Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) III. fejezető
a VAS-LOVAG. És ugyancsak körben, színpad teljes területén körös-kö rül a bokrok és fák között FEGYVER HORDOZOK színes ruhákban, és kezükben karddal és lándzsával, pán■ célba és díszes ruhákba öltözött LO VÁGOK) VASLOVAG: (harsány hangon, akár a menydörgés, hatalmas lován kiemel kedve a fák és bokrok közül) Don Quijote de la Mancha! Csakhogy megtaláltalak! DON QUIJOTE: Ki az? VASLOVAG: Nézz jól körül és ajánld isten kezébe lelkedet! DON QUIJOTE: A Vaslovag! VASLOVAG: Jól mondod, a Vaslóvag! Ejt nappallá téve kerestelek! (gúnyosan) Hát te volnál az a híres manchai lovag? DON QUIJOTE: (kezét ROCINANTE kápáján nyugtatva, nyugodtan szembenéz a VÄSLOVAGGAL) Hogy ki vagyok, ma már mindenki tudja Spanyolországban! Don Quijote de la Mancha a nevem! VASLOVAG: ütött az órád, lovagi Megtaláltalak! DON QUIJOTE: Soha nem bujkáltam senki elől! Mindég az iqazsáa és a szegények oldalán forgattam fegyverem ! VASLOVAG: (ráolvasva, dörgő hangon és kíméletlenül) De gőgös voltál és hangoztattad, hogy te vagy az első kóborlovag Spanyolországban! Most ezt majd vissza kell vonnod színem előtt DON QUIJOTE: Soha! VASLOVAG: Hót akkor készülj lovag, mert ezt nem tűrhetem! DON QUIJOTE: Készen vagyok! VASLOVAG: (gúnyosan) Hallottam hírét tetteidnek! Gályarabok! Óriások! Komédiások! DON QUIJOTE: Ne gúnyolódj, Vaslovag ! VASLOVAG: (dörgő hangon, harsány kiáltással) Hát akkor szállj^Tóra és elő a kardodat! DON QUIJOTE: Életre, halálra, lovag? VASLOVAG: Hallgasd meg feltételeimet! Ha legyőzöl, dón Quijote de la Mancha, elismerem ország-világ színe előtt, hogy te vagy az egyetlen érdemes lovag az egész világon! (fokozva) Ha legyőzöl, amíg csak élek, szolgád és fegyverhordozód leszek és utolsó leheletemig dicsérem híredet! DON QUIJOTE: És ha te győzöl, lovag? VASLOVAG: Most pedig figyelj! Ha én győzök... (minden szót külön hangsúlyozva, keményen és hidegen) . .. egy álló esztendeig faludba vonulsz! Onnan ki nem mozdulsz egy félnapra sem! Ezen idő alatt nem nyúlsz kardhoz, sem lándzsához! Semmiféle fegyverhez! Felhagysz vándorlásoddal és abbahagyod a lovagi életet! DON QUIJOTE: Elfogadom! VASLOVAG: Megegyeztünk! Hát akkor szállj lóra, lovag! (DON QUIJOTE hátravezeti a ROCINANTET és nyeregbe száll) Hajnalodik! Látod itt köröskörül ezeket az embereket? Lovagok és fegyverhordozók! Hógy be-Jlj tartsuk a feltételeket, ők lesznek a?| tanúk! I' DON QUIJOTE; Fegyverbe hát! Ne pocsékoljuk az időt! VASLOVAG: Indulj, dón Quijote de la Mancha! Életedben úgyis ez lesz az utolsó küzdelem! (Most hirtelen nagy árnyék vetődik a színre. A LOVAG felhördül mint aki rémeket lát) DON QUIJOTE; Mi ez? Csapdát ké szítettél, Vaslovag? Óriásokat hívtál segítségül, nehogy legyőzzelek? Hát majd megmutatom! így sem diadalmaskodsz fölöttem! (Háttérben, egymásután elvonulva, megjelennek a szélmalmok, lassan forgó hatalmas vitorláikkal, mint holmi óriási karok. Félelmetesen közelednek, közben még a hajnali szól zúgása hallható) DON QUIJOTE: Hát akkor ezekkel végzek előbb! Felveszem a harcot óriásokkal is! Szégyeld magad, álnok Vaslovag! (hatalmas kiáltással) Átkozottak! Pusztuljatok! (Dárdájával a lassan közeledő szélmalmokra rohan, dárdáját az egyik szárnyba szúrva, mire is lassan felemelkedik, — LOVASTÓL együtt természetesen, — és bizonyos magasságból, ahogy forog a kerék, hatalmas huppanással a földre esik. Ott elnyúlik tehetetlenül. Egy FEGYVER- HORDOZÓ most hátúról előrerohan, tollas kalapiát felhúzva szemefölött. MIKLÓS MESTER ez a fegyverhordozó) MIKLÓS MESTER: Az isten szerelmére, nem esett tán benne kár, iicenciátus uram! VASLOVAG: (rostélyát feltolva, a Ll- CENCIÁTUS arca látható. A FEGY- VERHORDOZO felé) Híjjá a szekeret, Miklós mester! Hozassa ide a ketrecet! (hangos kiáltással hátrafelé) A ketrecet! Mielőtt magához tér a mi jóurunk! Nehogy még magában, vaqv bárki másban kárt tegyen! (Néhány FEGYVERHORDOZÓ óriási ketrecet cipelve, hátul megelenik. A ketrecet leteszik a mező szélére) MIKLÓS MESTER: Kegyetlen doiog ez, Iicenciátus uram! Szörnyen kegyetlen dolog! VASLOVAG: Mást nem tehetünk! Csak így kényszeríthetjük, hogy abbahagyja bolondságait! Csak így vihetjük haza ! MIKLÓS MESTER: (az eszméletlen LO VÁG fölé hajol) Drága nagyjóuram! VASLOVAG: (megragadja MIKLÓS MESTER karját) Csitt! Fel ne ébresz- sze! Es erről egy szót se soha, senkinek! (hátrafelé) Hej, emberek! Nyissák ki a ketrecet! (a ketrecet hátul kinyitják) Vigyázva, nehogy baja essék, emeljék bele! MIKLÓS MESTER: Hát ide jutottunk? Mi lett nagyságodból, jó Quijano uram! (Hóna aiá nyúlva, ketten is emelik és akár egy holt tetemet, a ketrec felé vonszolják a LOVAGOT. A ketrec ajtajához érve:) DON QUIJOTE: (megmozdul és elhaló hangon) Legyőztél; Vaslovag f Mi történik velem? VASLOVAG: (rostéllyal újra arca előtt) Tegyék ketrecbe, emberek! Vége a komédiának! Megyünk haza! (A LOVAG már ketrecben ül, maga elé meredve komoran. Ugyanekkor egy szekér jelenik. meg hátul, a FEGYVERHORDOZÓK ráhelyezik a ketrecet és az egész csapat megindul hátrafelé, élői lóháton a VASLO VÁG. Lassan sötétedik, és ekkor a LOVAG HANGJA, anélkül, hogy bár ki Is látható lenne a színen) DON QUIJOTE HANGJA: Mit tesznek velem? Ketrecbe zárnak, akár egy bolondot? Hát amit én tettem, haszontalan játék? Komédia? Segíteni a bajabajutott embereken? Hinni a tisztességben.. . üldözni a gonoszt. . . és szembeszállni a gőggel. . . és nyomorúsággal. . , szolgatartó hatalmasokkal! Istenem! Istenem! Hát ez a fizetség mind ezekért? Vesztettem Vaslovag! Vigyél haza! (Közben a fekete függöny új bál körbefut és körülhatárolja a színpad két oldalát, csak hátul hagyva kaput a csillagokkal teleszórt égbolt leié. DON QUIJOTE otthonában vagyunk) •'UMHÜIll!'' |20[ TiiiiiiihiuiiT (A szoba, azaz a színpadnak fekete függönnyel határolt része sötét, csak hátul, a nyitott rósz mögött van világosság, a szabad térségen, a nyitott udvaron. Most fordul a nyitott rész elé a szekér, rajta a ketrec, benne a LOVAGGAL, Most feltűnnek a sze kér mellett az UNOKAHUG, a GAZDAASSZONY és a PLÉBÁNOS, látni, amint kinyitják a szekér ajtaját és kisegítik onnan a magával szinte tehetetlen LOVAGOT.) UNOKAHUG: Bácsikám! Édes jó bácsi- kám I GAZDAASSZONY: Drága jó gazdám ! PLÉBÁNOS: Jó szomszédom! Szegény barátom! DON QUIJOTE: Pihenni kívánok! Gyengének érzem magam! Beteg vagyok! UNÓKAHUG: Fektessük ágyba szegényt! GAZDAASSZONY; Már vetem is az ágyat! Drága gazdám, pihenje ki magát! PLÉBÁNOS; Csak kímélettel, óvatosan! Hisz se élő, se holt! (A szekér az üres ketreccel már eltűnt a függöny mögött. GADAASZ SZONY, UNOKAHUG és a PLÉBA NOS betámogatják a LOVAGOT, A szoba még mindég félhomályban. A világos udvar felől megjelenik MIKLÓS MESTER és a LICENCIATUS, mindketten megszokott ruházatukban) UNOKAHUG: (a LICENCIATUSHOZ siet) Licenciátus uram! Don Posé! (gyötrődve) Másképpen nem történhetett? 22
