Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-02 / 102. szám
51WJTTT. helyőrség 5 vers Partmann Tibor Rozsdásszürke Statisztikák foglalkoznak azzal, hogy mely népek mennyire boldogok. Az adatok évről évre romlanak. A vidámparkokat pedig sorra zárják be, nem tudom, van-e összefüggés. Ezek a parkok is évről évre romlanak - tulajdonképpen már a végtelenségig. Egyszerűen otthagyták őket. A virágok - mint az önfeledt gyerekzsivajok emlékei - elnyíltak, most már csak a méteres gaz foglalja keretbe az időt, melyet az erózió szinte állóképpé formált. A szél néha még száguldozik az egykori hullámvasút sínpárjain, ha elfeledkezik magáról, aztán menekül e fotószerű világból, ahol alig észrevehető az átmenet a fekete-fehér és a szépia között. Rozsdásszürke - mint annak a gyereknek az írisze, aki majd a legutolsó vidámpark bezárásakor fog megszületni. Utószezon Dallam A nyitott ablaknál hallottam meg először. Egy forró nyári nap száraz szellője sodorta arra. Pedig hány könnyebb melankólia illatát cipelhette volna magával, vagy akár veszteség perzselte tollpihéket... de a szél mégis e füttyszót hozta felém, s ejtette az ablakpárkányra. Nem tudtam, honnét jött, ki szólaltatta meg, olyan volt, mint az univerzum; egyszer csak lett. S minden nap hallottam, mindig szellőháton érkezett, minduntalan csak az a dallam, ugyanazokkal a jellegzetes ritmikai kisiklásokkal. Sokszor töprengtem azon, hogy miként lehet valami ennyire hamis, s egyben őszintén igaz. Csupán az tűnt fel, hogy napról napra halkabb lett, míg egy őszi reggelen végleg eltűnt... és akkor értettem meg a csendet. . Az éjszakai fürdőzőkre kéne figyelnie, de úgy gondolja, a hallótávolság biztonsága elegendő. Bár van egy elmélete a hang terjedésének sebességéről; szerinte a segélykiáltás sokkal lassabb, mint az önfeledt vidámság lármája. Közben a telefonját nézi, a hétköznapok univerzumában a kijelző fénye az egyetlen csillag. Ezért is utálja a főszezont; olyankor mindig túlterhelt a wifi. De most utószezon van, ürességet áhító tekintetének ez már szinte hangulatos. Eszébe jut, hogy nemsokára le kell eresztenie a medencéket, s ez megnyugtató kábulattal tölti el. A szűrőket is ilyenkor tisztítja ki, számba veszi az ott talált tárgyakat, ez pont elegendő ahhoz, hogy mások életében turkáljon... Elkalandozott gondolatait visszatereli a telefonjához, s tovább nézi az imént elindított videót; végzetes uszodai balesetek. El Camino Az egész azzal kezdődött, hogy kétnaponta mosogatott, így minden tányérból és evőeszközből pont egy párt kellett megtisztítania. Aztán azon gondolkodott, hogy a gyász öt stádiumából melyiknél tarthat? Meg is kérdezte maga mellé pillantva, s amikor csak az üresség rezegtette meg a csend hangszálait, úgy vélte, ez az egész elmélet őrá nem vonatkozik. Később az evolúció tanain elmélkedett, hitt az alkalmazkodás fontosságában, pedig tulajdonképpen az sem más, csupán a hibák megszokása. Még ma is sokszor felcseréli a személyes névmásokat, ha a jelenéről beszél, de lassan a nyelvtan is hozzá fog idomulni a tényékhez, ahogy az út végére ér... s csak reméli, hogy az El Camino zarándokai sem érzik közben a lényeget, csak a fáradtságot. Székely Bertalan: Kisfiú vajas kenyérrel (olaj, vászon, 69 «55 cm, 1875 körül, Magyar Nemzeti Galéria] Forrás: Wikimédia Commons Guvat Ahogy a hírfolyam e történetet, úgy hozta felszínre az óceán egy évezredekkel ezelőtt elárasztott sziget régen burjánzó domborzatát. Az egykor röpülésre képtelen guvatnak már csak a fosszíliák őrizték sorsát. Néhány emberöltő alatt újra otthonosan rendezte be a korallzátonyok alkotta lakásnyi territóriumot a természet, s ismét megjelentek a guvatok ki nem halt ősei. Egy evolúciónyi pillanat múlva - mivel nem kellett osztozniuk más hőssel a tápláléklánc csúcsán - álmaik újra röpképtelenné váltak, és új fajtaleírásuk azonos lett a szuvenírekké lényegtelenült fosszíliákkal. Benépesítették a szigetet, azóta is felborzolt tollú nászéneküket lélegzi az április, szaporodnak, tojást raknak, merengve nézik a sárba szikkadt ökológiai lábnyomuk formáját, s nem nagyon törődnek a globális felmelegedéssel, hisz ha ismét emelkedne a víz szintje, akkor legrosszabb esetben pár ezer év múlva ugyanitt... Megnyugtat, hogy semmi sem végső pusztulásra ítélt. Tornyai János: Bús magyar sors, önéletrajz (olaj, vászon, 111*150 cm, 1908, Tornyai János Múzeum) 2020. május Forrás: Wikimédia Commons LAPSZAMUNK SZERZŐI Ady Endre (1877-1919) költő Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Cseh Katalin (1961) költő Kántor Mihály (1974) szakíró Király Farkas (1971) költő, író, műfordító, szerkesztő, újságíró Kosztolányi Dezső (1885-1936) költő, író, műfordító Lázár Emese (1968) író, újságíró Nagy Koppány Zsolt (1978) József Attila-díjas író, műfordító, szerkesztő Partmann Tibor (1983) költő IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
