Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) I. rész
ben a mécsessel hátramegy és az udvar felé kiszól) Panza szomszéd!... Sancho!... Sancho!... (SANCHO PANZA hátúi, az udvar felől, szamarát kötőléken vezetve, megjelenik és a nyitott függönyök között megáll) (Asztal és a két támlásszék eltűnt és csak az alacsony támlásszék látható a színen) SANCHO PANZA: Itt vagyok, jó Quija- ne uram! Ahogy megbeszéltük!... DON QUIJOTE: tlmentek! Készülődhetünk! ... SANCHO: Hová. uram? Tán bizony Madridba, királyi ünnepségekre, vagy tán valami vadászatra? DON QUIJOTE: Lovagi kóborlásra, Sancho, ahogy megvan írva a könyvekben! Már elő is vannak készítve a ruhák ... a kard, a pajzs, a köpeny, meg a vértezet! (Kezében a lámpással a hátsó bal sarokba megy, ahol egy hatalmas nagy láda all. Most ez a sarok az, amely a mécses fényében kivilágosodik. Felnyitja a láda tetejét) SANCHO: Várjon már egy kicsit, jó uram, hadd kössem ide az ajtófélfához a szamarat! (majd a nyitott ládába pillantva, éktelen csodálkozással) Honnan a csudából szerezte ezeket az ócska szerszámokat, nagy- jouram? DON QUIJOTE: (a mécsest a láda mellé, a földre nelyezve) Régi szerszámok ezek, Sancho, apámé voltak, nagyapámé, meg többi elödeime. Ii- tokoan, míg aludott a ház, éjszakánként csak ezeket fényesítgettem . .. (egymásután emeli ki a ládából a vértezet darabjait, a köpenyt, a pajzsot és a lándzsát) Segíts, Panza, hadd öltsem magr mra a vértemet! ... SANCHO: (nagy küszködéssel segédkezik) DON QUIJOTE: (miután házikabátját levetette már és a karosszék támlájára dobta) Előbb a mellvédemet, utana a karokat, de jo szorosan! így ni I Egymásba akasztottad jól a kapcsokat? SANCHO: Még a hóhér se szabadítja ki belőle, nagyjóuram! DON QUIJOTE: (a székbe ül, lábait hosszan maga elé kinyújtva, közben Sancho letérdelve egymásután felcsatolja a LOVAG lábara a vérteket) Aligha hiszem, hogy hóhérokkal ösz- szekerülnénk lovagi vándorlásunk alatt! Százszor inkább óriásokkal, meg varázslókkal I... SANCHO: Én már pedig csak amondó vagyok, hogy minden ember magához illő perszónákkal tusakodjék, ne pedig holmi óriásokkal, meg varázslókkal I DON QUIJOTE: Ez az amihez te nem értesz, Sancho! Rakd inkább lábszáramra a páncélokat! SANCHO: Már meg, hogy miért nem, nagyjóuram? Azért mert írni-olvasni nem tudok, van nekem azért magamhoz illő józan eszem! De hogyha óriások, meg varázslók ellen szándékozik, már most megmondom, én egy tapodtat se megyek!... DON QUIJOTE: (hangját felemelve, szinte megszállottan) Mindenkivel meg kell mérkőznünk, Sancho, aki a szegénység, meg a tehetetlenség ellen támad, ha utunkba kerüli... SANCHO: Hat akkor százszor inkább tusakodni fogunk adószedők, kocs- marosok, gabonaszedok, királyi vámtisztek, földesurak meg apáturak ellen, nagyjóuram! DON QUIJOTE: Minden felelősség, veszedelem, meg kockázat az enyém! SANCHO: Nem is lenne másképpen jó, nemes jóuram! En már csak a dicsőségbe, no meg a zsákmányba szeretnék a magam módján részesedni! No, de kész is vagyunk, jouram! Még csak a sisak hiányzik fejéről, oszt egy kész sárkányölő lovag! Sar- kánytipró szent Uyörgy se különb!... DON QUIJOTE: (tejére teszi a sisakot, majd nehézkesen felemelkedve, mint aki mozdulni is alig tud a vértezet- ben) Terítsd vállamra a köpenyt, Sancho! Add kezembe a dárdát, meg a pajzsot! Indulhatunk!... SANCHO: (az amuiattoi szinte natra- tántorodva két kezét összecsapja) Szűz Máriám! Szentséges Jézusom! A viterbói szent Szűzre esküszöm, ebben a