Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
A SZEMLE KÖNYVESPOLCA iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiii Palotai Boris: Szerelmespár A vaskos kötet az írónő válogatott novelláit tartalmazza. Olvashatjuk A két Vargőczy címen, a Nyugat novellapályázatán díjat nyert Instruktor kisasszonyt, s az utolsó novelláskötet, a Pokróc az ablakon írásait. Palotai Borist nem kell bemutatni az irodalomkedvelőknek, hiszen több mint négy évtizedes munkássága során bizonyította, hogy nőírók sorában is sajátos hangvételű alkotó, sokoldalú tehetség. 1926- ban verseskötettel, a Tavaszi áradással jelenkezett. Több sikeres ifjúsági regényt írt — többek közt az Atheneum Kiadó országos pályá zatán díjat nyert Pétert, valamint a közkedvelt Julika sorozatot. Első egyéni ízű novelláskötetét az Isten ölébent sikeres regény követi: az 1943-ban megjelent Kegyetlen ifjúság. Tűzhely című művéért 1950- ben József Attila díjat kapott. Több írásából készítettek filmet. A locarnói filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el Nappali sötétség című filmje. Montecarlóban, a nagydíjat szerezte meg a televíziós drámája, a Nő a barakkban. Ebből a gazdag életműből ad szemléletes ízelítőt a válogatott novellák kötete. Bepillantást nyújt az alkotóműhelybe, alkalmat ad érdekes összehasonlításra: korábbi és újabb írások egybevetésére vall az alkotóról, tehetségének összetevőiről, valóságlátásáról, írói eszköz táráról, fejlődéséről. Kétségtelen Palotai Boris sokoldalú alkotó. Igazi műfaja mégis a novella. Kitűnő érzékkel fedezi fel, választja meg a témát. Erénye a legfinomabb árnyalatok felvillantására is képes megfigyelőkészség. Egyénien érzékelteti a legapróbb részleteket, a női lélek pillanatnyi impresszióit. Tehetségének érdeme, hogy ez a miniatürizáló készség sosem töri meg írásainak szerkezetét: a mesteri mozaikok szervesen illeszkednek az egészbe, egyenes ívben visznek a kifejlett, a csattanó, a poén felé. Alkotói plusz az olykor-olykor felbukkanó finom irónia, a megértő, megbocsátó humor, a belső monológok tömörsége, lélektani ábrázoló ereje. Mindez fellelhető a pályadíjnyertes, majdhogy első novellában az Instruktor kisasszonyban. A majd negyven év előtti írást olvasva úgy érezzük Palotai Boris úgyszólván teljes fegyverzetben iépett az irodalmi porondra: már 1936-ban mindent tudott, ami a sikerhez kellett, ami jó íróvá tesz valakit. Ha a remekbe sikerült, drámai izzású írást egybevetjük az utolsó tíz év novelláival, köztük a televízióból is ismert Áramszünettel, Fogadd részvétemmel, hiányérzetünk támad. Mintha nem kaptunk volna többet. A szerkesztés itt is mesteri, a részletek finomsága elbűvölő, nem hiányzik az irónia, csak az a bizonyos plusz, amit a friss élmény, az életszerűség jelent. Az alakok hús-vér valóságát nem képes pótolni a mesterségbeli biztonság, mert a figurák olykor a légüres térben mozognak, elmosódottak, inkább az író parancsai szerint tesznek-vesznek, szeretnek-gyűlölnek, mint a valóság lüktetésére. A két Vargóczy az életből lépett a novellába, feszültségükben az élet vibrál, csak olyannak tudjuk elfogadni őket, ahogy az író megrajzolta figurájukat. Az Áramszünet házaspárja, a Fogadd részvétem nőalakjai már jól ismert sokak által megírt szereplők, s nem új a szituáció sem: a megszokás lélektelensége, az egymást csaló emberek apró örömei, szúrkálásai. Hiányzik a társadalmi közeg elevensége, a lélekábrázolás ereje. Ugyanezek a tünetek jelentkeznek a legutóbbi kötet írásaiban, még a címadó novellában, a Pokróc az ab- lakon-ban is. A főhős Marci elnagyolt alak, csak azt sejtjük róla, hogy milyen, arra már nem kapunk választ sem, hogy miért. Feleségét — mint utólag kiderül csak a női féltékenység mozgatja, s a tévútra siklott kamaszlány, Ibolya is tucatfigura. A hiányérzet ellenére is nehéz bármelyik írást félig olvasva letenni. A magyarázat egyszerű: Palotai Boris mestere a tolinak, sok húron játszik, ritka ügyességgel, s ez az aminek nehéz ellenállni. A Kass János kifejező illusztrációval színesített kötet a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában került a könyvpiacra. Csoóri Sándor: Párbeszéd, sötétben Új színt, előrelépést, sajátos állomást jelent Csoóri költészetében ez a kötet. Számvetés egy korszak, egy forduló után: világgal, érzelmekkel, emlékekkel, ifjúsággal, volt szkepszisekkel, hitt bölcsességgel, múlt szerelmekkel. A nosztalgia is messziről kísért, látszólag tompán, majdhogy tagadva. Seregszemle ez, közel a férfikor deléhez, hűvösnek