Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-23 / 120. szám
3imrw helyőrség novella HOGYAN VÁLTAM EGYETLEN ESTE ALATT METÁLHERCEGNŐVÉ? Szilágyi Zsófia Emma Valóság (olaj, vászon, 80 * 80 cm, 2010) Fotó: Farkas Dávid Soha nem voltak igazi barátaim, valószínűleg a szokásaim miatt. Ha valaki mégis mellém keveredett (mert amúgy jó fejnek tartottak az emberek), nagyon hamar le is kopott, mert nem bírta elviselni a hülyeségeimet: azokon a helyeken például, ahol csendesnek kellett volna lenni, általában üvöltöztem - és fordítva; ha valakinek elmeséltem, hogy még otthon se tolom le a bugyimat, csak félrehúzom az ülőTce fölött guggolva, az rögtön lefagyott vagy szánakozó, esetleg gunyoros megjegyzést tett. (Ilyenkor én csak elmosolyodtam, mert szerintem tényleg gáz, ha több segg osztozik egyazon felületen.) Továbbá a balesetem óta a szimmetria nagyon fontos lett az életemben: ha hozzáérek valamihez a bal kislábujjammal, feltétlenül hozzá kell érnem a jobbal is. így érzem magam nyugodtnak. A legnagyobb defektusom viszont egyértelműen az, hogy csillapíthatatlanul imádom a rockzenét: főleg a hard rockot és a métáit. Szinte mindent felülír az életemben a rockerségem. Képes voltam egyszer a családi karácsonyt is előrébb hozni három nappal, csak azért, hogy egy kontinenssel arrébb részt tudjak venni egy különleges szilveszteri koncerten. Tudom, hogy Isten nem haragudott meg rám ezért a húzásért, hiszen ezt a keresztet ő adta nekem - és én zokszó nélkül, örömmel viselem. Velem születhetett ez a mánia, mert otthon senki sem hallgatott ilyesmit - de még csak hasonlót sem. Arra is emlékszem, hogy fedeztem fel magamban a rockért. Anya egyszer megkért, menjek át és szóljak az új szomszédfiúnak, hogy vegye halkabbra a zenét, mert a kedvenc nippjei lassan lerázkódnak a polcról. Én átsétáltam, megkérdeztem, mit hallgat, és attól a naptól kezdve halomban gyűltek a szobámban a Deep Purple-, a Led Zeppelin-, a Black Sabbath-, a Motörhead-, a Helloween- és az Iron Maiden-albumok. Akkor jöttem rá, hogy nekem ez a zene jelent mindent. Mind jobban éreztem, hogy egy igazi, tűzben edzett fémistennő lakozik bennem, aki csak a megfelelő hívószóra vár, hogy kiszabadulhasson - hiszen babás arcom, törékeny alkatom ellenére már egy fekete, szegecses bőrnadrág láttán a bugyim is rögtön felizzott. Előfordult, hogy spontán idegbaj tört rám egy buliban, mert megszólított egy hosszú hajú srác, de nem sokkal később kiderült róla, hogy nem is rocker. Sőt, mivel az első barátomat azért dobtam ki, mert rám szólt, hogy „Halkítsd már le azt a szart!”, teljesen biztos voltam benne, hogy acélozott méhben fogant tündérleány vagyok. Egy koncertélményemnek köszönhetően el is jött a várva várt pillanat, amikor egyetlen este alatt metálhercegnővé váltam. Afféle született vérrajongóként az első sorban őrjöngtem, mikor a kedvenc dalom után a frontember beleszólt a mikrofonba, hogy a következő számot annak a cuki, szőke lánynak küldi az első sorban, aki szívószállal issza a meggysörét. Hiába vettem elő a legdémonibb tekintetemet, egyszerűen kinevetett; mondjuk dühösen se nézhetek ki félelmetesebbnek, mint egy meghúzott bajszú kiscica. A mellettem álló pasi fuldokolva röhögött - legszívesebben képen töröltem volna az idiótáját, de mivel a sörömet is fognom kellett, hagytam a fenébe. Elhatároztam viszont, hogy megtanulok velőtrázóan hörögni, és ha legközelebb valaki beszól vagy kinevet, azonnal kopaszra hörgőm a fejét. Koncert után bementem tehát a női mosdóba, hogy minden lendületemet és dühömet az első hörgésembe adhassam. A mosdó üres volt, de azért megköszörültem a torkomat, és ellenőrzésképpen kinyögtem egy hellót. Szerencsére tényleg egyedül voltam, így gátlások nélkül csillogtathattam meg a sivár falaknak metálságom legjavát. Megkapaszkodtam az egyik mosdókagylóba, belenéztem a tükörbe, és egy mély levegővétel után hörögni kezdtem. Az első hörimet a legnagyobb ördögnek, magának a sátánnak ajánlottam: sipítottam, üvöltöttem, szárazon gurguláztam, mindent beleadtam, amire emberi légzőszerv képes lehet. Egészen jól ment, amíg nem jött a súlyos felismerés, hogy a torkomból feltörő hang inkább minősíthetetlen kiabálás, mint igazi, mellkasrepesztő metálhörgés. Rögtön aÚba is hagytam, mielőtt a torkom bevérzett volna vagy maradandó hangszálkárosodást szenvedek. A sötétség fejedelmétől pedig nagyon gyorsan elnézést kértem, amiért ilyen kínos helyzetbe merészeltem hozni. Ekkor láttam meg a tükörben, hogy az egyik fülke ajtaja kinyílik, és egy kövér, szemüveges lány lép ki az ajtó mögül. Tekintete riadt volt, kezével a felsőjét gyűrögette.