Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-13 / 111. szám

2020. MÁJUS 13., SZERDA SPORT 15 Legendák szavaznak minden idők tíz legjobb magyarjára Ki lesz a pólósok pólósa? Egy igazi ikon, Tarics Sándor a századik születésnapján, Kaliforniában Fotó: Ch. Gáli András Nem túlzás, hogy a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és az Origó közös játékának az A pólósok pólósa címet ad­tuk. Illetve több ez játéknál, hiszen megfellebbezhetet­len szaktekintélyeket, olim­piai bajnokokat, szövetségi kapitányokat, mesteredző­ket kértünk fel arra, hogy vá­lasszák meg minden idők tíz legjobb magyar vízilabdázó­ját. A következő napokban történeti sorozatban idézzük fel emblematikus sikersport­águnk aranykorszakait és bálványait, azaz a jelölteket, a jövő héten pedig ismertet­jük az eredményeket. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍZILABDA Örök életre szóló él­mény volt 2013. szeptember 23-án századik születésnap­ján köszönteni a kaliforniai Belvederében Tarics Sándort, a földkerekség akkor aktuálisan legidősebb olimpiai bajnokát, az, ünnepségre GOLD 36 rend­számú oldtimer Mercedesét sa­ját kezűleg vezető legendát. Sa­nyi bácsi szimbólum volt, és örökre az is marad: a magyar vízilabda életerejének, kreati­vitásának, zsenialitásának má­ig ható jelképe, akiből - ezt hit­tel vallom - sohasem lett vol­na világszabadalmakkal büsz­kélkedő építészmérnök, aki so­hasem futott volna be szédítő karriert az Egyesült Államok­ban - elég csak arra gondolni, hogy Andre Agassi volt a telek­szomszédja -, ha a tízes-húszas évek fordulóján nem téved le a „Csasziba”, és nem ismerkedik meg ezzel a hungarikumnak számító, kicsiségében is óriás, varázslatos sportággal. „Minden negyedik magyar olimpiai bajnok vízilabdázó!” - ez a hihetetlennek, felfogha­tatlannak tűnő, mégis igaz ki­jelentés pedig a sportág másik gigásza, a háromszoros olim­piai bajnok szövetségi kapi­tány, Kemény Dénes szájából hangzott el ugyanezen az ün­nepségen, s hosszú másodper­cekig ízlelgetni kellett a mon­datot, hiszen a kilenc magyar olimpiai aranyérem 1932-től 2008-ig összesen 104 csapat­tagot jelent, még ha nyilván­valóan jelentősek is az átfedé­sek az egymást követő együt­tesekben. Az, hogy rendezzünk szava­zást minden Idők legjobb ma­gyar vízilabdázójáról, nem a spanyolviasz felfedezése, hi­szen a FourFourTwo magazin kereken tíz évvel ezelőtt már ugyanezt megvalósította lab­darúgóink körében. S annak is már hat éve, hogy e sorok író­jának eszébe jutott, miért ne választhatnánk meg a történe­lem legjobb magyar labdarúgó­edzőjét - s meg is választottuk, szakírói szavazatokkal. Egyik voksolás eredménye sem volt elhibázott vagy meglepő: Pus­kás Ferenc és Guttmann Béla klasszisa kétségbevonhatatlan. Aligha szorul külön magya­rázatra, hogy a futball után mi­ért a vízilabdán a sor, de talán indoklásként annyit megemlít­hetünk, hogy a labdarúgást le­számítva ez az egyetlen csapat­­sportág/labdajáték, amelyben olimpiai aranyérmet szerzett Magyarország, ráadásul jóval többet, mint bármely más or­szág: minden harmadik pólós olimpiai bajnoki cím magyar! Van-e még a futballon kí­vül csapatsportág, amely any­­nyi legendás figurát, korsza­kos sportembert, világklasz­­szist termelt ki, mint a magyar póló? Németh „JamesztóT” és vitéz Halassy Olivértől Gyar­mati „Sután”, Kárpáti „Gyu­rikán”, Felkai „Rókán”, Csa­pó „Dudin”, Faragó „Tonón”, Szívós „Lécen” keresztül Bene­dek Tibiig, Kiss Gergőig, Kásás „Kásáig”, Szécsi „Szecskáig” vagy Varga „Dumiig”. Nem vé­letlenül szólítom becenevükön az említett extraklasszisokat - csak azokat becézzük, akik eltéphetetlenül a szívünkhöz nőttek, akiknek a neve kitöröl­hetetlenül beíródott a sportág aranykönyvébe. Amikor felmerült a vala­ha volt legjobb magyar pólós megválasztásának gondola­ta, gyorsan