Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-23 / 120. szám
helyőrség 5 vers Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Orbán Ottónak Az imént jutott eszembe, idén áprilisban ünnepeltük az ötven évvel ezelőtt megszűnt Beatlest, a világ legsikeresebb beatzenekarát. Jó, nem ünnepeltünk, hanem emlékeztünk az elbűvölő dalaikra. Persze most azt várnád tőlem, hogy olvadjak el, végkimerülésig soroljam a rájuk illő legszebb jelzőket, de nem teszem, inkább Srínivásza Rámánudzsan matematikai képleteit sorolom fel, melyeket Namagiri házi istene diktált neki éjjelente, mert semmi sem lehet szebb a versnél, csak egy matematikai képlet, hiszen sok határozott integrál van, SiX'. aminek tudjuk, véges az értéke, ám az eddig ismert módszerekkel azt lehetetlen volt meghatározni, de Rámánudzsan fő tétele segített, hogy a határozott integrálok közül sok kiszámíthatóvá váljék egyrészt a matematikusok, másrészt az opportunista világ számára is, amelyben igenis, a fáknak van lelkiismerete, tűrőképessége, és ha megszállja őket a nosztalgia, oly meghatóan és szomorúan integetnek zöldbe borult lombjaikkal, az arra sétálót is mélyen megihletik, aki esetleg verset ír arról a délutánról, amelyben sziszifuszi gondokat akart lévetni magáról, és szabadjára engedni végre az emberiségben évszázadok óta felgyülemlett szenvedélyt, mintha csak az övével tenné, lidércfénybe öltöztetné, és tüzet csiholna a fogalomban, az izzó aggodalomban, mert milyen az ember, kitartóan jobb időkre vágyik, amikor senki sem néz oda, kisurran a kommunizmus nyitva felejtett kapuján, és máris szapulja a gazdagokat, a panamázókat, az ingyenélőket, a vad tőkéseket, kést tartana a nyakukhoz, nyissák már meg számára is a jobb megélhetés lehetőségeit, a fáradságos munkáját fizessék meg becsülettel, ne csak a mézesmadzagot húzogassák a szagokra amúgy is finnyás orra előtt. Szűz Mária kerubbal (olaj, vászon, 100 *100 cm, 2017) A türelem fürtjeit visszatükrözi arcunkba a savanyú, könnyízű történelem: száz év óta szedték darabokra hazánkat, Magyarországot a franciák, az angolok, az olaszok... Itt állunk, Ottó, az azóta eltelt századik év utcasarkán, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal, megbénít a metsző fájdalom, elönt a tehetetlenség dühe, ha eszünkbe jut, és mindig eszünkbe jut, mert hogy lehet ezt elfelejteni, hogy volt kezünk, karunk, feledni nem tudjuk soha, hogyan bántak el velünk, hazánkkal, népünkkel az akkori hatalmasok: Georges Clemenceau, David Lloyd George, Vittorio Emanuele Orlando, Thomas Woodrow Wilson; igaz, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa a mai napig sem ratifikálta a Trianonban ránk erőszakolt tragédiát: nemzetünk „lehet-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg”. Ma pedig az unióban mindenki megjátssza magát, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna száz évvel ezelőtt, feledésbe süllyed, ami volt,- örvendj, hogy ezt már nem láthatod, hallhatod -, ahányszor csak tehetik, elverik rajtunk a port a liberalizmus ópiumába szédült fölényeskedők. Hiszem, a történelem végül majd minket igazol, mert nincs és nem volt a földkerekségen olyan ország és nemzet, amelyet ennyire és ilyen igazságtalanul kifosztottak és megcsonkítottak volna. Szolgáltass nekünk igazságot, Magasságos, t add vissza, ami a miénk! Orvosold a velünk történt igazságtalanságot! Ismeretlen szorongás hajtja ma a történelem kerekét, egy új pandémia, új őrület és serdülő félelem ül a fák ágaira, s ha kinézünk az ablakon, nem látjuk a közelgő nyár fényeit, csak a gondolat csataterein csillan meg a könnyű páncélba bújt magányos lélek, nyalogatja véres ujjait. Kinn, a reptereken, vesztegzár alatt, mint kókadt szárnyú madarak, a futópályán sorakoznak egymás mögött a repülők, és éneklik a Marseillaise-t, nyugtalan, zabolátlan szél vágtat irányukba, mint egykoron Mohács felett. Kedves Ottó, nagyra becsült költőbarátom, a mi drága Attilánknak is megírtam korábban, hiába kívántuk, hiába akartunk jobb világot, elment a vers, nem lett belőle osztályharcos! Magyarok Nagyasszonya (olaj, vászon, 80 * 60 cm, 2010) Ajlik Csenge Csíráztatás A dolgok csak dolgok, ha új jelenbe pislogom magam. Vonz az érzelmi babráltság, ami tegnap megevett, ! ma meg kicsírázok belőle. Legyenek homokvárak Kacajjal fújkálom majd meg, hogy a nedves részek sebezhetővé száradjanak. Rám figyelmetlen úgyis a víz, beletapos. De, ha öröm van,\ legyenek homokvárak. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ajlik Csenge (1999) költő, író Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Böszörményi Zoltán (1951) Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író, szerkesztő József Attila (1905-1937) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas költő Kántor Mihály (1974) szakíró Leczo Bence (1996) író, újságíró Navarrai Mészáros Márton (1995) újságíró, író, szerkesztő Sohonyai Edit (1970) író Szakács István Péter (1957) író, irodalomtörténész, publicista Szilágyi Diána (1982) újságíró Szilágyi Zsófia Emma (1995) író 2020. május IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
