Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-13 / 111. szám
14 SPORT 2020. MÁJUS 13., SZERDA Hamarosan Az Eger SE VOlt meglesz az ° „ ESC trénere N/édOje 6dZ0 lett KÉZILABDA A 2019/20-as idényben szerepelt gárda játékosai közül már kilencen szerződést hosszabbítottak az Eszterházy SC női csapatánál. Leiner Bernadett, Buzsáki Nikolett, Kuti Bettina, Brettner Zsófia, Kobela Tamara, Sári Barbara, Pankotai Luca, Bernát Dorina és Kiser Panna a következő szezonban is az NB I/B-s együttest erősíti. Többekkel még folynak az egyeztetések, miközben hamarosan bemutatják az új edzőt és néhány érkező személyére is fény derül. F. B. HIRDETÉS LABDARÚGÁS A közelmúltban az NB II.-es Nyíregyházához távozó Gálhidi György helyett Lakatos Béla lett a labdarúgó NB III.-ban szereplő Taksony SE új vezetőedzője. A 35 esztendős Lakatos Béla pályafutása során futballozott Diósgyőrben, Nagyberkiben, Mezőkövesden, Felsőtárkányban, Kazincbarcikán, az STC Salgótarjánban, Egerben és a Jászberényi FC-nél is. Az év elején utóbbi csapattól igazolt a Taksonyhoz, ahol tavasszal két bajnokin futballozott és Gálhidi György munkáját segítette másodedzőként. Lakatos segítője a váci. nevelésű, 34 éves Hegedűs Csaba lesz, aki jelenleg karműtét után lábadozik, de a tervek szerint felépülése után - másodedzői szerepvállalása mellett - még futballozni is fog a taksonyiaknál. Ugyancsak az NB III.-hoz kapcsolódik, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnok Tiszafüredi VSE-nél meg nem döntöttek a nevezésről, a másodikként végzett Törökszentmiklós azonban vállalná a fentebb lépést. Füzesi B. hirvilag.hu Személyre szabható hírfolyam FOLYAMATOS HITELES # x TAjEKOZTATAS mandiner | FIGYELŐ | pestisrácok I 888 | ripost I csupasport I fourfourtwo vitorlázásmagazin | vidékíze I diétaésfitnesz I NEMZETISPORT | travelo | life I ORIGO astronet I she I lokál I MAGYARNEMZET I likebalaton I agráriumonline SZABADFÖLD I köpönyeg | hírtv | barna I teol I baon | AUTÓMOTOR | sonline I zaol veol | vaol I kisalföld I MINDMEGETTE | kemma I nool I feol I heol I BORS I boon VILÁGGAZDASÁG I haon I szón I beol I LAKÁSKULTÚRA I szóljon I délmagyar Utazás közben akad idő a készülésre Maximalista ■ mm * m /■ / // az ifjú haloor Iváncsik Norbert 2017-ben igazolt Gyöngyösre Fotó: Czímer Tamás Kapusok szokásait, babonáit, különcségeit bemutató sorozatunk legújabb szereplőjeként az Energia SC Gyöngyös hálóőre, Iváncsik Norbert áll a középpontban. Noha esetében fiatal labdarúgóról van szó, a gondolkodása érett játékosra vall. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Picit babonás vagyok, amit mutat, hogy a mérkőzések előtt először mindig a jobb kezemre és jobb lábamra veszem fel a szereléseket - kezdte a 23 éves kapus. - A meccseket megelőzően minden játékostársammal öklözök és buzdítom őket. A csapatbuszon általában egyedül ülök, szeretek gondolkozni, zenét hallgatni, videókat nézni, és ráhangolódni az adott összecsapásra. A MAC, a Honvéd FC, a Mészöly Focisuli, az Újbuda FC, az Airnergy FC és a 43. sz. Építők SK korábbi játékosa a maximumot igyekszik kihozni magából, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről egyaránt. Mivel Budapesten él, valamennyi találkozó előtt buszozással tölti az időt. Akkor van ideje átgondolni, milyen helyzetekben mit kell tennie a mérkőzésen. Ezeket fejben lejátssza, és ez sokszor a mécseseken be is jön. Utazás közben sokszor videókat néz kapusokról, ezzel motiválva magát. A bekapott gólokról általánosságban beszélt.- Kapustársaim nevében is mondhatom, hogy ez mindenkit megvisel - folytatta Iváncsik Norbert. - Minden kapus egy kicsit összetörik a bekapott gólnál, ez velem sincs másképp. A különbség, ki hogy tudja kezelni ezt a helyzetet. Sajnos ebben még elég ingadozónak tartom magam. Meccs közben muszáj túl lenni rajta, de mindig ott van az ember fejében, ha egyszer már bevették a kapuját. A lefújás után viszont nagyon sokat gondolkodok, miért nem tudtam megakadályozni a találatot, és mit kellene tenni, hogy ez legközelebb sikerüljön. A mátraaljai klub sportolója nehezen viseli a kudarcot, legyen szó barátságos, kupa, bajnoki vagy válogatott mérkőzésről.- Minden vereség más és más. Ha az ellenfél jobban játszik és megérdemli, akkor kicsit könnyebben tudom elfogadni, de még úgy is nagyon nehéz. Idekötném a bekapott gólhoz fűződő érzést. Minden meccs után - legyen az győztes vagy vesztes - magamba „fordulok”, és átgondolom, milyen jó és milyen rossz megoldásaim voltak, amelyek a csapat hasznára, esetleg kárára történtek, és ezekből próbálok tanulni. Maximalistának tartom magam, mert egy kapusnak annak is kell lennie. Az Energia SC Gyöngyös csapata a múlt héten már hozzálátott az edzésekhez, igaz, a heti két tréning inkább a közösségkovácsolást erősíti. Ezeket a foglalkozásokat egyelőre nem látogatta a fővárosban élő kapus.- Alig várom már, hogy vége legyen ennek az időszaknak, és a pályán lehessek. Jelenleg otthon edzek, erősítek és labdázok a lakásban, de bízom benne, hogy rövidesen normális körülmények között is lehet labda a lábamnál és a kezemben - tekintett előre Iváncsik Norbert, majd továbbdobta á bőrgolyót Bollók Gábornak, így sorozatunk következő részében az andornaktályai Marshall-ASE csapatának hálóőrénél érdeklődünk. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: \) HEOL.hu HEOL.HU Része az életünknek! ÚJRANYITJUK ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNKAT #fizesseM Heves Megyei Hírlap ügyfélszolgálati iroda: Május 11-től Eger, Trinitárius út 1. Nyitvatartási H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-15.00 Szeretettel várjuk hirdetőinket, előfizetőinket és olvasóinkat ügyfélszolgálati irodáinkban!