Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-19 / 220. szám
ó arantene Csak a csupasz falak... (vegyes technika, furnérlemez, 68 * 98 cm, 1988, a Tragor Ignác Múzeum tulajdona, Vác) A TARTÁLY Béla a közelben heverő szerszámosvödörből kihalászott egy sniccert. A félszemű macska, aki épp a vödör szomszédságában fészkelte be magát, fel sem rezdült álmából a kotorászás zajára. Béla a zsömlét kettétépte keresztben, és megkente kenőmájassal, a deszkakupac mellett álldogálva, amit asztalnak használt a gyors ebédhez. Jóféle, széles pengéjű sniccert talált, egyenletesen oszlatta el a marhamájast. A sniccerek és a mérőszalagok természetéhez tartozik, hogy eltűnnek, mert más mesteremberek elpakolják őket, vagy azért, mert figyelmetlenek, vagy azért, mert az ő szerszámuk már elkallódott, és úgy érzik, nekik is jár a sniccer és a mérőszalag. Akik nem így gondolják, mérhetetlen mennyiségű mérőszalagot és sniccert vásároltak már mesterember pályájuk során. Bélának most kivételesen a bicskája kallódott el. Épp csak beleharapott volna a kenőmájas zsömlébe, mellette a kései, őszi paradicsommal, amit Ani épp most szedett a kertből, csörgött a telefon.- Szevasz, kisfiam! - kapta fel Béla. A vonal másik végén az ifjabb Béla hosszan magyarázott.- Aha, aha - bólogatott az idősebb Béla. További izgatott magyarázkodás neszei szűrődtek ki a telefonból.- Az legalább ötvenezer! - szörnyülködött Béla, majd elbúcsúzott. Ette a kenőmájas zsömlét elgondolkodva, majd Anihoz fordult, aki nem messze dolgozott a kertben.-Történt egy baj.- Na mi?- Fizetni kell. Szilágyi-Nagy Ildikó- A kártérítést, mert a gyerekek feltették YouTube-ra, ahogy a tanárnő politikusokat parodizál?- Nem! - legyintett Béla a rég lefutott tavaszi ügyre. - Összetörték a gyerekek a vécétartályt az iskolában, nekem kell kifizetni.- De miért, a maga fia törte össze?- Nem, ő csak az ajtót fogta, amíg a többiek összetörték - válaszolta Béla elmélázva.- De hogy lehet egy vécétartályt összetörni? A billenőgomb szokott csak eltörni rajta.- Az úgy volt, hogy az egyik gyerek a vécékefét a másik szájába nyomta, amíg a másik a vécén a dolgát végezte.- Pfuj de gusztustalan!- Akinek a szájába nyomta a gyerek a vécékefét, az persze felpattant, öklendezett, aztán utánavetette magát a kártevőnek, de az menekült. A fiam látta, visszalökte a kártevőt a vécébe, és ment segíteni, hogy majd ketten jól megruházzák. De abba a kicsi vécéfülkébe nem fértek el hárman, úgyhogy a fiam kívül került, és fogta rájuk az ajtót, hogy a kártevő ne tudjon elmenekülni. A kis hülyegyerek átmászott a vécétartályon, mert az, akinek a szájába nyomták a vécékefét, feldühödött és elszántan verte. Miközben menekült, a tartály a falból kiszakadt és összetört.- De ez nem kerül ötvenezerbe.- Kiszakadt a vízvezeték is a falból, a csempék lepotyogtak, és spriccel a víz.- Aha. Akkor miért nem a vécékefés hülyegyerek fizeti ki?- Mert az én fiam fogta az ajtót.- Mert van igazságérzéke! Helyes, hogy fogta.- De a tanárnőket nem érdekli az igazságosság! Azt mondja az osztályfőnök, ha a fiam nem fogja az ajtót, akkor a gyerek, akinek letolta a másik a vécékefét, csak szájfájós lett volna, így viszont óriási kár keletkezett. A macska feleszmélt, komótosan nyújtózott. Elballagott vagy húsz métert, lassan ásott egy lyukat, elvégezte a dolgát, majd betemette a lyukat.- Maga vissza tudja tenni a tartályt, vesz egyet kilencezerért, nem kerül ötvenezerbe. A Csontos Karcsi meg max. tízezerért megjavítja a vízvezetéket. Harmincegyezerrel még mindig jobban jár.- Nem lehet, a tanárnő a pénzt akarja. Vízvezeték-szerelő a sógora. Egy fekete kutya tápászkodott fel, Ani mentett pásztorkutyája. Jó fej, de még mindig úgy néz ki, mint első nap a menhelyen, az ember azt sem tudja, melyik az eleje, hol simogathatná meg a fejét, ha egyáltalán kedve támadna a kusza ebhez hozzáérni. A kutya kényelmesen elsétált a macska előbbi helyére, megszaglászta, felüljelölte, majd visszaballagott fekvőgödrébe, és tovább aludt.- Akkor ez reménytelen? És pont most, mikor a NAV-nak is meg nekem is tartozik!- Ne féljen, magát kitisztázom! - vágta rá gyorsan Béla.