elvetettük a szak­írói szavazás gondolatát. A pó­ló nem olyan, mint a futball, eh­hez nem ért mindenki, ez spe­ciális sportág, itt nincs tízmil­lió szövetségi kapitány. A hi­teles végeredmény megszüle­téséhez hiteles szakemberek­ből álló grémiumra van szük­ség, ezért állítottuk össze a szavazói kört az összes, még élő 1976-os és korábbi olimpi­ai bajnokból, a köztünk lévő szövetségi kapitányokból és BEK/BL-győztes szakvezetők­ből. (A Kemény-éra háromszo­ros olimpiai aranyérmes játé­kosait azért hagytuk ki, mert ők még a montreali hősöket sem láthatták.) Komoly létszá­mú, páratlan szakmai szürke­­állományt felvonultató grémi­um jött össze, ám jellemző a feladat nagyságára és bizonyos értelemben vett megoldhatat­lanságára, hogy többen köszö­nettel visszautasították a fel­kérést. Még úgy is, hogy ga­rantáltuk: az egyéni tízes listá­kat nem hozzuk nyilvánosság­ra - az óhatatlan sértődések el­kerülése végett -, csak az ösz­­szesített végeredményt. Akadt olyan, momentán egy másik kontinensen dolgozó szakem­ber, aki arra hivatkozott, csa­patjátékban nem lehet egyéne­ket kipécézni; egy másik legen­dás pólós pedig- innen, Zürich­ből - a kérés kézhezvétele után egy héttel mentegetőzve felhí­vott: leírt egy papírlapra har­minc nevet, de képtelen össze­hozni a tízes listát, mert tizen­ötnél kevesebbre nem tudja le­szűkíteni a létszámot. Valóban emberpróbáló volt a feladat. És jellemet próbáló is. A többség nem válogatta be önmagát a pólós Dream Team­be, de olyan is akadt, aki „sze­rényen” az örökrangsor máso­dik, illetve harmadik helyé­re tette magamagát. (Az első­re senki...) Szíve joga, miért is ne? A szóban forgó két urat soha nem is vádoltuk a túlzott szerénység karakterhibájával. De talán éppen ezért (is) sze­retjük őket olyan nagyon. Vé­gül befutottak a szavazólapok- több mint egy tucat, így bő­ven reprezentatív a voksolás -, kialakult a végső sorrend. És bár nem akadt két egyfor­ma tízes lista, a végeredmény- csodálatos módon - meg fog egyezni azzal, amit minden bi­zonnyal a szurkolók is kialakí­tottak volna. A győztesre sen­ki sem fogja azt mondani, hogy nem érdemli meg a trófeát. A szlovén Miha Blazic kirobbanthatatlan a Ferencváros kezdőcsapatából Hiányzott a mérkőzések feszültsége A védő a napokban arra összpontosít, hogy minél előbb visszanyerje régi erejét Fotó: Földi Imre LABDARÚGÁS Aki régen lát­ta, alig ismer rá. Miha Blazic a karanténidőszak alatt meg­vált hajától, géppel nyírt fri­zurával várja a bajnoki foly­tatást. „Muszáj volt - felelte nevet­ve a Ferencváros 27 éves szlo­vén védője. - Nem akartam fodrászhoz menni, így fogtam a gépet, és lenyírtam magam­nak. Nem áll túlzottan jól, de legalább kényelmes. Hosszú távon aligha marad így, ám most még jól érzem magam.” A hátvéd május 8-án töltötte be 27. életévét, klubja, csapat­társai és sok szurkoló köszön­tötte a világhálón. Még tortát is kapott, a buli azonban ter­mészetesen elmaradt. A vé­dő ezekben a napokban in­kább arra összpontosít, hogy minél hamarabb visszanyer­je régi erejét, hiszen a bajnoki szünetben sokáig egyedül ké­szült, majd kis csoportos edzé­seken vehetett rész. „Élvezzük, hogy újra rendes gyakorlásokat tarthat a szak­mai stáb - ismerte el. - Szer­­gej Rebrov vezetőedző nem kímél bennünket, olyan mun­kát végzünk, mint a téli vagy a nyári felkészülési időszak közepén. De ez így van rend­jén, hiszen fontos, hogy a Deb­recen elleni első bajnokinkra a lehető legjobb állapotba ke­rüljünk." A védő kirobbanthatatlan a Ferencváros kezdőcsapatá­ból. A belső védő pozíciójá­ban olykor Otigba Kenneth, máskor Abraham Frimpong vagy Lasa Dvali jutott szó­hoz, ám ha a szlovén védőt - az Európa-liga-menetelés közben - nem pihentette a szakmai stáb, rendszerint ott volt a pályán. A játékos az ed­digi huszonöt bajnokiból hu­szonkettőt