Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 3. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) II. rész
Bús éjszakám csak szenvedést terem, és sápadt holdfény rezg a szivemen! Duldnea! Óh Dulcinea! Csak holdsugárI És napsugár soha! Bús szívemnek lesz-e még nyara? Duldnea I Óh Duldnea I Sápadt úrnőm, mennyei erényi Remélhetek? Légy enyém I Légy enyém! DuldneaI Óh Dulcineal (nagy sóhajtás) > (majd fülelve, mert közelgő, morajló hangok hallhatók) Hangokat hal- lokl (kard/áért nyúl) Óriások talán? Varázslók? Vagy láncra vert rabok megint? (kitörő örömmel) Sanchol (Mert hátul, a lennsik peremén valóban megjelenik SANCHO, kötőféken vezetve a SZÜRKÉT, mögötte a VADASZTARSASAG, élükön DOROTTYÁVAL, A csapat hátul, a sziklák között megáll) SANCHO: Megjöttem, nagyjóuram! Mán azt hittem, hogy a föld nyelte el, hogy nem találtam a régi helyén I (DOROTTYA csapata felé, hátrafordulva) Mindenféle méltósó- gos meg kegyelmes elátkozott lelkeket hoztam, méghozzá csapatostól I Nagyságodat keresik! Aszongyák, hogy kínjukban hetek óta bolyongónak az országutakon! DON QUIJOTE: (meglepetten, de azért örömmel) Elátkozott lelkek, Sancho?! (homlokát végigsimítja, mintegy látomásban) DOROTTYA: (előlép és a LOVAG előtt térdre veti magát) Csak én, nemes lovag! Csak én! (tenyerébe rejti arcát és térdre borulva zokog. Hátul a GAVALLÉROK csak nehezen tudják visszatartani jókedvüket) DON QUIJOTE: (karját nyújtva, de DOROTTYA véges-végig térdre borulva marad, úgy könyörög és zokog) Kelj fel, nemes hölgy, és beszélj! Miben segíthetek? DOROTTYA: Szívem hozott hozzád, nemes lovag! Se éjjelem, se nappalom, mióta hallottam csodálatos híredet! DON QUIJOTE: Hercegnő! Kardom és becsületem a tiéd! DOROTTYA: (hangos zokogással) Szerelmem! Megmentőm! Egyetlen reményem ! DON QUIJOTE: (meghatottan) Szolgád vagyok, nemes hercegnőm! De meg kell mondanom, szívem már nem szabad! Hűség, eskü és fogadalom köt Tobosó szépséges virág- szálához, Dulcineához! DOROTTYA: (kezébe temeti arcát és hangosan zokog. Mindebben azonban semmi túlzás, semmi nevetségesség) Ó, én szerencsétlen! Boldogtalan! Elátkozott! DON QUIJOTE: Ha kívánod, hercegnő, fegvverhordozóm is vallomást tehet! ö az egyetlen, aki titokban ismeri néma szenvedélyemet! SANCHO: Amman Igazi Tudok én titkot tartani I DON QUIJOTE: Most is tőle jön! Küldetésben járt, vitte alázatos hódolatomat! SANCHO: Meg is kaptam rá a választ! Akár az ablakba is kiteheti! Ügy fogadott a szépséges, elátkozott hercegnő, hogy még most is zúg a fejem I DON QUIJOTE: Szólj, hercegnő, miben segíthetek? Mi kínozza a lelkedet? DOROTTYA: (zokogva) Egy varázsló, nemes lovag, aki atyámat elbűvölte és rabságba vetettel... DON QUIJOTE: (kardjához kap) Talán Merlin, az átkozott? DOROTTYA: Nem Merlin, hanem Pan- dafilando, az óriás varázsló! (zokogva) Hogy feltárjam előtted titkomat, ha már Dulcinea is elragadta tőlem a szíved, ne tagadd meg tőlem lovagi támogatásodat! (körülnéz, majd suttogva a LOVAG felé) .. .Mico- micoma hercegnője vagyok, szerencsétlen atyám pedig az afrikai Mi- comicon etiópial király! Trónjától megfosztotta, elbűvölte és évek óta rabságban tartja a gaz Pandafilan- do, a varázsló! (két kezét összekulcsolva, hangos zokogással) Mentsd meg atyámat, ó nemes szívű lovag! DON QUIJOTE: Hol