Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-19 / 220. szám
helyőrség 15 arantene Bálint Tamás Nyár nélkül- a könyvelő másik álma -Nem szeretném, de felidézem folyton, milyen volt az az évi, nyárnak csúfolt pocsolya, taknyos mocsok, melyben azóta, kitartóan várlak. Üvegeket kapkodok le a polcról, még most is, az éjfélt az óra, ha elüti, bár ismerem a dolgok működését, kíméletlenül rám zár az éjjel-nappali. Visszatérő rémálmokban bolyongok, ezekben járunk és nézünk félre ketten, formálódik a nyelv hegyén a szó, mit annyit kerestem: az összeférhetetlen. S tombol a szív, fejemben láz gyúlna, újra készülök a belső háborúra egy szál magamban, mert te most sem jössz el. Volt egy gyenge, fél tavaszunk, ősszel. Szilágyi Diána Versben lakozni... Versben lakozni lenne jó, miként az Isten, ősi zsoltárok nehéz szövetébe bújva templomok hűvös, áhítatos csendjét dalolva meg, vagy mint félőrült Hölderlin Heidelberg öreg tornyai közt, sírva, zihálva, döccenő rímekbe dadogni bele az elmúlást. A szépség foglya lennék, néma dalnok, tépett szárnyú hattyú, fagyott vizeken evező, elveszett árva gyerek. Vagy inkább virágzó, illattól csordult réteken, méhzümmögéstől ittasult légben, estébe hajló délután, ha lányok dala kel a fényben, ősöreg rigmusok, parttalan jókedv, és csattanó csóktól megnyíló ölek, lennék bölcsőre hajló, mosolygó, gondtalan szőke, ki elégedetten pillant kövérkés, göcögő kisdedére és anyai szívéből csordul ki a ringató dallama. Lakoznék nótában, siratóban, dalban S dallá lenne az idő is. Bánfai Zsolt Családi fénykép apám meszelt ballonkabát hófehér árny a morfogenetikus mezőben felhő vagy léggömb lett, angyal talán -marék hamvadó lepke tánca anyám egy csokor szigorú-kék zsálya egyszer kővé változtatott, aztán az egekbe emelt bőrömön porlik most is mosolygása, mikor kérges arcát kezemben elültetem -te meg ott ülsz fenn egy fotelben öledben rét zöldül, szemedben számtalan a tó, hisz az örök vizek lánya vagy -felfűzött bolygók keringnek csuklódon nyakadban prémek, kövek, selyem és kenderkötél -hajnalt pirít hajadra a parti szél Both Balázs Lábjegyzet, orvosi vényre Van már kenyered. Borod is van. Régi otthonod idegenek lakják. Hajad deres. Gesztusaidban mind kevesebb fiatalság. Allegória, ha az őszi téren vörös lombra hullnak a fények. Könyvekből épült bástyák mögött keresel fedezéket. Tudod már, mi a karcinóma, hipertónia, diasztolé. Halottaidhoz vagy hűséges, kései Antigoné. Vasárnap, ebéd után, avagy a home office (olaj-tojástempera, vászon, 80 * 100 cm, 2020) Rump Tímea Vesék és könyörgés Látjátok, feleim, nem múlt el a fájdalom. Csikorgó szerveink gyulladásba táncolnak, latin szeretők forró vére bomlik enyészetté a föld alatt. Hajdan gyönyörű koronád ékítette a kiskocsma környékét, de most nincs mit büszkén kihúzni, ha füttyent pár sofőr csak lesütött szemekkel hamuval rúzsozott ajkaid csócsálod a dailypic felett. Simon Adri Sötétkamra A karanténból nem látni a fényt. Csak elképzelem, ahogy hasad a hajnal, mikor a Nap már a horizontra ért. Felitatják a sebről a vért, vihar érkezik szakadó robajjal - karanténból nem látni a fényt. Most újra sütnek krumplis lepényt márványosra kiköpült vajjal, mikor a Nap már a horizontra ért. Magamnak csillantok egy kis reményt: meglesem ma, hogy hasad a hajnal. Karanténból nem látni a fényt. Visszaidézem Balatonberényt: lányok futottak kibomló hajjal, mikor a Nap már a horizontra ért. Nem látni még, csak az út elejét. Indulok, mielőtt hasad a hajnal, mikor a Nap már a horizontra ért. A karanténból nem látni a fényt. Hagyaték (olaj-tojástempera, papírlemez, 65 * 85 cm, 2012) 2020. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