- Ugye nem fogsz bántani? - kérdezte elcsukló hangon. Méltóságteljesen megráztam a fejem, mire a lány kiszaladt'a mosdóból. Rettentően elszégyelltem magamat, hogy így megrémítettem, ugyanakkor büszke is voltam magamra: végre akadt valaki, aki megijedt tőlem. Egyetlen mozdulattal lehúztam a vállamról a pólómat, és a tükörben megnéztem a hiányzó bal karom helyét. Úgy döntöttem, csináltatok egy eddie-s tetoválást a hegre - csak épp jó nagy mellekkel. És Meddie-nek fogom hívni. Metálos lelkem számára ez volt az; első, igazi lépés a rockmennyországba vezető, szegecsekkel kivert lépcsősoron. Lapszámunkat MARA KINGA VILLÖ festőművész képeivel illusztráltuk. Mara Kinga Villő 1980. február 24-én született Budapesten. 1994 és 1998 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába járt textil szakra. 2000-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékére, ahol Nagy Gábor festőművész volt a mestere. 2002-ben ösztöndíjjal fél évet Skóciában tanult az Edinburgh College of Art festő szakán, lain Patterson képzőművész volt a mestere. 2007-ben diplomázott. Számos csoportos kiállításon vett részt, többek között a Forrás Galériában rendezett Boldogasszony és Összetartozunk című kiállításokon és a Pekingben rendezett Magyar művészet című tárlaton. Az elmúlt években rendszeres kiállító volt a Női vonal és a Miniképek című kiállításokon, valamint a tájkép- és portréfestészeti biennálékon, ahol tavaly bronzdiplomát kapott. Festményei számos magángyűjtemény mellett a pekingi Kínai Szépművészeti Múzeum és a vlagyikavkazi M. S. Tuganov Állami Művészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálhatók. Eddigi egyéni kiállításai egy-egy korszakhatárt jeleztek. A skóciai tájak és a kelta művészet inspirálta a 2003-ban a Magyar Kultúra Alapítvány Házában kiállított képeit, 2012-ben a Forrás Galériában bemutatott művein a kínai utazás és az anyaság tapasztalata tükröződött, 2013-ban a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában láthatta a közönség a magyar népi motívumok és mennyezetkazetták ihletéséből született képeket, 2018-ban pedig Egy asszony címmel a Józsa Judit Galériában rendezett kiállítást, melynek fő ihletforrása az erdélyi utazásai és a Mária-kegyhelyek voltak. * A várni tudás, a készülődés, a gondoskodás és az öröm olyan képességek, melyek minden kultúrában a női értékek közé sorolódnak. Ezeket erősítik, ezt dicsérik a népdalok, ezek szépségét tükrözik azok a motívumok is, melyeket fiatal lányok hímeznek álmodozva és bölcs asszonyok hagyományoznak tovább generációról generációra. Ezért értik, ezért érzik Mara Kinga Villő képeinek törékeny-szilárd szépségét a Távol-Keleten is. Ez a visszafogottság és tisztaság az ő lelkűkkel is rokon, ez a múltban gyökerező bölcsesség bennük is tiszteletet ébreszt. A festőnő úgy formálja képpé az általánosan emberit, hogy közben mégis érezzük, egy magyar nő mutatja meg nekünk mindezt. Otthonosak a minták, otthonos ez a hangulat - mint amikor a dédnagymamám zsoltárokat énekel, és a hangjából egy életre megtanulom: a hálaadó dicsőítés és a féltő könyörgés folyton együtt van az anyák életében. Fotó: TN Ezeken a képeken valahogy egyszerre érezzük jelenvalónak a szerelmes dalok pajkos becézéseit, az eskütétel szentségét, az áldást, hogy dajkálni való gyermek él köztünk - ott van mindez a játékba merülő kisfiú testtartásában, a kincsként óvott limlomok furcsa kontúrjaiban, az Isten és ember szövetségéből termő kertek gazdagságában is. Egyszerre munkál itt valami ősi és valami teljesen mai bizodalom. Mara Kinga Villő ars poeticája szilárd alapokat láttat, mint írja: „Meghatározó és állandó témám Szűz Mária személye, az anyaság és a szerelem - személyes és szakrális értelemben is. Festészetem lényegét érzelmi kötődéseimen túl hazám keresztény kultúrája jelenti. Inspiráló számomra a magyar népművészet és mintakincs, templomok kazettás mennyezetei, hímzések, fafaragások mintái, a magyar táj, a fények, amik az otthont jelentik... Ezekből szeretnék kortárs festészetet formálni." IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2020. máius , 4 V Áramkör (olaj, vászon, 80 * 80 cm, 2012) Fotó: Farkas Dávid