érzett, gondolatinak, álcázott meditáció, árulkodó sorokkal, szenvedélyt, keserűséget, melankóliát rejtő, sokszor remekbe formált képek, indulatok által dirigált zuhatagával. Az olvasó számára épp ez a tettenérés ritka öröm. Mert mit is mond a költő a Közlekedés a szavakhoz című kötetzáró írásában? , .Nincsenek éles határozott, megbízható emlékeim. Amik vannak, mintha csak véletlenül volnának az enyémek . . . Valamiféle rend bomolhatott fel, valamiféle értejem veszhetett el, hogy múltamból csak villanásokat látok. Sehol semmilyen összefüggés, ami megrendítene. Sehol semmilyen rendező elv, ami megnyugtatna . . . Reggelente még nem akarom elhinni, hogy hasztalan ébredek föl. Testemmel tiltakozom a hiábavalóság ellen . . . Fölismerhető otthontalanság a szavakban, a nézésben, a gondolkodásban ... Új emlékezetre van szükségem, vagyis új igazságokra . . . minden eddigi vereségem mögött az ártatlanság széttaposott maszkjai hevernek ... a háború százszorszázmilió repeszéből csupán csak egy jelenti nekünk a háborút . . . Megállítani az eseményeket és a kiváltságos pilonotokat kimerevíteni. Ezek az idő tartóoszlopai ... A képeket kioltom, ,,Itt vannak még előttem a szavak. Mint meglábolatlan aknamezők . . Szavak utolsó esélyeim, s utolsó akadályaim! . . . Veletek kell újrakezdenem mindent.” íme a gondolatmenet! A lélektani biztonsággal készített diagnózis valóban, — higgadt hitvallás — vallomás? Látszatra! De a versek, a sebesen áramló mondatok, az indulat lüktetésétől szenvedélyesen vibráló képek zuhataga mást mond, a vívódás mélységéről, az önkínzó számvetésről vall, férfias keménységgel, nyíltsággal, keserűséggel kutatva az új, a megnyugtató szintézist, a szavakkal megfogható élet értelmét, harmóniát szülő célját. Az önmarcangoló keresés adja meg a kötet verseinek egyéni varázsát, költői hitelét. A hangütés mindig egyszerű, többnyire gondolati, töprengő, ezt követi a diagnózis, a képek áramlása. ,,Ha hittem volna suttogásnak, szélnek, bölcsőben fölnevelt jóslatoknak, most nem lenne hosszú ez az éj” íme az indítás, s utána záporoznak a képek: ..szemetrohasztó ez a fal, az ágyvég ütközőjén se utazna hazátlanul a lábfej s talán sötét se lenne ennyire, ülnék az ünnepelt hasbeszélőkkel együtt dicsőségem magas székében s vonulna előttem vöröslő rózsa csapat, sarkantyús madársereg, ejtőernyős lányhajak tapsviharban . .í.” Nem egyszer úgy tűnik, túlburjánzik a képözön, több oldalról felvillantva, folyvást fokozva ugyanazt a tépelődő alapérzést. Ezzel a versek — a gyengébben sikerültek — vesztenek tömörségükből, monotonná, egyhangúvá szürkülnek. Olyan költői világról vallanak, amelyből hiányzik a megtisztulás, a szintézis biztonsága. Mégis Csoóri Sándor eddigi legmarkánsabb versgyűjteménye a Párbeszéd a sötétben. Annál is inkább, mert a jelen jelzésein túl a jövőbe is mutat: bizonyítva, hogy a kiútkeresés nem öncélú, hely- benjáró töprengés, nem tartalmi szegényedéssel járó formai, — olykor egyhangúságba torkolló — túlburjánzás; hanem érettebb kor szak előhírnöke. Erről tanúskodik a Talán még van idő című vers. ,,talán még nem késő partraszállni egy világba vesző falevélen és szemek ködébe odaállni: itt vagyok végre! vesztemet akartam mindig, tüntetőén a bukást, mert sok itt a kicsi győztes, hát undorodom, sok a világbajnok, a fölpumpált fejű üregi király, a díszsírhelyek fölött röpködő húsos pille — talán még van idő megelőzni sikeres halálomat, zuhanni, hömpölyögni, elmúlni tanítom magamat s mellemen kazaltüzet gyújtok: virágozzak!” Itt a szavak a célba találnak, a képek mértéktartóak, az arányok tökéletesek, már majdnem megtalált, új hitvallásról árulkodnak, felvillantva Csoóri költészetének következő állomását, olyan időszakot,, amikor a szavak meglelik igazi, a költő által óhajtott értelmüket. Völgyesi: Emberek, állatok hipnózisa Kitűnő könyv, olyan írás, amely úgyszólván mindenkit érdeke!.- Érthető, hiszen kit ne vonzana az ami, sejtelmes, az amiről évezredeken át annyit beszéltek, írtak, kit ne szeretné megismerni a titkok sokaságát rejtő emberi test rejtelmeit. Ős kíváncsiság ez, nem túl' zunk, ha azt mondjuk: egyidős az emberrel, mert a megismerés vágya sarkallja. Valahogy így volt a szerző, Dr. Völgyesi Ferenc orvosprofesszor is. 1909-ben, még gimnazista korában, a budapesti vurstli mutatványos bódéiban látott hipnotikus bemutatókat. Lenyűgözte a látvány, a hip- nozitőr természetfelettinek tűnő hatalma, a médium engedelmessége. Ezután nem tudott megnyugodni: azt akarta megtudni, hogy 61
