Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 2. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA

KÖS KAROLY Kalotaszegi krónika Az élet szép ajándékaként kortárssá elő­lépett utókor a naqy szellemnek kijáró tisztelettel köszöntötte aliq néhány hónapja a kilencvenéves Kós Károlyt. Köszöntötte az építészt, aki a zebegényi és kolozsvári református templom, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és sok más középület formáiban örökítette meg a népi építészet tiszta forrásából merítő tehetsé­gét; köszöntötte a tájhoz, történelemhez és emberhez kötődő írót, és köszöntötte a politika népellenes huszadik századi to; zulásaival szemben tiszta humánummal tüntető férfit, akinek neve és alkotása a helytállás és megtartás jelképévé nőtt a viharokkal és lecsendesült békével változó évtizedek során. Sokat látott sors a Kós Károlyé, s a lét­rehozott mű is e gazdag tapasztalatok fedezetével vált páratlanná. Bartók Béla, Kodály Zoltán és Móricz Zsigmond nem­zedéktársa küldetést vállalt: szelleme ma is hat, gondolkodni segít a világról, ma­gyarságunkról és emberi voltunkról. A,z építész Kós Károly felszabadító volt, a szecesszió dekorativitását vezette el az egyszerű népi formákhoz, de a kőbe és a gerendába épült elkötelezettséghez mél­tán társítható a kimondott szó erejével vallomást tevő író elkötelezettsége is. Ezt értékelte a bukaresti Kriterion Könyvkiadó, amikor — születésének kilencvenedik év­fordulóján — Kalotaszegi krónika címmel egy kötetben megjelentette a szépíró Kós Károly műveit. Világos és egyértelmű, mégis sokszóla­mú, gazdag írói művészet jellemzi a kö­tetben közölt kisregényeket, regényrésziete­ket és a Budai Nagy Antal tragikus sor­sát megörökítő színjátékot. E sokszólamú- ság ragad meg bennünket, s abban is az egységet biztosító ragaszkodás és hűség. Ragaszkodás mindenekelőtt az otthoni táj­hoz, Kalotaszeghez és a havasok alján élő emberek küzdelmes sorsához, események­ben gazdag történelméhez. Táj, ember, történelem — Kós Károly gyönyörűen fel­épített írói világának hármas tartópillérét, kimozdíthatatlan alapját alkotják. Nehéz idők parancsára születtek ezek az írások! Az első világháború után a Mo­narchia felbomlása, a magyarság megvál­tozott társadalmi-történelmi helyzete kény­szerítette Kós Károlyt, hogy az írótolihoz nyúljon, és irodalomszervező, szerkesztői munkája mellett kisregényekben, krónikák­ban, emlékezésben és drámában tegyen vallomást, segítsen megtalálni az önisme­rethez szükséges tájékozódási pontokat. 1921-ben majdcsak egy évszázadnyi múlt­ba nyúlt vissza. A Gálok című kisregény­ben mondta ki a legfontosabbat, a ra­gaszkodást a földhöz, a néphez, az ősök emlékét jelentő szülőhazához. A Gál-fiúk, Gáspár és Ferus története a szabadság- harc viharaiban, bukásban és halálban hirdeti az otthon maradás egyedül lehet­séges történelmi döntését. 1925-ben a Varjú nemzetség — Kós Károly legkemé­nyebben megformált regénye — múltat, je­lent és jövendőt átfogó hármas tagozódá- sú cselekményében, kiélezett jellemkonf­liktusaiban vallott az országot romlásba döntő úri ármánykodások ellen és fenn­maradásáért szívósan küzdő, építkező nép mellett. A Pojánán otthont építő Varjú nemzetség s a Kalotaszeget megvédelme­ző, tatárdúlással szembeforduló egyszerű emberek jelzik igazán, hogy az író Erdély XVII. századi történelmének tanulságait miként értette korára. Mert a kor — a két világháború közöt­ti harmincas évek — egyre keményebb vá­laszokat követelt feltoluló kérdéseire. S csak természetes, hogy az írói pálya sem — vagy talán éppen ezért nem — len­dült ki vonalából: a Varjú nemzetség hő­seit 1932-ben, majd drámává formálva 193ó-ban az 1437-es bábolnai parasztfelke­lés forradalmár vezére, Budai Nagy An­tal követi. A Budai Nagy Antal históriája kristálytiszta képletben mutatja eszmei mondanivalóját, és az író állásfoglalását az egyre inkább elkomoruló társadalmi problémák idején. Maga a mozgó törté­nelem áll a cselekmény középpontjában, és Budai Nagy Antal forradalmárrá fej­lődésében pedig a társadalmi progresszió sürgetése. Mert Kós Károlyt ezekben az években egyre jobban foglalkoztatták a társadalmi előrelépés kérdései, s miként az 1934-ben I. Istvánról írott Az o:szágépitő című regénye is mutatja, a történelem sorsfordulói elé került ember jövője, küz­delmeinek és konfliktusainak előremutató feloldódása. Nemes veretű, szép magyar nyelven megszólaló prózát ír Kós Károly! Törté­nelmi témájú művekről lévén szó, fontos hangsúlyoznunk, hoqy ezekben nyoma sincs az öncélú