- Először a NAV-ot, mert ha csak egy napot is késik a részlettel, most már azonnal végrehajtják. Ugye, figyeli a határidőt? Béla válaszolt valamit, de Ani nem hallotta, mert a szomszéd asztalos, aki a sok körfűrésztől meg flexeléstől megsüketült - felesége szerint viszont már eleve süketen született -, irdatlan flexelésbe kezdett. Béla és Ani meg sem rezdültek, folytatták a májas zsömle, illetve az udvaron felhalmozódott építkezési törmelék eltüntetését. Tudták már, hogy ha egy szomszéd flexel, azt abba is hagyja, így közvetlenül tapasztalható meg, hogy ami keletkezik, az el is múlik. És nemcsak a dolgok, de az ember is állandótlan, a nép ajkával szólva, „úgyis vagy megdöglik előbb-utóbb, vagy elköltözik, vagy az ördög viszi el a büdös picsába” - hiszen a nép ajka imádja az alkalmat a nyers megnyilatkozásra, és alkalmat azt mindig lehet találni, különösen a nagybetűs élet nagybetűs kérdéseiben. A ház elől Ani fehér pásztorkutyája szedte össze az irháját, leballagott az előzőleg megjelölt helyre, megszaglászta, felüljelölte. Újra megszaglászta, kicsit megnyalogatta a fűszálakat, még egyszer megszaglászta, visszaballagott a fekvőhelyére, és pihent tovább. így telt a délután, Béla ment a dolgára, majd visszaérkezett. Közben a flexelés elmúlt - a szomszéd állandótlansága még váratott magára, de a megnyíló csend teret engedett a békének.- Volt bent az iskolában? - vette fel Ani a fonalat.- Voltam. Nem kell fizetni.- Na, csak jobb belátásra tértek.- A gondnok véletlenül megjavította. A tanárnő nagyon mérges lett.- Honnan tudja?- A gondnokgyerek mesélte. Ő látta, hogy baleset történt, megjavította a tartályt. Hát mit tudta ő, hogy nem szabad azt neki megjavítani?!- Ez megoldódott. A kése meglett?- Nem.- Majd meglesz - mondta Ani vigaszul, majd megindult az utolsó talicska sittel a konténer felé. A talicska lyukas aljából finoman szitált a döglött cement, mintha krétapor rajzolta volna körül a küzdőteret, és kijelölte volna: Ani kertje a ringen kívül van. Szebelédi István arcképe (olaj-tojástempera, vászon, 100 * 76 cm,1989) MID TÖRT EL, KISKUTYA? Leczo Bence Ezek a rózsák szúrnak. A kékek nem annyira, mint a feketék, de a vörösek nagyon. Emlékszem a sorrendre, azt hiszem, de most mind fekete. És ha a levéltetű betegséget terjeszt? Bár lenne itt fikusz. Valaha olvastam egy könyvet, ahol cigit nyomtak el rajta. Olajfa, ciprusfa, egérfarkfű. Van belőle vagy tíz. Kicsi ez a hely. Mentem volna ki zárás előtt, nem jár a takarító. Féltem, hogy rossz lesz a sötétben, de megnyugtat a levelek apró suhogása. Mintha fújna a szél, de ez lehetetlen. A galérián nincs semmi érdekes, cserepek, virágföld felhalmozva, meg ilyen kis szerszámok. A biztonság kedvéért magamhoz vettem egyet, azt, amelyik a legveszélyesebben néz ki. Ásóka. Vagy az virág? Valahpl hallottam. Valahogy kihúzom reggelig, jönnek nyitni, mehetek. A kis páfrányok a sarokban kucorognak. Valami mozog mögöttük. Nem látok, és nincs nálam tűz. Áram sincs, könnyű lenne úgy. Odakapok a sötétbe, semmi. Hátam mögött érzem a szellőt, megfordulok, a levegőbe kapok, lerepülnek a cserepek, hátrahuppanok a páfrányokra. Csordogál valami a nyakamon, letörlöm, megnyalom, hátha vér, nem, csak víz. Kissé sós. Elsuhan valami mellettem, megyek tovább, kapkodok, leverek mindent, már porcelán törik, mint az elefánt bent, csak megyek, pusztítok. Mi között fogsz süvíteni, ha semmi nem marad? Kapkodok, elkapok valamit. Csak egy légy. Vagy egy földrög. Nekimegyek egy doboznak, tapogatom, műanyag. Végre valami igazi dolog. Megnézem, villanyszekrény, feltolom a biztosítékot, kattintom a lámpát, fényár. Dúltam. Mocskos a hely, a pénztárgép a földön, az apró kiszóródott, a virágok is a földön, a kék rózsák, a feketék, a vörösek, a kis olajfák, az egérfarkfüvek. Az egyik törött porceláncserép alatt nyüszít valami, harcrakészen tartom az ásót, megemelem a darabot, egy kiskutya. Ronda egy dög, de aranyos, megsimogatom, nyafog, nem mozog a lába, állni se tud, mid tört el, kiskutya? Fekete a szőre, vöröses a szeme, de egyre fakóbb, aztán kihuny. Beleteszem a virágcserépbe, földet szórok rá, eltemetem. Mit ültessek a sírodra, kiskutya? Sötét lesz, kattan a doboz. Valami nem jó. Nem látom, hol van, pedig az előbb még fehér volt, újra tapogatózom. Ezek a rózsák szúrnak. Már kutya sincsen (akvarell, papír, 40,5 * 46 cm, 2010) IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2020. szeptember
