Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Hekli József: Dráma és dramaturgia (tanulmány)
áramlás" mind szokatlanok voltak a drámairodalomban. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a drámák banális felszíne mögött lényeges mondanivaló lappang, s egy-egy jelentéktelennek tűnő gesztus, vagy szürke, apró mozzanat mögött emberi, etikai tragédiákat kell látnunk. Sajátos értelmezést nyer Csehovnál a konfliktus fogalma is. Drámáinak konfliktusai nem a különböző érdekszférák akarati erőinek szembeállításából, hanem az objektiven meglévő ellentmondásokból adódnak, melyekkel szemben hősei egyéni akarata tehetetlen. Az öszeütközések legtöbbször alig fejezik ki a hősök jellemét. A drámák szereplőinek igazi arculata nem a hirtelen felforrósított konfliktus kirobbanásának pillanatában mutatkozik meg, hanem a hosz- szúra nyúló helyzetekben. A konfliktus Csehovnál nem o dráma alapja, csupán felülete. Az összeütközés új, szokatlan funkciót tölt be, csupán a hősök lelki drámájának érzékletes felmutatására szolgál. A mély konfliktusok nemcsak a drámai hősök közötti dinamikus harcban realizálódhatnak, hanem akkor is, mikor azok kilátástalan helyzetüket felismerik, amelyet a drámai cselekmény változtat- hatatlannak rajzol. A csehovi intellektuelek bánata, keserűsége önpusztító sóvárgása nem a színpadon születik, hanem már a darab expozíciójában jelen van. Ugyanígy a hősök konfliktusait is már a dráma elején kialakultnak látjuk. Minden szereplőnek saját drámája van, külön-külön szenved, de részt vesz a hagyományos életben. Csehov finom tapintattal érzékelteti, hogy hősei — bár velük érez — a körülmények ártatlan áldozatai, de egyidejűleg vétkesek abban, hogy túl könnyen, harc nélkül hajoltak meg reménytelennek tűnő sorsuk előtt. A kiváló drámaíró a belső, lelki konfliktusokat helyezte mindig előtérbe, a külsődleqes, látványos összecsapó- dásokkal szemben, de ez semmivel sem kevesebb a másiknál. Drámai művei nem a konfliktusok lépésről-lépésre való kibontását ábrázolják, hanem hangulatokkal csuDÓn annak meglétét érzékeltetik, s a sűrűsödő összeütközések ismétlődése helyett egy pátosztól áthatott nagy életképet rajzolnak. Csehov drámáiban mozgalmas mozdulatlanság van. Minden drámája lényegében úgy végződik, ahogy kezdődött. Bármilyen furcsán hanqzik, ott lehetne folytatni azokat. ahol elkezdődtek. Mindezek ellenére az abszurd-, dokumentum-. vagy „forradalmi-eDikus” drámának nevezett divat ideién is osztatlan sikert aratnak Csehov lírát, tragédiát és komédiát mesterien eqybeolvasztó cselekvésnélküli színművei, ami arról tanúskodik, hogy a zseniális drámaíró mindig aktuális marad, ha korszerűen értelmezik. A csehovi dramaturgia teljesen úiszerű és szokatlan elemei szolgálnak jórészt alapul a különféle Csehov-értel- mezésekhez. Maid minden évtizedre esik egy olyan bemutató, amely messze kiemelkedik a többi közül, s mintegy meghatározza az adott kor Csehov-iátszását. Hiszen még a tradíciókhoz hű maradva is, mindig kell valami újszerűt, felfogásban modernebbet érezni a színpadon. Mivel a csehovi dramaturgia problematikája még ma sem eqyértel- műen lezárt tézis, hanem — mint minden korszakváltó újrarendezéskor kiderül - további elmélkedést iaénylő, izgalmas téma, ezért az eqyes rendezők színpadi alkotásai a csehovi dramaturgia értelmezésének mindig jelentős állomásai. Minden újabb bemutató — a legjobbak sok tekintetben a klasszikus hagyományokon alapulnak, abból táplálkoznak - hozzáad egy-egy új szempontot, momentumot a Csehov- játszáshoz. II. Moszkva ragyogó rendezőkkel és színészekkel rendelkező színházait nem lehet párhuzamba állítani az egri Gárdonyi Géza Színházzal. Éppen ezért a moszkvai és egri Csehov-bemutatók sem kelhetnek versenyre eqymással, már csak azért sem, mert Csehov minden drámája több mint hét évtizede megy a moszkvai színházakban hagyományos, vagy teljesen újszerű rendezésben, míg a két év múlva mégcsak huszadik évadját kezdő egri színház csupán egy-két Csehov drámát tűzött eddig műsorára. Az elmúlt évtizedben az egri és moszkvai színházakban egyaránt — a köztük levő méretbeli és művészi különbségeket mindig szem