archaizálásnak. A kalota­szegi népnyelv hagyományait és élő szép­ségeit olvasztja egybe egy olyan hajlé­kony, kifejező és drámaian tömör szép­írói nyelvbe, amely minden esetben ki tudja fejezni gondolatait, hőseinek jel­lemét. A művészi megformálás értékei az írói nyelv kifejező erején túl a művek tömör szerkezetében is megmutatkoznak. A kötet Kós Károly életművét nagy hozzáértéssel és megértéssel feltáró bevezető tanulmányát író Varró János is kiemeli, hogy ,,ő a dol­gokat mindig környezetükbe szervesen be­leágyazva látja és ábrázolja, minek kö­vetkeztében írásai jól megkomponált, zárt művészi képek sorozatának benyomását keltik. Ha egyáltalán beszélhetünk vala­milyen kapcsolatról Kós építőművészete és írásművészete között, azt mindenekelőtt művészi látásmódjában fedezhetjük fel.” Kós Károly életművének értékét éppen egységében látjuk: erkölcsi-emberi maga­tartás, művészi egység és népi elkötele­zettség forrt össze szerves egészbe, s vált a romániai magyar irodalom és az egész magyar kultúra soha el nem múló érté­kévé. (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1973.) E. Nagy Sándor A regényt Fegyin bevezető és életrajzi jegyzetei egészítik ki, amelyekben elmondja, hogy műve anyagát Németországban, az első világháború előtt és alatt gyűjtötte. Amikor a breszti béke után hazatérhetett Oroszországba, ott egy megváltozott világot ta­lált. Munkásságát a forradalom szolgálatába állította: ,,1919-ben nem azért írtam, hogy író legyek, hanem azért írtam, hogy a Vol­gán túl Kolcsakot, Pityernél Jugyenicsot szétverjük.” Szerinte az ember és a forradalom viszonya határozza meg az ember helyét a társadalomban. A kispolgári lét, a tokbabújtság zárja ki az em­bert a társadalmi aktivitásból és a változások újjáteremtő lehető­ségeitől. És a történet? 1919 őszén két ellenfél találkozik az omló vá­rosban, Pétervárott, Andrej Sztarcov és vor zur Mühlen-Schönau né­met hadifogoly. Nyirkos északnyugati szél cibálja a házak csator­náit, pléhtetőit. A német főhadnagy 1917 óta hadifogoly, szeretne hazajutni. Ezt joggal kéri Andrejtől, a volt internálttól, mert 1914- ben neki köszönhette viszonylagos szabadságát. Andrej teljesíti ké­rését, és a regény utolsó fejezetében — ,,Fejezet a kilenszázhú- szas évekről” — már az ősi kastélyban látjuk a ..mordvin szabad­ság barátját”, a mordvin ellenforradalom egykori szervezőjét, az őrgrófot. A két fejezet közé helyezi az író a párhuzamosan futó élet- utakat, Sztracov és von zur Mühlen-Schönau sorsát, az első világ­háború kitörésének előzményeit, a német győzelmeket Lengyelor­szágban, a párizsi bevonulás tervét, a skagerraki ütközetet, az orosz és német forradalmat, a német szociáldemokrácia árulását. A színhely Pétervár, Nürnberg, Erlagen, Bischofsberg, Szemidol. A Városok és évek az a fajta regény, amit az ember együl- tében szokott végigolvasni. A zárt szerkezetet csak kétszer töri meg az író, a ,,Legendák-pletykák-igaz történetek” című fejezet­tel és a mordvin forradalom eseményeivel. Az előbbiben felso.a­iiiiiiiitiitiNMHiiiiiiiiiiiMiiiiiiuuiuiiiiiiiitMiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiminiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiniiiniiiim | KONSZTANT1N FEGYIN: 1 Városok és évek iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiMiMiiitiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiimiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiH koztatja a romantika teljes motívumkincsét, a hegyek ormán épült grófi kastélyt, titkos folyosókat, elrejtett kincseket, a XVI. század holt világát. Ez a fejezet is, mint minden epizód, alkalom és le­hetőség az írónak arra, hogy egy leánynevelő intézet életrendjével rávilágítson a német közérzet néhány sajátosságára, a merev és túlszervezett életmódra, ahol minden előre megállapított órarend szerint történik. Az intézet lakói minden évben egyszer megnézték a weimári Goethe-házat, havonta egyszer sétát tettek a városban, hetenként énekeltek a templomban. A rendszer hibátlanul műkö­dött, a lányok elvesztették igazi arcukat. Mindez kissé Németor­szág jelképe is. Ezt a germán idillt töri szét Marie szökése, ami­kor három napra von zur Mühlen-Schönau hadnaggyal eltűnik az intézetből, ezt a harmóniát töri szét a háború, a vereség, a ki­rály menekülése, a köztársaság kikiáltása. A másik epizód egy évszázadokkal visszamaradt kis nép, a mordvinok forradalmi napjait, Lepengyin kivégzését és a hadifogoly német tiszt vezérségét mondja el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom