Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-08 / 185. szám
folytatás a 1. oldalról B helyőrség Rendkívül sérülékeny em bemek tűnik, aki rettegett a nevetségessé válástól. Ez az attitűd távol áll azoktól a költőegyéniségektől, akik ma is jóval népszerűbbek, és már a maguk korában is volt egyfajta kiválasztottságtudatuk.- Fontos kiemelni, hogy Kölcsey az érzékenység korának szülöttje. Ez nem érzelgősséget jelent, hanem hogy a felvilágosodás észközpontúságával szemben a kor képviselői azt vallják, hogy az ész önmagában kevés ahhoz, hogy a világot a maga teljességében befogja, és más emberi képességek, például fantázia és szívérzés (ilyen a szép érzése, az igaz, a jó érzése) is szükségeltetik. Az ember keresi a tájékozódási pontokat a világban, de nem támaszkodhat csak az eszére, a többi emberi képességre is szüksége van. Kölcsey mindezek mellett egy nagyon határozott ember: nagyon határozott a kritikáiban, nagyon határozott döntéseket hoz a politikában. Nagy műveltsége van, nagyon gondosan végiggondolt szempontrendszerei, egy igen felkészült emberrel van dolgunk, aki ha belevetette magát akár filozófiai, akár irodalomelméleti, nyelvészeti vagy politikai kérdésekbe, az alapdilemmákat világosan látva nagyon határozottan tudott ítélkezni. Ez persze azt jelenti, hogy a gondolkodás felelőssége adta számára az emberi méltóság nagyon fontos öszszetevőjét.- Az írásaiból az tűnik ki, hogy ő a költészetet vagy a költővé válást tartotta az irodalmi pálya csúcsának. Ha jól tudom, meg is sértődött, amikor barátja, Szemere Pál egyik 1833-as levelében elsősorban a kritikust méltatta benne: „Te, édes jó Ferim, a publikum előtt legkitetszőbben tűntél fel eddig, mint kritikus.”- Ez a híres önéletrajzi levél előzménye. Kölcsey ötkötetes életműkiadásban állapodik meg egy kiadóval, és Szemerének kellene megírnia Kölcsey életrajzát ehhez a kiadáshoz. Szemere vázlatot kér barátjától ehhez a biográfiához, és ekkor teszi ezt a megjegyzést. Kölcsey önéletrajzi leveléből az derül ki, hogy a filozófia tizenhat éves korában nagyon megFranz Eybl: Kölcsey Ferenc (litográfia) kapta - Kantot olvasott, Descartes-t és sokakat. Filozófiatörténetet akart írni, de sosem gondolt arra, hogy ő a filozófia nyelvén fogja magát igazán kifejezni. A történetírás gesztusában van egyfajta kívülállás. A görög filozófia történetét akarta megírni, hogy felmérje azt, mi a filozófia értelmezési köre, meddig érvényes, mire jó, mire nem jó. Ugyanígy közeledett a valláshoz is. Híres tanulmánya a Töredékek a vallásról. Úgy gondolta, számot kell vetni, hogy a vallás milyen dolgokban illetékes, mire használható. Van egy nagyon szép mondata: „Ha hited nagyobb mint az enyém, imádkozzál érettem.” Ebből látszik, hogy egyrészt belehelyezkedik a vallásba, de kívülről is közelít hozzá. Azt gondolta, a költészet nyelvén tudja a lehető legpontosabban megfogalmazni a gondolatait. A XVIII. század végén az alapvető felfogás az volt, hogy a költészet a tudomány által létrehozott tudás könnyebb közvetítésére alkalmas. Kármán József ezzel szemben azt mondja, az igazi költő olyan, mint Prométheusz, aki a tüzet elhozta az embereknek. A költészet olyan tudást közvetít az embereknek, amely lényeges és más eszközzel nem érhető el - hozzásegít az ember „istenüléséhez”. Amikor azt mondom, hogy Kölcsey úgy gondolta, nem a filozófia, nem a vallás, hanem a költészet az a nyelv, amelyen igazán ki tudja fejezni magát, akkor ilyen nagy kultúrtörténeti folyamatban kell őt elhelyezni. — Ez is nagyon ellentmondásosnak hat: ott van ez a nagytudású ember, aki ezzel a felelősségtudattal ír verset, ugyanakkor kezdetben anynyira lámpalázas, hogy csak a hozzá nagyon közelállóknak mutatja meg az írásait, és elveszettnek érzi magát bármely idegen társaságban — 1814-ben ezt írja Kazinczynak: „Az én belsőm tűzzel teljes, de külsőm, ezen nyomorult alkotmányu test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok, s ezen rövidlátású szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszi, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeretes emberekre nem találhatok. ” Ebből az állapotból Forrás: Wikimedia Commons jut el ahhoz a határozottságig és magabiztosságig, amelyről már volt szó, de pályája során mégis folyamatosak voltak a megtorpanások, sokszor érezte úgy, hogy szakítania kell az irodalommal. Költői színrelépésével milyen sikereket ért el még életében?- Az irodalommal való szakítás többször felmerül, de ezek mindig az anyagi problémáival függnek össze. Nem tudta azt megvalósítani, hogy a testvére gazdálkodjon az ő birtokrészén is, és ő annyi jövedelemhez jusson, hogy Pesten tudjon független írói életet élni. Nem az irodalommal való meghasonlásból származtak a válságok, hanem többnyire életkörülményei váltották ki azokat. A költészet fontos voltát egész életében képviselte. A nyilvánosság elé kritikákkal lépett. A Csokonairól írott kritikája volt az első, amelyik megjelent, és hatalmas botrány lett belőle. Kölcsey egy zsenitipológiával indította ezt az írást. Arról beszélt, hogy vannak az elementáris zsenik- itt három alkotót sorolt fel: Homéroszt, Shakespeare-t és Goethét -, akik bármely körülmények között igazán maradandót voltak képesek alkotni, és vannak azok, akik bár komoly teljesítményt tudhatnak magukénak, „szerencsés környülmények” is szükségeltettek ezekhez. Itt is magas volt a mérce: például Horatiust ilyennek tartotta. Szerinte Csokonai is eme második csoportba tartozik, akit a környezet határoz meg: úgy véli, Csokonait a rossz sorsa Debrecenbe pottyantotta, provinciális helyre, és ebből gyenge költészet született. Ezek után sorba veszi Csokonai teljesítményét, és csak a népies helyzetdalok kiválóságát ismeri el. Csokonai nagysikerű költő volt, ezért igazán felkavaró volt ez az írás - ez két dolgot is jelent: egyrészt ha valaki botránnyal indít, azonnal ismert lesz, ugyanakkor nehéz a botrányhősök élete ezen a pályán. Erre a botrányhőssorsra sokszor panaszkodott is. De amikor kritikusként fellépett, a költészettel kapcsolatos alapvető elvárásait is megfogalmazta, tehát ez sem volt igazán elszakadás a költészettől. Ezekben az évtizedekben kezdett meghonosodni a nyilvános kritika gyakorlata Magyarországon. De a nyilvános kritika különösen kellemetlen volt abban a helyzetben. Ugyanis ekkor az irodalom nemzeti ügy volt, úgy vélték, a nemzettudat és a nemzeti nyelv fenntartása öszszefügg az irodalommal - tehát az irodalom komoly téttel bírt. Ugyanakkor az irodalomból nem lehetett megélni. Tehát ha az író, költő ingyen dolgozik, és letesz a nemzet asztalára valamilyen szellemi terméket, és ezek után még jön valaki, aki ezért meg is kritizálja, bizony felháborítónak hat. Az új irodalmi intézmény is hozzájárult ahhoz, hogy Kölcsey indulása ilyen szempontból konfliktusokkal teli volt. i- Őt érte elmarasztaló kritika vagy elismerték a költői teljesítményét?- 1826-ban Szemere Pállal közösen kiadott egy Élet és Literatura című folyóiratot, amelyben fontos elméleti tanulmányait jelentette meg. Ez a folyóirat szűk körben ugyan - csak az elitet szólította meg -, de komoly siker volt, és az irodalmi elit körében ő nagyon elismert költővé vált. 1832- ben jelent meg a Versek című kötete, amely egy életműkiadás első darabja volt - ez már önmagában nagy elismerés, ha egy kiadó valaki életművét Forrás: Kolcsey.org Gyapay László irodalomtörténész meg akarja jelentetni. Az első kötet nem hozta meg azt az anyagi sikert, amelyet a kiadó remélt, ezért a folytatás elmaradt. Kölcsey prózája sok helyen sikert aratott - a Magyar Tudományos Akadémián az volt a szokás, hogy minden éves nagygyűlésen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt akadémikusokról. Kölcsey nem kisebb emberekről mondott emlékbeszédet, mint Kazinczy és Berzsenyi. Mindkét emlékbeszéd hatalmas siker volt: másolták, többen jelentkeztek a kiadására, még botrány is volt abból, hogy nemcsak az Akadémián jelent meg, holott az Akadémia magának akarta a kizárólagos kiadás jogát. Kölcseyt komoly elismerés övezte még akkor is, ha sosem volt populáris. Nehéz költő volt, mindig inkább az elit értékelte.