előtt tartva — jelentős rendezői kísérleteket tettek arra, hogy Csehovot, a drámaírás egyik veretes fejedelmét és darabjainak sajátos világát közelebb hozzák a jelenkor emberéhez. A másik, közösnek mondható törekvésük az volt, hogy modem interpretálásban ábrázolják az orosz századfordulót, úgy, hogy korszerű tanulsággal szolgáljon napjainkban is. Az elmúlt két évtized nevezetesebb Csehov-bemutatói — úgy a moszkvai, mint az egri színpadokon — vagy egy kiváló rendezői egyéniség nevéhez, vagy a jeles drámaíró, illetve valamelyik színház évfordulójához fűződtek. A továbbiakban — a teljesség igénye nélkül — sorra- vesszük az eltelt húsz év legjelentősebb és újszerű moszkvai és egri Csehov-bemutatóit. Csehov darabjainak újfajta színrevitele Moszkvában a merev, dogmatikus korszak oldódásának végefelé kezdődött, amikor Marija Knebel — Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics- Dancsenkó egykori tanítványa — a Puskin Színházban 1954- ben, az író halálának ötvenedik évfordulóján, szokatlan rendezői felfogással állította színpadra az lvanov-ot, amelynek tehetséges és művelt vidéki hőse belepusztult az orosz levegőtlenségbe. Csehov merészen leleplező darabjai új kicsengést kap, s ez a kritikusok heves reagálását váltotta ki. Ugyanebben az évben a Vahtangov-színház a Sirály-t tűzte műsorára. A kritikusok egyöntetűen azt vetik a rendező, B. Zahava szemére, hogy a csehovi hangulat egyetemes megragadása helyett inkább epizódokat, részleteket ábrázolt. Legtöbb színész egysíkúan fogta fel szerepét, s a megjelenített figurának csak egy-egy leqiellemzőbb oldalát mutatta meg, és nem éreztette a hősök nagy belső, lelki hullámzását. Nem sikerült eltalálni a csehovi ritmust sem, s hiányzott a jellegzetes „szöveg alatti áramlás” is. A legjobb alakítást V. Kolcov nyújtotta Szorin szereoében. A Három nővér-t az 50-es években többször játszották a moszkvai színpadokon, de sokszor a réqebbi rendezés felújításával, s csak elvétve próbálkoztak úirarendezési kísérletekkel. A Művész Színház hosszú éveken keresztül műsoron tartotta a drámát. 1959-ben a Színművészeti Főiskola végzős növendékei is a Három növér-t választották vizsgadarabnak. Az író halálának 50-ik évfordulója alkalmából a Kom- szomol Sz!nház a Cseresznvéskert-et mutatta be. A két rendező Sz. Giacintova és A. Pelevin iqyekeztek elkerülni a komikus és groteszk elemek túlzott hangsúlyozását, főfigyelmüket iskább Ranyevszkaja és Gajev belső, erkölcsi csődjének megfogalmazására fordították. Bár a darabban a csehovi atmoszféra lüktetett, mégis néhány figura megjelenítése stilizáltnak hatott. A Moszkvai Művész Színház fennállásának hatvanadik évfordulóján 1958-ban egyszerre három Csehov színművet is játszott; a Három nővér-t, a Ványa bácsi-t és a Cseresznyészkert-et. Ezekben a többször felújított és átrendezett darabokban már a harmadik szovjet színésznemzedék lépett a színpadra sikeresen vegyülve az idősebb korosztály képviselőivel. Az ifjú színészek beépítése új színt, ízt és ritmust vitt a művekbe, felfrissültek a dialógusok, felforrósodott a hangulat. Irina, Natasa, Andrej, Tuzenbach, a Három nővérben, Ranyevszkaja és Anya, a Cseresznyés- kert-ben, Asztrov, a Ványa bácsi-ban, modernebb értelmezést nyertek. Mindezek ellenére a hirtelen születő ugyanolyan gyorsan tovatűnő csehovi hangulatok nem mindig kaptak kellő hangsúlyozást. Bár az 50-es évek közepe táján a Művész Színház hegemóniája megszűnt, a hagyományokhoz való erőteljesebb ragaszkodása ellenére is a felfrissített színészi gárdája továbbra is vezető szerepet biztosított a színháznak. Jól példázza ezt az a tény is, hogy a sűrítve felújított és új fiatal, kezdő tehetségekkel megtűzdelt Csehov-bemutatók eszmeileg nagyjából egyformák tudtak maradni. A 60-as évek elején nagyon mozgalmassá és eseménydússá válik Moszkva színházi élete. Több új rendező és színész egyéniség tűnik fel, s mindegyik a maga módján akarja kifejezésre juttatni sajátos, néha, kihívó művészi hit- valását. Erre jó alkalmat kínálnak — a modern darabok mellett — Csehov többféleképpen értelmezett drámái 's. A színházi élet fellendüléséhez az is hozzájárult, hogy új 21
