál Istennek, nem vagyok heptikás, se a nyővem nem kapott mé el, azé nyutogatom az ételbe, hogy szógájjon ameggyig élek. BORCSA: Nem gyöhettem hamarább, mi má a jószág baját el nem láttam, mer im hajtyák má mingyá. Meg azt az embert is el nem tusz- kótam már itthorró, hogy hánnya kifele a kompért, majd én is menek, ha dógom végzem. Ki kék vele most is, mer nem menne el, ha magára hannám, elszuszogna kaparódzana délyigMÁLINÉNI: Hát lajkós egy kicsint, olyan akar tuntolyi, nem híjába, hogy nem vöt katona! Éppen a minap is beszétük az embervei, hogy téged megádott vele az Isten! BORCSA: Meg, mind a két kezével, mé rajtam is háttá, mé egész héten me se mossakonna, ha magára hannám. MÁLINÉNI: Anyádnak köszönhedd, az Isten nyugosztajja, mer mevvót a szíve hasadva a fődé, a rangé, pegy a szegény is megélhet ha ügyes! Ihon vágyónk mink-e, úgy kerőtőnk össze, akar két meszteleneger, egy gatyánk, egy pendelőnk vöt, méis vágyónk úgy mint más, hála Istennek! A gyerekeket is szépen felneveltük, mind a hatot, mindenük van, ami ilyen fajtának kell! BORCSA: Andrásbátyám mé most is olyan ám, mintha húsz esztendős vóna! Mellátynyi, rajta, hogy huszár vót. Mé most se mondaná senki, hogy hetvenesztendő fele közeleg. Ha kicsapja a bajúszát, olyan hegyesen megy, mint a pipiske! MÁLINÉNI: Igaza! Ha mettanánék hőnyi, mé meházasonna! Mé most is kapna jányt! BORCSA: Nem is egyet! Honne kapna az ilyen ember, tízet is! Jaj, de soká nem -mennek má a vizitáció- ra! Aggyit má nem menek e! itthorró, mi el nem mennek! MÁLINÉNI: Soká, pegy ez az ember felkelt mé kétórakor a lovat pu- cónyi! Engem se hagyott má alunnyi, ott nyüszörgött egész éccaka, csörgött, akar a hazajáró lélek! BORCSA: Tán Andrásbátyám viszi őköt a sorozásra? Dehát más ki vinné, neki van a legjobb lova a faluba. MÁLINÉNI: Ő viszi, egész héten má nem vót tőle semmi dóga, gyött, ment mindé, akar a zsidóba a fájdalom! A lovat abrakóta, a szerszámokat pucóta. kocsit készítette, magát csinosította. BORCSA: (Távolból zajongás, majd nóta hallatszik.) Gyónnék má a lel- kemék! MÁLINÉNI: Gyere má, húzóggyónk el, mi má el nem mennek a ravá mellé. LEGÉNYEK: (Halkan dalolják, majd fokozatosan erősödve, mikor a színre érnek, teljes hanggal.) Mikor engem a főorvos vizitál... Azt kérdezi, baka leszek, vagy huszár, Nem bánom én főorvos, akarmi, Nem sirat engem odahaza meg senki (Egy kicsit kitartanak, majd ismétlik.) Nem bánom én főorvosúr, akarmi, Nem sirat engem odahaza meg senki. BORCSA: (A szin baloldalán elölről leskelődik.) Nem tunnék má el- mennyi, mi el nem mennek, ha ott vesz a kompér a fődbe is! (Karba teszi kezét és les.) MÁLINÉNI: Má ittleszek, mi el nem mennek, ha felforr a vizem is. (A vödörre mutat, karba teszi a kezét és les.) JÁNOS: Itt mevváruk Andrásbátyá- mot, mi nem gyön a kocsival. JÓSKA: Má gyöhetne, mer mé újjárónk, hogy mekkésőnk! GYURI: Úgyis hosszú lesz, igaz-e Náci? Elun örzsi aggyig ványi! NÁCI: Hát az biztos, hogy hosszú három esztendő, ha bevesznek. JÁNOS: Náci nem marad be, mer bíró az apja, meg oszt itthon kell a dógos!
