Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Szilvási nyár
FARKAS ANDRAS Magasban Szilvási nyár f.Hlllll»IHIHII«lllll...lim*IH«HI..I.IIII*lll,l,,l,,,<,H .......I.................................................................................................................................................................. B evezető Zöld ez a hegyhát, Kék ez az égbolt, Szőni legendát Lomb-adalékból Kész ez a vásár! Fény csap a réten, Fény ide rászáll, Száll ide nékem, Új ez a kép itt, Új a szívem ma, Nézheti végig Most a legenda, Nézheti végleg, Nézheti végül, Hogy vele élek — És belebékül. Pisztráng Furcsa a pisztráng, Hal, csak a halvér Fűti a testét, Mégis a legfőbb És legerősebb Szerve a farka, Mint legyezőgép Szárnyra kioontva Csapkod eréllyel, És ez a csontos, Turbina-módon összeszerelt szárny Röpteti testét, Mélyen a vízben. Szép ez a pisztráng, Mint kicsi bomba Szép vonalával Robban előre, Néha a szája Villanatokra Nyelni kinyílik, Mintha a szégyen Tiltana bármit Falni a halnak! És a lesője? Hinne-e bárki Ennyi csodát is, Lát ez a jószág, Annyira les, hogy Szégyene sincs már! Mégis a legszebb Itt a mutatvány, Hogyha a farka, Sütve olajban, Hajlik a tányér Nagy peremére, Lelkem elámul, Hogyha e vízi Bomba-szerelvényt Sorra, falatra Szétszedem: Ennyi Testi rugóimat. Ekkora pompás Tiszta gerincet Nézni — valóban Emberi látvány! Az öreg Nyolcvanon is túl, Félvak, a bajsza Lóg le a földig, Mintha keresne, Merre lehetne Lenn, ama porban Ott az a szép szó, Mellyel a választ Kellene adni, Mert van a kérdés. Vonja a vállát. Szálfa-derékkal Még igazítja Gondolatát is, Majd a kalapján Bökve kivallja, Nem, sose tetszett Néki, ha bárki Tudni akarta, Hogy mire gondol, Most megy a kampós Bottal a karján, Nézve-keresné, Mennyi remény van Élni-megélni Itt, ahol annyi Új fiatalság Futna-rohanna Általa nem hitt Célok elébe. Esti ballagás Látod-e, árva, Ezt a csodát itt? Száll a bogárka, Teste világít, Éji világban Fénylik a teste, Mekkora vágy van, S mintha keresne! Tériszonyom van Itt, a hegyen fenn, ülve lenézek Abba a mélybe, Honnan a séta Messzire csalt fel. Ennek a völgynek Mélye a több száz Méter, alattunk Ott van a tájék Úgy kiterítve, Mintha a látó Értelem útja El nem is érné. Itt a kicsiny szék Szikladarabka, Tartja a testem, Míg a szememmel Rendre fogódzom, Azt kutatom még, Mennyi valóság Lenne a sorsom, Itt, moha, fű közt, Mennyire kincsbe, Kínba kerülne, Hogyha lehetne Végleg eladni Azt, ami lenne van, És idejönni, Nemcsak az óra Által adott szent Kábulatommal, Nemcsak azért, mert Izzik a napfény És egek alján Fúj az a kis szél, Már csak azért is, Hogy soha többé Más ne legyen már Fenn ez a ritmus, Mint ami lenn van, Lenn van, a mélyben. A lány Hogyha a festő Jönne, szerencsés Pillanatában, Csak megakadna Rajta szemével: Mintha olajjal Megsimogatták Volna, a bőre Fénylik az este Pá rolatában, Két szeme mélyen ülve tüzelne, Mintha a hívás Máris elérte Volna a szívét. Leng a ruhája, Táncol a testén, Lépdel, a csípő Ring, ez a járás, Mintha parázzsal Kezdte-tanulta Volna a leckét, Könnyeden éget.