- Meghatározó volt a Kazinczy Ferenchez és a Szemere Pálhoz fűződő kapcsolata. Melyek voltak ezeknek a viszonyoknak az emberi és szakmai vona tkozásai ?- Kazinczyval tizennyolc évesen ismerkedett meg, igazi mester-tanítvány kapcsolatnak indult, de nagyon hamar egyenrangú partnerré küzdötte fel magát Kölcsey. Amikor Kazinczy szétszedte Kölcsey versét, és tanácsokat adott neki, Kölcsey azt írta, úgy látom, nekem az irodalomban nincs keresnivalóm, de a következő pillanatban felbátorodott, és amikor Kazinczy küldte el neki a versét, ő sem röstellte szétszedni azt. Amikor Kazinczy büszkélkedett, hogy megírta az első magyar szonettet, Kölcsey szonettet küldött válaszként. Egy nagyon okos és ambiciózus fiatalemberrel van dolgunk, aki mindig a legnagyobbakhoz mérte magát - úgy gondolkodott, hogy ha nem lehetünk Goethék, hiába írunk. Kazinczy becsületére legyen mondva, azonnal felismerte, kivel van dolga, és minden korosztálybeii különbség ellenére egyenrangú partnerként kezelte Kölcseyt. 1823-ban már komoly konfliktus is volt közöttük - a híres Iliász-pör -, aztán 1831-ben, amikor az akadémiai munkák elindultak, újra közel kerültek egymáshoz. A félnemzedékkel később jövő Toldy Ferenc-Bajza József párost Kölcsey intette, hogy a szent öreget ne bántsák. Az akadémiai emlékbeszédben pedig nagyon szép emléket állított Kazinczynak, bár íróként és költőként nem sorolta a legnagyobbak közé, hanem más érdemeit emelte ki. Szemere Pállal más volt a viszonyuk. Az 1810-es pesti tartózkodása alatt ismerte meg. Szemere öt évvel idősebb volt, akkor már a pesti irodalmi elitben járatos, ígéretes fiatal költő, már jelentek meg művei, Kölcsey pedig ekkor még csak egy ismeretlen vidéki fiatalember. Nagyon meghitt barátság alakult ki köztük. Szemere és felesége, Szemere Krisztina mindvégig felelősséget érzett Kölcsey iránt, lelki válságaiból megpróbálták kirángatni, hívták magukhoz, törődtek vele. Az 1820-as évek vége felé Szemere alkotói teljesítménye kifulladt, Kölcsey pedig egyre nagyobbá vált, de ez a barátságukon nem változtatott.- Melyek azok a pontok Kölcsey életművében, amelyeket kiemelve közel lehet őt hozni a ma emberéhez? Például egy kiállításon mi az, amihez könynyű lehet manapság is kapcsolódni?- Kölcseyt könnyen és fájdalommentesen nem lehet birtokba venni. Meg kell érte dolgozni. Egy-egy tárlatlátogatás kevés ehhez. Az irodalmi kiállítások egyik nagy paradoxona, hogy az irodalmat olvassák, a kiállítást nézik. Nagyon kevés szöveggel szabad dolgozni, mert elmegy a látogatók kedve. Ha az ember hozzá akar férni valami fontoshoz, nincs mese, melózni kell. Figyelmesen, sokszor, elgondolkodva kell elolvasni - nincs más út. De ez nemcsak Kölcseyre igaz, érvényes Babitsra, József Attilára és másokra is. Kölcsey kemény dió. Egy picit közelíthet hozzá az irodalmi kiállítás, de az olvasást nem tudja pótolni. Kölcsey Emlékház Sződemeteren a szülőház közelében a magyar kormány és a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával létrejött a Kölcsey Emlékház. A projekt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és. a Tasnádi Református Egyházközség (ez utóbbihoz tartozik a sződemeteri szórvány) közös pályázata révén valósult meg. A Kölcsey Emlékház háromszintes épület, melynek alagsorában étkező, konyha és kazánház kapott helyet. A földszinten található a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai irányításával létrejött emlékkiállítás és itt helyezkedik el a lelkészi hivatal is. A tetőtéren lelkészi lakás és vendégszobák vannak. (Forrás: www. kolcsey.org) 2020. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