találhatom az átkozottat? DOROTTYA: Lenn feküdt bódultán a vendégfogadó mögött! De lehet, hogy azóta a pincében, vagy a padláson rejtőzködik! DON QUIJOTE: (kardjával kezében) Sancho, a pajzsomat! (SANCHO felkapaszkodik a fára és leemeli onnan a pajzsot) DOROTTYA: (még mindig térden állva, összekulcsolt kézzel, hálától remegő hangon) Megmentőm! Nemes lovag! Ha elpusztítod a varázslót és megmented keserű rabságából, atyám birodalmának fele a tied! DON QUIJOTE: (meghökkenve) Etiópia fele? De hisz ha jól tudom, annak a birodalomnak lakói szerecse- nekl SANCHO: (kétségbesetten előrerohan és megragadja a LOVAG karját) Mit törődünk mi azzal! Foqadja el ész nélkül, nagyjóuram! Birodalom az mégiscsak birodalom! DON QUIJOTE: A lovamat, Sancho! Vezess, hercegnőm! Hadd nézzek szemtől szembe vele, hogy mire képes az az átkozott! DOROTTYA: (a nevetéstől fuldokló GAVALLÉROK támogatásával felemelkedik) Erre, erre, nemes lovaq! Légy áldott, ha elpusztítod Pandafi- landót! Ne féljetek! Kövessük a hőst, barátaim!... (A LOVAG oldalán, ROCINANTET és a SZAMARAT kötőléken vezető SANCHOT követve, meqindul hátrafelé. GAVALLÉROK ÉS LOVÁSZOK, fuldokló nevetésüket visszafojtva, követik) Tiiniiiiiiiiin (Újból zene, ezúttal félelmetes, kísérteties. Fenn a sziklás hegyorom most enyhe homályba borul, éppen csak dereng. Viszont lenn a színpad alsó területe sötét. Ez a terület lesz a későbbiekben a pince. ahová a LOVAG SANCHO kíséretében leszáll, hogy felkutassa PANDAFILANDÓT és megküzdjön az óriásokkal. Mindebből most még semmi sem látszik és a félhomályban csak DOROTTYA, a LOVAG és SANCHO hangja hallható) DON QUIJOTE: Már látom! Ott áll az átkozott! SANCHO: Sziklák azok, jóuram! Mán megint káprádzik a szeme! DOROTTYA: Előbb át kell jutnunk a hídon! Türelem, nemes lovag! Lenn, a szállás körül leselkedik! DON QUIJOTE: Talán itt bújkál a bokrok között! DOROTTYA: Vagy fenn a tetőn, a kémény mögött! SANCHO: (kétségbeesve) Fel ne mász- szon mán a háztetőre is, jóuram! Nem varázsló az, amit ott lát, hanem egy szélfogó! DON QUIJOTE: Ne hagyd magad Sancho, félrevezetni! Kutasd át a fogadót! És ha megtaláltad, hajtsd ki elém botoddal az udvarra Pan- dafilandót! Hadd mérkőzzem meg vele I SANCHO: Én meg oszt mán igazán nem akarok varázslók dolgába avatkozni, jóuram! Még tán majd engem is elbűvöl! Oszt akkor mi lesz a családommal? DON QUIJOTE: Hová lett a bátorságod? SANCHO: Ammán csak ott van, ahol a biztonsáaom! DON QUIJOTE: Fogd a lámpást, gyerünk a pincébe, hátha ott rejtőzködik! Világíts, Sancho! Lépcsők vannak itt! Vigyázz! (Fenn a színpad egyharmadának magasságában, széles lépcsők tetején megjelenik a LOVAG, előtte lámpással kezében SANCHO. Lebotorkálnak a lépcsőn, ahol a szín bal oldalán, egymásra helyezett polcokon sorban egymás mellett nagy, óriásfejekhez hasonló borostömlők nyugszanak. SANCHO a lépcső alján megáll, a LOVAG előrejön és a félhomályban karddal kezében megáll) DON QUIJOTE: (szemben a borostömlőkkel) Itt vannak, Sancho! Méghozzá nem is egyedül Pandafilando! Az összes varázslók, valamennyien! (Amidőn a LOVAG beszél, a borostömlők torz óriásfejeknek látszanak) SANCHO: (homloka fölé helyezve tenyerét, a lámpást magasra tartva) Mán megint cikrádzik nagyságod szeme! Borospince ez! Hát nem látja a tömlőket a polcokon, uram?! 24