végigjátszott. Vé­dő létére csak négy sárga la­pot kapott, pirosat pedig egy­szer sem. „Ilyen a játékom - szolgált magyarázattal Miha Blazic. - Szeretem inkább helyezkedés­sel megoldani a nehéz helyze­teket. Próbálom olvasni a já­tékot és előre kitalálni, hogy mire készül az ellenfél csatá­ra. A kemény belépő már csak a végső megoldás.” A szlovén futballista nem tagadja, nagyon várja már az első tétmérkőzést. Május 23- án a Debreceni VSC elleni el­maradt bajnoki pótlásával ve­szi kezdetét a Fradinak a baj­noki hajrá, aztán május 27-én nyomban következik az Új­pest elleni derbi. „Nehéz időszak vár ránk. Minden csapat hasonló ci­pőben jár, hiszen a csopor­tos edzéseket csak nemré­gen kezdhettük meg. De nem aggódom, már most úgy ér­zem, hogy az erőnlétünkkel nem lesz gond. Mire kezdő­dik a bajnokság, újra jó álla­potban leszünk. Az MTK el­len már pályára léptünk fel­készülési mérkőzésen, min­den játékos negyvenöt percet kapott a szakmai stábtól. Érez­tük, hogy régen játszottunk, de nagyon jó volt újra pályán lenni. Hiányzott a futball - a meccsekkel járó feszültség" - mondta Miha Blazic. Borbola Bence/NS JEGYZET Kínlódás Pajor-Gyulai László jegyzet@med iaworks. hu Óriási kínban a Premier League. A világ legtehető­sebb, dollármilliárdokat ter­melő futball-ligája tényleg nagy bajban van, és a veze­tőinek szemlátomást fogal­muk sincs, merre találha­tó a kivezető út. A korona­vírus az egész világ sport­ját tönkretette a tavasz ele­­' jén, ám egyáltalán nem kö­zömbös, hogy mekkora a tét. A kisebb bajnokságok külö­nösebb dráma nélkül ma­radhattak csonkán, és most nemcsak a labdarúgásra gondolok. Magyarországon éppen hétfőn jelentett totá­lis csődöt a profi vízilabda Egerben és Szombathelyen, de országos hatása ezeknek az amúgy szomorú esetek­nek nemigen lehet. A Premier League azon­ban más. Richard Masters, a PL első számú vezetője azt már korábban közölte, hogy ha nem tudják befejez­ni a 2019/20-as szezont, az nagyjából egymilliárd fon­tos veszteséget jelentene a számukra, és ezt a veszte­séget meg fogja érezni az ország gazdasága is. A liga rengeteg embernek ad mun­kát - és nem csupán Angliá­ban, a világ több pontján! -, csillagászati összeget fizet adóként az államkincstárba, így érthető, hogy szinte min­denki, a miniszterelnöktől a stadionok pályamunkásai­ig tényleg szinte mindenki azt szeretné, ha valahogy si­kerülne befejezni a március­ban félbeszakadt idényt. A tét valóban nem elhanyagol­ható: a folytatás esetén is a kluboknak mintegy 340 mil­lió fontot kellene visszautal­niuk a televíziós társaságok számlájára, mert a mérkőzé­sekre nem várt módon, azaz nézők nélkül és más időpon­tokban kerülne sor - ám ez azért nagyságrendekkel ke­vesebb, mint az említett egy­milliárd. így aztán nem vélet­len, hogy a klubok egy­más után tartják a videó­konferenciákat, a média bennfentes forrásokra hi­vatkozva olykor képtelen­ségnek tűnő forgatókönyve­ket említ a folytatásra, ami­ből egyetlen biztos tény szűr­hető ki: a PL kínban van. Az előbb azt írtam, hogy szin­te mindenki akarja á folyta­tást még nézők nélkül is, és a szinte szót takaró kivéte­lek nem meglepő módon a játékosok között találhatók. Állítólag több tucatra tehe­tő azoknak a futballisták­nak a száma, akik nem akar­ják vállalni az edzések és a meccsek legkisebb kocká­zatát sem. Megtehetik, mert a szerződésük aligha tar­talmaz olyan pontot, hogy vészhelyzet idején is kötele­sek pályára lépni, ráadásul a csökkentett bérük is annyi, hogy kacagva kihúzzák belő­le lényegében akármeddig. A túlnyomó többség per­sze játszani fog, mert tudja, a PL elsősorban nem játék, hanem üzlet, és ha hosszabb távon is részesei akarnak maradni, akkor muszáj fut­ballozniuk. És, mint tudjuk, kockázat nélkül nincs üzlet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom