Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 1. szám - IRODALOM - Farkas András: Egy egri kiállításról (vers)
FARKAS AN DR AS: Eg) ' égi r kiállításról a barokk, az a kőszent, fi Hogy le nem ugrik a falról! ) Mert odalent, paravánok Közt magyarázza a művész, Hogy legyek itt, igenis most, Hogy legyek egyszer a gazdag Töltekezés alanyává. Megmagyarázza a piktor, Elhiszi tán ez az ember, Mit, hogyan és mikor élt meg, Elhiszi tán ez a piktor, Mit, hogyan és mikor élt át, Hogy mire felfedezem már, Míg idehozta a képek Mit lehet itt kitalálni, Megtizedelt sorait már. Szenvedek és meg is értem Szégyenem és meg is értem Nézem a válogatott sort. Őt, aki mértani síkon Mind csupa technika, metszet, Ablakok és falak, utcák, Bontja ki önmaga lelkét. Rossz vonalak, buta ábrák Én tudom azt, hogy a mértan Tömkelegét kitapintja Nélkül a rend sohasem volt, Itt meg amott a tekintet, És tudom azt, hogy a végén Es kutatom okosodva, Minden a végtelenig nagy, Hogy mit akarhat a szellem így vagy amúgy — de az élmény Ennyire szürke világban? Több eme mértani csődnél! Mondja a piktor a száján, Nékem a semmi, az absztrakt Hogy sikerült kitalálni, Csaknem egészen egyenlő, Néki, e szent csodapóknak, Hogyha az emberi élményt, Azt a jelekben elalvá Hogyha a fájdalom árán, Nyelvet, amelyben a festő Hogyha a jó öröm útján Közli-kimondja a titkát. Futva rabolni akarnám Azt, ami nékem igazság, És a barokk, ama kőszent Azt, ami nékem a jellem, Falra rakott puha képét Azt, ami olyan egyéni, Nézem, elérti, miért van Hogy lopakodva, szerényen Ennyire semmi alatta, Adja kezembe a kulcsot S tán hiszi azt, hogy a művész Végre bejutni a szerző El valahol - minek él így? Es ha van itt, ez a piktor, Titkaihoz, rokonának .... Hát valamit meg is érez, Rögtön a kulcshoz!? A kérdés Ezt meg amazt a világból, Egyre ez, egyre ez itt, most! Ám ami itt van, az absztrakt Abrakadabra azért van, Képeken és üresen néz, így van az abrakadabra, Néz a világba, meg arrébb, Hogyha a semmi helyett is Mondani kell valamit még, Kérve-keresve-kutatva, Mely megijeszt vagy ígéri, Hogy mi ez itt, minek is van, Hogy megijeszt. — Az üresség Ennyire szűk a rokonság Változatos, fura játék, Itt a merész elemekkel, Ott, hol az értelem érti, Mikben a test meg a lélek Mennyi maradhat a mérleg Rendszere gazdagon élhet Karja felett, lebegőben — Látszatokat, a valódit Itt van a tér — levegő nem És az igaznak a tükrét Tölti ki — ennyi a játék, Fénybe borítja a mával, Nincs meg a fej, csak az alátét, Ezzel a tarka jelennel? Én, aki itt, a barokk szent Hol fura sikon a szellem Visszariad - maga ellen Bűvöletében, a képek És a barokk, az a kőszent Sorfala közt vitatom már, Nézi velem közösödve, Hol, mi lehet az igazság, Hogy hadar itt, sietősen Visszakövetve a kérdést, Ö, a halandzsa, a művész. így dohogok magamért csak: Robban a szó, a mögötte Itt van a piktor, a művész. összeszerelt paravánon Élt valamit, lejegyezte. Látni a sok keserű részt — Nékem a jó feladat jut, Mennyi reménytelen álom Hogy kitaláljam a nékem S míg az idő tudakolja, Elhelyezett micsodákban Hogy kinek és mi a dolga, Azt, ami néki az emlék, Elmegyek és futok innen, Azt, ami néki a kényszer Két kezem unt zsebeimben Rendje szerint megadódott, Kulcsra tapadva kutatja: Azt, ami nékem a kényszer, Hol van a mű, a lakatja?
