Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 3. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) II. rész
DON QUIJOTE: (kardiát magasra emelve néhány lépést óvatosan hátrál, majd derékban meghajolva előrelép, mint aki támadásra készül) Borostömlők? A polcokon? Vak vagy Sancho! A félelem elvette az eszed! (kardjával kezében lépésről-lépésre közeledik a borostömlők felé) Átkozottak! Most megkeserülitek! SANCHO: (kétségbeesve) Nagyjóuram! Türtőztesse magát! DON QUIJOTE: (akár egy megszállott, suttogva) Itt vannak! Kezemben van az életük! Halál rád, Pandafilando! Halál rótok, átkozott varázslók! SANCHO: A szent Szűz irgalmas könnyeire kérem, össze ne hasogassa a lajtokat, jóuram! DON QUIJOTE: Már folyik is a vérük, Sancho! Borulj térdre és ünnepeld ezt a csodát! (jobbra-balra vagdalkozva, majd hatalmas szúrásokkal kardját a tömlőkbe mártva) Pusztuljatok, átkozottak! Pusztulj, Pandafilando! SANCHO: (a lépcső alján, térdre borulva, kezében lámpással) Pusztulásba visz bennünket, uram! Börtönbe vetnek bennünket! Sohse látom meg a családomat! DON QUIJOTE: Kezünkben a fél birodalom! Sancho! Kormányzó leszel! Rabságodnak vége, Micomicon király! (Fenn a lépcső felső fokán a KORCSMÁROS megjelenik) KORCSMÁROS: (feldúltan és fenyegetően) Mi történik itten? Miféle istenverte dolog? DON QUIJOTE: (kardját leeresztve, lihegve, de némi büszkeséggel a diadal után) íme, a varázslók! Halottak valamennyien! Fogadós! Jelentsd a hercegnőnek, hogy Don Quijote de la Mancha lovag vérét vette a varázslóknak! Atyja szabadi (nagy mozdulattal a felhasogatott tömlőkre mutatva, melyekből csurog a bor) Pandafilando halott! KORCSMAROS: (néhány lépéssel lejjebb a lépcsőn, megtántorodik, fejéhez kap) A borostömlőim! Mit tettetek velem, istentelenek! (néhány lépcsőfokkal feljebb, hátrafelé kiáltva teli torokból) Legények I Héj, legények! Oda a tömlők! Oda a borunk! Zsandárok! Zsandárok! (Fenn a lépcső tetején két-három LEGÉNY megjelenik, a KORCSMAROSSAL együt lerohannak a pincébe) KORCSMAROS: (kezeit tördelve) A borostömlők! A borom! Egész vagyo- nom! Végem van! Felakaszthatom magam! Legények! Verjétek őket agyon! Zsandárok! Jaj! Jaj! Jaj! (Most a lépcsők eltűnnek, ugyancsak a polcok és a borostömlők is, ami azt jelenti, hogy a következő kép ismét a föld felszínén, az előbbiekben már bemutatott vendé gfogadó udvarán folyik. Lassan világosodik. Ebben a teljes világosságban látjuk, amint a LOVAGOT és SAN- CHÓT erőszakkal, minden erejük latbavetésével az udvarra, az állás elé cipelik a íelgyűrkőzött LEGÉNYEK. Nagy lárma, felfordulás, — a GAZDA az élükön. Háttérben, GAVALLÉRAITÓL körülvéve, KOMOR- NAIA mellett áll DOROTTYA, aki most csendet intve, felemeli kezét) DOROTTYA: Csend, nyugalom, emberek! Hagyjátok békiben ezeket a boldogtalanokat! Fogadós! Károdat én fizetem! (övéből zacskót dob a FOGADÓSNAK. Majd a GAVALLÉROK felé, vidám, gondtalan kacagással) Isteni tréfa volt, barátaim! Soha ilyen szórakozás! Atyám és férjem, ha megtudják, halálra nevetik magukat! Don Quijote de la Mancha, az utolsó kóbor lovag és Pandafilando! (hangos kacagással, de mégis szánakozva a LEGÉNYEK által lefogott DON QUIJOTE felé) Ó, lovag! Lovag! Látod mivé lesz ebben a világban a te hősiességed? Hagyd az elátkozott lelkeket! Hányd békiben az emberiséget!... (a GAVALLÉROK felé) De fejezzük be még a tréfát, vonuljunk hátra az állás mögé! (a KOMORNÁHOZ, suttogva) Carmencita! Ebben a játékban rád vár egy kis szerep! (Naqy zsivaj, DOROTTYA és KÍSÉRETE vidám nevetéssel hátravonul, FOGADÓS most égnek emelve mindkét kezét, hangos kiáltással a LEGÉNYEK felé) KORCSMÁROS: Nyugalom, legények! A hercegnő megfizette a kárt, lökjétek hát sarokba ezt a bolond lovagot! (A LEGÉNYEK a LOVAGOT hátravezetik és az állás mellé, egy fa alá lökik) KORCSMÁROS: (fenyegetően a LOVAG és SANCHO felé) A fogadómba meg be ne tegyék a lábukat! Bolondoknak se szállás, se ennivaló! (KORCSMAROS és a LEGÉNYEK visszavonulnak) SANCHO: (nyöszörögve) Most aztán nézhetjük az eget, jóuram! Mindjárt ránkszakad az éiszaka! DON QUIJOTE: Kishitű! Majd feljön a hold! A csillagos égről meg elfeledkezel? SANCHO: (a sarokban kuporogva) Sem egyiket, sem másikat meg nem ehetem! Eddig még senkinek se volt semmi haszna abból, hogy az éjszakát kinn kellett tölteni a mezőn ! (Fenn, az állás tetején, a szénahányó ajtóban a KOMORNA megjelenik) KOMORNA: (fojtott suttogással) Pszt! Nemes lovag! DON QUIJOTE: Hangokat hallok! Ki az? SANCHO: (fejét forgatva a hang felé) Tán bizony egy arkangyal a felhők közül! KOMORNA: Ide, ide, nemes lovag! üzenetet, hozok! SANCHO: (a szénahányó felé mutatva) Ügy látszik, mégse arkangyal! Gazdám! Valami fehércseléd! Oda tekintsen! KOMORNA: Ide, ide, nemes lovag! DON QUIJOTE: (felemelkedik) Hallgatlak, nemes hölgy! Mi a kívánságod? KOMORNA: Carmencita vagyok, Mi- comicoma hercegnő komornája! DON QUIJOTE: (mély meghajlás) KOMORNA: (szivére teszi kezét, lágy suttogással) Könyörülj úrnőmön, nemes lovag! Ne rabold el tőle az utolsó reményt! DON QUIJOTE: (új meghajlás, csak fejét forgatja értelmetlenül) KOMORNA: Űrnőm könnyei, akár a jégeső, hullanak! Kínzó vágy emészti szívét! Légy iránta könyörületes! Csillapítsd vágyát, ó nemes lovagi SANCHO: Mukkanjon meg mán, gazdám! Hátha kerül éjszakára fejünk fölé tető! DON QUIJOTE: Közöld úrnőddel, nemes komorna, hogy szolgálatára állok! Bár szívem a másé, de ha vigaszt nyújt szavam ... kész vagyok és mellette virrasztóm át az éjszakát! KOMORNA: Itt várakozik rád, titkon, a tető alatti Nyújtsd a kezed, nemes lovag! Könyörülj a szűz Mici- mina hercegnő gyötrelmein! DON QUIJOTE: A lovamat, Sancho! (hátramegy, Iára ül és a szénahányó ajtaja alatt megáll) SANCHO: Vigyázzon, gazdám! Ki ne tekerjék a nyakát! KOMORNA: A kezét, nemes lovag! Nyújtsa a kezét! Felsegítem! DON QUIJOTE: (lován az ablak alatt most kezét nyújtja, amit a KOMORNA most meghurkol. Ugyanakkor hátul, az állás mögül feltűnik egy LOVÁSZ, vezetve nyerítő LOVAT. ROCINANTE kiugrik a LOVAG alól és hátraüget. A LOVAG a levegőben lóg, meghurkolt kezekkel. Harsány kacagás. Hátul ismét feltűnik DOROTTYA és KÍSÉRETE. Hangosan kacagnak mindannyian) DOROTTYA: Lám, lám! A szerelmes lovag! Szószerint, mint ahogy írva van, kicsúszott lába alól a talaj! Urak! Urak! Hát nem volt ez pompás szórakozás? Don Quijote de la Mancha! Lóra barátaim! Vigyük hírét messzire, mások is hadd okuljo- nak! Hadd szórakozzanak! (Hangos kacagással hátul kivonulnak. Közben KORCSMAROS újból megjelent LEGÉNYEIVEL) KORCSMÁROS: Mi történik itt? Miféle kavarodás? DON QUIJOTE: (a kötélen lógva nyöszörög) Segítség! KORCSMÁROS: Segítség? Hát még mindég itt vagytok, senkiháziak? SANCHO: (előrohan, két kezét összekulcsolva) Uram! Uram! Segítsék le mán! Még kifordul a keze! KORCSMÁROS: Héj, legények! (LEGÉNYEK előrohannak) Dobjátok ki őket az útra! Egy minutát se maradhatnak itt tovább! De ezt a kövér mihasznát előbb megleckéztethetitek! Hátha egy kis hempergéstől megjön az esze! (A LEGÉNYEK a LOVAGOT leeresztik a kötélről és újból a sarokba lö