maskarában még szülő édesajiyja se ismerne ra, nagyjóuram I (Hátul az ajtófélfához kötött SZAMÁR riadt, hangos ordításba kezd) DON QUIJOTE: (kétségbeesve) Hallgattasd el, Sancho! Még felveri a házat! SANCHO: (a SZAMÁRhoz rohan és két kezével befogja száját) Hallgass, te szerencsétlen állat! Megijedt nagyságodtól az átkozott!... DON QUIJOTE: Csenben, Sancho! A ládában találsz szerszámokat, amivel felnyergeled a lovamat!... SANCHO: Azt a szegény, öreg párát, nagyjóuram? Hisz már a lábán is alig áll!. . . (A ládából kiemelte a nyerget, karjára veszi. A színpqd jobb sarka most kivilágosodik, ott áll jászolhoz kötözve a LÓ. Ugyanekkor a balsarok elhomályosul.) DON QUIJOTE: Hitetlen vagy, Sancho! Nem látod milyen fényes a szőre és milyen tüzes? ... SANCHO: Akárhogy is meresztem a szemem, nem látom, nagyjóuram! Hisz a fogát, meg szőrit is el hu Ha j- totta már! (nagy küszködéssel felnyergeli a LOvat) DON QUIJOTE: Vezesd ki az udvarra, indulhatunk! Csendbe, Sancho, nehogy felébredjenek!... SANCHO: (zablájánál fogva hátrafelé vezeti a LOvat) Igaz is, jóuram! Hisz ha rajtakapnak, hogy kóborlásra indulunk, még az én Terézám is szörnyet-hal ijedtében!... DON QUIJOTE: (hátul, a két fekete függöny nyílásában a LÓ nyergére helyezi kezét. SANCHO a SZAMÁR kötőfékjét fogja. Közben a jobb sarok is elsötétedett) Most pedig hogy útnak indulunk isten szent segedelmével, első dolgunk kell, hogy legyen: a lovagi törvények értelmében és az előírt szabályok szerint lovaggá üttetem magam!... SANCHO: Hát azt meg már kivel, nagyságos jó Quijane uram?... DON QUIJOTE: Látszik rajtad, Sancho, hogy sohasem olvastál lovagregényt! Hát a közeli várak udvarmestereinek egyikével I... SANCHO: Nincs itt közelben várkastély, uram! Csak kocsmák vannak, sárkunyhók, meg egyszerű paraszti kalyibák!... DON QUIJOTE: Vak vagy Sancho? Nem látod, hogy mór itt is vagyunk? ... (Hátul az egyébként is kissé nyitott fekete függöny most lassan széthúzódik, mögötte, oldalt egy kocsma kapuja. Hátul mező, szétszórtan óriási fákkal. Széles, szétterülő zene, amely lassan átmegy dudálásba, citerázásba, tamburázás- ba. A kocsma bejárata fölött, a cégér mellett, vasból kovácsolt lámpa ég) iiimiiiiiimi 1 2 I DON QUIJOTE; Zörgesd meg a várkastély kapuját! SANCHO: (elamulva) De hisz ez csak egy útszéli kocsma, jóuram! DON QUIJOTE: Varázslók játszanak veled, Sancho! Nem látod a felvo- nóhidat, meg az égig érő tornyokat? . . . SANCHO: Akárhogy meresztem is a szemem, csak kocsma ez! Szent Ignác csontjaira esküszöm!... DON QUIJOTE: Zörgesd meg a kaput és hívd ki a várnagyot! Don Quijote de la Mancha lovag várakozik a kapuk előtt!... SANCHO: Az meg mán kicsoda?... DON QUIJOTE: Az én lovagi nevem! Don Quijote de la Mancha! SANCHO: A toledói szent doktorokra! Hát nem hallja ezt a zenebonát? Disznó, meg kecskepósztorok mulatnak itt!... DON QUIJOTE: Zörgesd meg a kaput és hívd ki a várnagyot!... SANCHO: Jól van, jól! Ha csak ez a kívánsága, én megteszem! Ha mindenáron komédiát akar, meg hogy elpüföljenek! Mert jól ismerem én ezt a helyet! (öklével megzörgeti a kaput, harsány kiáltással) Nyissák ki a kaput! Nemes dón Quijote lovag várakozik a kapu előtt! (a LOVAG felé, hátrafelé vonszolva SZAMARÁT) Most aztán nagyságodon a sor! Maga beszéljen a „várnagy- gyal", jóuram I... (A korcsma ajtaja megnyílik és megjelenik benne a KORCSMAROS, megtermett, feketehajú, bajszos ember pitykés mellényben, földigérő kötényben) KORCSMAROS: Ki zörgetett itt? Kegyelmetek? 30
